A világháború, amilyennek én láttam…

(József főherceg világháborús naplói)

Kitűnő tollú, tehetséges katonák már számtalan helyen méltatták a nagy nádor unokájának háborús naplóját, főleg háborús, hadvezéri szempontból, engedtessék meg nekem , hogy erkölcsfilozófiai szemelvényeim az „ember”-ről emlékezzenek meg benne.

Mielőtt azonban ezt megtenném, a háborús napló kivonatos hadtörténelmi keretét kívánom megadni, hogy ebbe illeszthessem bele az ember képét.

Ismeretes, hogy a diplomácia kezdetben csak a Szerbiával viselendő háború esélyeivel számolt. A háború megfékezése azonban nem sikerült. A Száva mentén bevetett erők egy részét az északi hadszíntérre kellett irányítani. Szerbiában József főherceg csapatai, a nem egységes vezetés, továbbá az osztrák-magyar hadsereg főparancsnoksága és a balkánhaderők közötti súrlódások következtében csak kis csoportokban használtattak fel, így jelentős sikereket kivívni nem lehetett, viszont a hirtelen kivont erők az északi hadszíntéren lekéstek. Hogy a helyzet mennyire kusza volt, ennek jellemzésére megemlíthető, hogy a IV. hadtestparancsnokság pl. egy napon 8 ellenkező parancsot kapott 4 különféle parancsnoki helyről, melyeknek egyidejűleg alá volt rendelve.

Az előnyomulást Porosz-Sziléziám át erőltetett menetekben hajtották végre oly célból, hogy a nagy német hézag, amely a 9. német hadsereg hirtelen kivonásával keletkezett, kitöltessék. Hindenburg pedig ezt a hadsereget az oroszok északi szárnya ellen volt kénytelen működtetni, mely gőzhengerhez hasonlóan, félelmetesen közeledett Poroszország keleti határához. Conrad tábornok a 2. hadsereget egy merész mozdulattal a Kárpátokból az orosz-lengyel hadszíntérre irányította, hogy Németország ipar- és szénterületét az orosz betörés ellen megóvja.

A szerző hadosztálya eléri Novoradomskot és az orosz gárdahadosztállyal nehéz harcokba keveredik. Ezek között kilátással kecsegtető harcok közepette nevezik ki a VII. hadtest parancsnokává.

A marne-i csata elvesztése után a németek a nyugati hadszíntéren meg voltak bénítva. A Keleten megígért kiadós segítség nem volt rendelkezésre bocsátható s ott ismét a magyar-osztrák haderők hadműveleti támadására került a sor.

A 3. hadsereg, melyhez a VII. hadtest is tartozott, a Kárpátokban küzd. A legsúlyosabb helyzetben van. A cseh csapatok fokozatosan felmondják a szolgálatot és már akkor kezdik az átszökdösést csapatostul az ellenséghez. Az előretörés a Krosno-medencéig sikerül, a veszteségek azonban igen nagyok; ehhez párosul a szokatlan kemény tél és az oroszok erélyes támadása Sanok felől. A VII. hadtestnek ismét vissza kell mennie kiinduló állásaiba. Egyes ezredek már 300-400 puskalétszámra olvadtak le.

Bár Nyugat-Galiciában az orosz gőzhenger megállásra kényszerült, ennek ellenére a nagy túlerő Magyarországot ismét erősen veszélyezteti; a VII. hadtesten keresztül vezet a legrövidebb út Budapestre. A hadtest szakadatlanul a harcok gyúpontjába kerül, de keményen tartja magát, sőt a hihetetlen szenvedéseket és nélkülözéseket szívósan viseli. Przemysl elesik, az orosz körülzáró hadsereg felszabadul és a magyar-osztrák csapatok még kedvezőtlenebb viszonyok közé kerülnek. Ebben a feszült helyzetben a legfőbb német hadvezetés végre, Marwitz lovassági tábornok parancsnoksága alatt, három hadosztályt bocsát rendelkezésünkre. Váll váll mellett, meleg egyetértésben a VII. hadtest fényesen veri vissza az oroszok előretöréseit.

Végre 1915. év április végén a német 11. hadsereg Mackensen parancsnoksága alatt Gorlice-Gromnik területén felvonul, május elején áttöri a magyar-osztrák 4. hadsereggel együtt az orosz állásokat és egy tehermentesítő támadással egyszer s mindenkorra véget vet az orosz gőzhengernek.

Csapataink gyors győzelmi előnyomulásban és üldözésben elérték a Saan folyót. Innen a VII. hadtestet vasúttal sürgősen az olasz hadszíntérre irányították. Ezzel az elvonulással záródik a mű I. kötete.

A Fenség hadtörténelmi munkája nemcsak személyes benyomásokat tartalmaz, hanem okmányszerű bizonyítékokat is közöl, hadászati intézkedések eredeti és kivonatos részleteit, továbbá harcászati parancsokat, így az utókor számára forrásmunkát teremtett. A politika és diplomácia csak annyiban jut nála szóhoz, amennyiben körülményei a katonai események kialakulásához hozzájárultak, azonban annál melegebben és közvetlenebbül szólal meg benne a lelkes katona.

* * *

Clausewitz egyik híres megállapítása azt mondja, hogy a háború mindig egészen különleges légkörben játszódik le, amely veszélyből, testi fáradalmakból, folytonos bizonytalanságból és a véletlenből tevődik össze.

Ott azonban, ahol az Isten, a természet és az ember szeretete megvan, ahol a lelkiismeret és kötelesség szava él, irányítja a cselekvést és a tetteket, ott a veszély, a lét-nemlét vajúdó gondolata enyhül, a testi fáradalmak csökkennek, sőt a tiszta lelkiismeret párnáján felfrissülve, kiheverhetők.

»Hull a hó zajtalanul, csendesen! Oly tiszta, oly fehér! Szilveszter est!... Szomorú gondolatokba mélyedve, a kerekréti vadpark szakadékaiban barangolok. Ott, az erdők sötétedő rejtekében kissé jobban érzem magamat, mert szeretett Tapolcsányomra gondolok, hol tán szintén gondolatokba merülve mendegélnek enyéim… És a hálaadó Istentisztelet! - ? – Ezt egyedül, itt a természet nagy templomában, Isten szabad ege alatt végzem, lelkem mélyéből hálát adva neki, hogy a rettenetes 1914 elmúlt. Kérve kérem őt, hogy 1915 meghozza a várt szent békét, hogy a csendes munka megkezdődjék szeretett hazánkban: az újraépítés munkája. Oltalmazzon meg mindnyájunkat, otthonmaradt szeretteinket, az én áldott magyar testvéreimet, jó öreg királyunkat.

Soká, igen soká Istennel szívemben, mendegélek az erdős szakadékokban, a jeges ösvényen lépdelve és csak mikor a haldokló évnek utolsó világossága már régen elhomályosult és a némán hulló hó hidegével annak sírját elfödé, indulok lassan sivár lakásom felé.«

*

Waldstätten harcászati munkájában találóan írja le a csapatvezér kitűnő tulajdonságait, személyes példaadásának nagy súlyát, szellemi és lelki befolyását alárendeltjeire.

A világháború mindenben igazolta az öreg katona megállapításait. Csodákat művelt a magyar medence hősi népe, vígan énekelve ment meghalni, s halálos hordágyán kimondhatatlan kínok között örömmel halt meg, miközben szerető hálával gondolt azokra az előljáróira, akik megbecsülték, akik róla gondoskodtak.

»A csapatok hangulatára vonatkozóan is néhány praktikus tanácsot adok (egyik újonnan bevonuló hadosztályparancsnoknak), bár a, hogy s mikéntet én nem tudom megmagyarázni, mert az minden csapatnak egyéni tulajdonságaitól függ elsősorban. Mindenesetre első, hogy a tisztikar és legénység szívét megynerjük.«

Rudki felé előremenetben, szemben jön a menekülő polgári lakosság végnélküli csoportja.

«Minő ellentét! Az én csapataim énekelve menetelnek s mosolygó arccal integetnek nekem, pedig ők a halálba mennek; amazok lógó fejjel, gyászmenetben igyekeznek az életbe…»

«Aggodó türelmetlenséggel az én szegény sebesültjeimhez megyek, hogy tőlük türelmet tanuljak. Egy omladozó sötét házikóban, melyben dohos a levegő s telítve vérszaggal, néhányan fájdalmas haláltusában hangosan nyögnek, mások megadással és magasztos türelemmel várnak arra, hogy a sor rájuk kerüljön és sebeiket bekötözzék.»

«Sebesültjeim meghatóak hűségükben és hazafiasságukban.»

«Sok új sebesültet találok. Oly sok nyomor, oly sok kín és szenvedés, hogy mindannyiszor keservesen összeszorul a szívem. hej, bár csak idehozhatnám mindazokat, akik otthon dőzsölnek! Ide, a szegényes nyomorral telített helyre, hogy sejtelmük legyen a háborúról, a hősiességről, tűrésről és Isten akaratában való megnyugvásról.»

* * *

Már Napóleon is nagy súlyt helyezett a csapat erkölcsi tényezőire, a csata alanyának, az ember teljesítőképességének értékelésére s a többi között azt mondotta; „A la guerre les trois quarts sont  des affaires morales, la balance des forces réelles n’est que pour un quart.” Vagyis a háborúban az erők háromnegyed részét erkölcsi tényezők képezik, a valódi (nyers) erők a mérlegben csak egy negyedet nyomnak.

Önérzet, önbizalom keltése, emberséges bánásmód, a fizikai teljesítményhatárok állandó mérlegelése váltja ki kétségtelen az alárendeltekben a legszebb erkölcsi érték egyikét, a hálát és a ragaszkodást az elöljáróval szemben. Ezen a téren csodákat művelhet a csapatvezér ragyogó egyénisége.

«Az volt a meggyőződésem, hogy leghamarább úgy tudom talpraállítani szegény, sokat szenvedett csapataimat, hogyha minden eszközzel az önérzetet és bizalmat ébresztem fel bennük újra. Beléjük öntöm azt a tudatot, hogy csak az ő akaratukon áll sorsuk jórafordulása. Meg voltam győződve, hogy ezen az úton rövid időn belül hadtestemet újra a legjobbak közé tudom állítani, mert a csapat jó, csak elvesztette önbizalmát, kishitűvé lett a testi és erkölcsi lehetetlenségig fokozott túlerőltetések folytán.»

«Nekem kötelességem nagy eredményeket elérni, lehetőleg kis veszteségekkel…»

Ezt a szent kötelesség és lelkiismeret sugallta mondást 12 évvel ezelőtt írta le szorgos naplójába a hadvezér s íme e mondás nemzeti hadseregünk szabályzataiban írott formát öltött: már a legkisebb, tisztvezette egységnek, a szakasznak elrendeli, hogy a szakasz harceljárásánál felelős a parancsnok azért, hogy minél kevesebb veszteséggel érje el a reábízott harccélt. Bleibtreu „A háború elmélete és gyakorlata” c. művében azt írja, hogy a háború eseményeinek leírása bölcseleti és költői aláfestés nélkül könnyen az igazság elpalástolására vezethet és gyakran ridegen számító érzéketlenséget kelthet.

Valóban milyen fakó a virág színe nap nélkül, mit ér az élet a természet és művészetek szeretete nélkül, mit a száraz kötelességteljesítés kényszere ideálok nélkül, melyek legeszményibbje az Isten és Haza szeretete! …

«Ünnepi hangulat lelkemben! Oly bizonyos vagyok abban, hogy az Isten meg fog segíteni engem és szeretett hős VII. hadtestemet, hogy a kárpáti nagy csatában megtört orosz óriást Hazám szent határából kiverjük.»

«Futva jön valaki. Vezérkari főnököm jelenti, hogy a honvédek Werstyszówon a határt elfoglalták és Magyarországból az utolsó oroszt is kiverték.»

«Szemembe a gyászteli nagy örömnek forró könnyei szöknek, kivertük az oroszt az én imádott, szent magyar hazámból.»

Dr. vitéz Rákosi György (Magyar Kultúra, 1927. I. kötet)

Ezúttal gróf Cziráky János császári és udvari kamarás, tárnokmester, aranygyapjas vitéznek a Vasárnapi Újság 1884. évi 7. számában megjelent nekrológját közlöm. A magyar konzervativ gondolkodás kialakulásában nagy szerepet jelentő személyiség életrajza jelenik meg a csupán néhány bekezdésből álló írásban.

Gróf Cziráky János

(1818-1884)

Alig mult féléve, hogy a főrendiház elnökeinek kinevezése alkalmából gróf Cziráky János tárnokmester vázlatos életrajzát bemutattuk olvasóinknak. S ma már váratlanul és idő előtt történt elhunytáról kell megemlékeznünk a magas állásokat elfoglalt s közéletünkben kiváló szerepet játszott férfiunak, kinek politikai pártállásáról és társadalmi müködéséről különböző nézetek lehetnek, de a ki a maga nézeteinek s pártállásának nyilt homloku határozottságával még ellenesei tiszteletét is kivivta magának. Ó-konzervativ és katholikus volt: ez a két szó fejezi ki legjellemzőbben egész pályafutását s összes szereplését. A régi előjogokhoz való ragaszkodás és a vallásos buzgóság egyaránt örökségkép s hagyományul szállt rá őseiről s legközelebb apjáról, és ő ezeket véglehelletéig meg is őrizte.

Legutolsó szereplése a főrendiház utóbbi nagy vitájában, az ugynevezett zsidó-keresztény házasság tárgyában beadott törvényjavaslat elleni tüzes harcz volt. Tudva van, hogy ő nemcsak ellenzői közé tartozott a javaslatnak, de ellenzésében talán még a főpapokon is túlhajtott – és fő eszközlője volt a százezrekre menő aláírások szerzésének azon kérvényekhez, melyek a törvényjavaslat ellen a főrendiházhoz beadattak. Ez ugyan nem volt konzervativ eljárás, mert a vox populira és a plebiscitumra hivatkozni: inkább forradalmi eszköz mint konzervativ szokás; de itt a buzgó katholikus gyözött a nyakas konzervativen. Vallásos buzgósága idézte elő, mint hitelesen állitják, halálát is, közvetlenül legalább. Mert Gyertyaszentelő ünnepének előestéjén (febr. 1.) annak vigiliáit lovasberényi kertjében a Boldogságos szüz szobra előtt térdelve töltötte, imádságba s a litániák éneklésébe merülve s a hűs este és a nyirkos föld behatásától erős tüdöhurutot kapott, mely ágyba ejtette s nehány nap alatt, rohamos fejlődtével, koporsóba vitte. Mint hivő keresztény – félelem nélkül nézett szembe a halállal s csak a szent atya utolsó áldását kérte Rómából, melyet távirati úton meg is kapott. Igy, a halotti szentségek ájtatos fölvétele után, nyugodtan aludt el az Urban, febr. 9-én.

Előbb említett utolsó politikai szereplése a főrendiházban, Ő Felsége a király elébe hivatását vonta maga után. Kétségkivül nem a régebb szokásos »ad audiendum verbum« volt ez, mely a legfelsőbb helyről kimondott rosszalással vagy feddéssel szokott járni. Sőt bizonyos, hogy Ő Felsége ez alkalommal is állandó kegyelmével fogadta régi rendületlen hivét. Gróf Cziráky e legfelsőbb kihallgatás után vidáman, s a királyi kegyelem iránt teljesen megnyugtatva jött haza Bécsből; s még nehány napot töltött a fővárosban (az akadémia igazgatótanácsa ülésében is megjelent január 27-ikén) mielőtt falusi birtokára ment volna. A kik akkor látták, nem is sejthették, hogy utolszor látják; bár kétségtelen, hogy idősebbnek látszott, mint a milyen valóban volt. Galambősz haja és szakálla, s derékban erősen meghajlott termete, jó hetvenesnek mutatták, pedig még hatvanhat éves sem volt. De ha a parlamentben beszélt, vagy a Sz.-István-társulatban tevékenykedett, ifjui tüz és erő nyilatkozott szavaiban, mozdulataiban s egész föllépésében. Meggyőződései mellett mindig bátran sikra szállott, bármily népszerütlenek voltak is nézetei. A felvilágosodásnak és haladásnak nem volt ellensége, de csak bizonyos lényeges fentartásokkal. A tudományt általában nagyrabecsülte, sőt maga is nem közönséges klasszikai műveltséggel s jogi ismeretekkel birt; és csak tavaly is, a középiskolai törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, ámbár ellenezte a görög nyelv kötelezővé tételét, ezt csak opportunitási okból tette, hogy az annyira szükséges modern nyelvek elsajátítására annál több idő maradjon s élénk sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy maga  a görög nyelvben járatlan s Hellász klasszikus írót csak forditásokból ismeri, de tagadta, hogy a görög szellem elsajátítására a görög nyelv ismerete mulhatatlanul szükséges volna. A természeti s általában az exact tudományoktól a vallásos és az orthodox szellemet féltette s azért a humanista szellemet sürgette a tudományban.

A modern felvilágosodásra is ebből a szempontból nézett gyanus szemmel s az uj-kor eszméiből csak a humanizmust fogadta el tartalék nélkül. A jótékonysági szellem terjedésének szivéből örült s azt maga is előmozditotta, de a közmüvelődést csak egyházi szellemben és vallási kenettel akarta. Az 1848-ki nagy átalakulás vivmányait bár eleinte kényszerüségből, de utóbb őszintén elfogadta, s a parlamentárizmusnak, mióta az 1867-ben ismét visszaállítatott, föltétlen hiveül vallotta magát – de ebben a keretben a szabadelvüséget is konzervativ értelemben szerette venni s például a főrendiház reformját, oly értelemben, hogy oda uj és idegen elemek jöjjenek, nem igen fogadta tetszéssel. Egy szóval régi szabásu ember volt csökönyösség nélkül, a ki mindig meg tudott alkudni a körülményekkel, a nélkül, hogy régi aspiráczióit, legalább elvileg, föladta volna.

Gróf Cziráky János ősrégi családjának eredetére és saját életrajzának fővonásaira nézve utaljuk olvasóinkat a lapunkban alig féléve megjelent életrajzi czikkünkre. Nem ismételjük az ott fölsorolt adatokat. De nem tehettük, hogy váratlanul bekövetkezett halála gyászalkalmából e rövid megemlékezést ne szenteljük neki.

Vasárnapi Ujság, 1884. 7. sz.

A következőkben egy szomszédos ország királyságának visszaállítására irányuló több szerző tollából publikált érveket mutatom be. A déli szomszédunknál kialakult tendenciák, melyek a monarchia népszerűségének növekedéséhez vezettek, azért is kiemelten fontosak számunkra, hiszen egyazon térségen belüli hasonló történelmű országról van szó. Szerbiában az elmúlt húsz, de még inkább a második világháború óta eltelt időszak eseményei rámutattak arra, hogy a jelen politikai káoszából kivezető utat a múlthoz való visszatérés, a királyság helyreállítása jelentheti.

A Szerb Királyság mellett szóló érvek közül ezúttal Milorad Pavić és Quentin Langley gondolatait közlöm.

További érvek a szerb királyság mellett

Prof. Dr. Milorad Pavić (költő, műfordító, irodalomtörténész)

A monarchia visszaállításával párhuzamosan a nemzetközi közösséggel való kapcsolatok is helyreállnának, és rövid időn belül nyilvánvalóvá válna, hogy valójában milyen ország is vagyunk. Szerbia a legmodernebb külpolitikával rendelkezne, hiszen olyan államfője lenne, akit az egész világ ismer, és aki a világot is ismeri. Úgy vélem, hogy az eddig tapasztalatok azt mutatják, hogy Szerbia még nem talált rá a jövőjét jelentő útra, még mindig keresi azt, különösképpen, ha külpolitikáját vesszük alapul. A monarchia helyreállítása megkönnyítené mindezt, a történelmi igazságtétel segítségével. Hiszen, ne feledjük, hogy a Jugoszláv Királyságot a fasiszták döntötték meg 1941-ben, s a királynak a fogság elkerülése érdekében el kellett hagyni az országot. Másrészről pedig, miután a kommunisták legyőzték a fasisztákat, megtiltották a királynak és családjának, hogy visszatérjenek az országba, nehogy azok illegálisan átvegyék a kormányzást.

A monarchia kikiáltásával így egy olyan rendszert állítanánk vissza, amelyet hosszú ideje törvénytelenül szüntettek meg. De feltehetjük a kérdést, hogy volt-e valaha is más államformája hazánknak a történelem során? A szerbeket mindig is királyok vezették, így ez vált számukra egyedül természetesnek. Ma számos országa van Európának, ahol az államfő egyben koronás fő is. Az uralkodó ezekben demokratikus, pártsemleges intézmény. Személye a hatalmi ágak közötti harmonikus együttműködés és egység garanciája. Nekünk egy királyunk van, akit pedig más országok uralkodói bármikor szívélyesen fogadhatnak.

A monarchia visszaállításának lehetőségére vonatkozó esélyt jól mutatja, hogy felmérések szerint a lakosság mintegy 30%-a tudná elképzelni azt jövőbeli államformaként. Egy ilyen arányt talán érdekesnek tűnhet összevetni a nagyobb politikai pártok népszerűségével, de mégsem érdemes, hiszen a korona a politika felett áll. Mindazonáltal a politika állandóan változik, így senki nem képes megjósolni, mit hoz a jövő. Természetesen II. Sándor korábban is ellenezte az antidemokratikus pártok jelenlétét. Ezt a felfogását továbbra is fenntartja velük szemben. Származása és világszerte meglévő kapcsolatai megkönnyítik számára, hogy elveinél maradhasson. Senki nem jósolhatja meg a jövőt, de ha Szerbia választás elé kerül, akkor előtte áll majd az esély, hogy a királyság helyreállításával megszabaduljon bizonytalan helyzetétől.

Quentin Langley (brit politikai szakíró, nemzetközi kapcsolatok és választási szakértő)

Az európai monarchiák már korábban is élen jártak a demokrácia és a szabadság megóvásáért tett erőfeszítések során. Amikor az amerikaiak a monarchiáról beszélnek, általában elsőként az Egyesült Királyságra és II. Erzsébet királynőre gondolnak. Pedig a kontinensen még Hollandia, Belgium, Spanyolország, Luxemburg és a skandináv országok is sikeres alkotmányos monarchiák. Az örökösödés pedig nem ritka módja az államfőcserének az Európai Unión és a NATO-n belül. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy még számos parlamentáris demokrácia adódik, ahol a Windsor-ház uralkodik, mint például Kanadában, Új-Zélandon vagy Ausztráliában.

Elvileg minden nyugat-európai demokrácia parlamentáris alapokon nyugszik. Néhány köztársaságban – mint amilyen Németország vagy Írország – szinte uralkodói jogkörrel felruházott államfők vannak, akiket az alkotmány szigorúan csak jelképes szerephez köt. A francia elnök ugyan kibővített jogkörrel rendelkezik, mégis korábban tehetetlen volt, ha a parlamentben az ellenzék alkotta a többséget.

Az erős végrehajtó hatalmat birtokló amerikai elnöki modell nem tűnik népszerűnek manapság a demokratikus államok között. A legtöbb olyan országban, ahol a parlamentáris rendszert elnöki váltotta fel – ide tartoznak Afrika korábbi brit gyarmatai – hamarosan súlyos mértékben korlátozták a politikai szabadságjogokat.

Az államformaváltás azonban másutt sokkal gördülékenyebben és sikeresebben zajlott le. Spanyolország például egy nagyon is stabil parlamentáris demokrácia, a népszerű király egyesítő akaratának köszönhetően. Az uralkodó fokozatosan leszerelte a Franco-rendszer alappilléreit és a hatalmat a polgári demokratikus erők kezébe adta. Szilárdan ellenállt a fasiszta uralom visszaállítását célzó katonai kísérletnek is. Amikor a hadsereg körülzárta a parlamentet, a király a spanyol nép egységét képviselve szembeszegült és fegyverletételre szólította fel a katonákat.

Habár az Egyesült Államok kivételnek tűnik, mégis a parlamentáris rendszerek sokkal stabilabbak, s a szabadság megóvását illetően is jobb mutatókkal rendelkeznek, mint az elnöki rendszerek. A hatékony parlamentáris demokrácia legjobb példái pedig egyben alkotmányos monarchiák is.

A jobb kormányzás a monarchia visszaállításának csak az egyik előnye. Ha mint nemzetközi kapcsolatok szakértőt kérdeznének, akkor mindenképpen azt javasolnám a közép- és kelet-európai államoknak, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a lehetőséggel.

Egyre több ország száll versenybe a nemzetközi befektetőket és turistákat megcélozva, s így nekünk is egyedi kínálatot kell mutatnunk. Talán Szerbia a maga nemében nem profitálna annyit a helyreállított monarchia tekintélyéből, mint ahogyan például Szlovénia vagy Litvánia, de nem lenne jobb mégis inkább egy újonnan függetlenné vált országot annak történelmével, múzeumaival és palotáival népszerűsíteni az amerikaiak számára? S a monarchia ugyanakkor azt is lehetővé tenné, hogy szovjetek által korábban megszállt országok saját múltjukkal szemben is helyreállítsák viszonyulásukat. A királyság segítségével ezek az új államok a régi nemzetek alapjain épülhetnek tovább.

A távoli múlttal való kapcsolatot megerősíti a közelmúlttal való szakítás. A monarchia ugyanis különválasztja a politikát a kormányzástól. Ebben az értelemben pedig éppen ellentétes a totalitariánus berendezkedéssel, amely vitathatatlanul azonosnak tekinti az ország és vezető elitjének érdekeit. Egy monarchia lehetőséget biztosít arra, hogy az egyén lojális maradjon az állammal szemben, ugyanakkor nem kell feltétlenül egyetértenie a kormányzattal, ellentétben a kommunista országok gyakorlatával.

Felmerül a kérdés, hogy lehetne-e jobb nagykövet, aki több külföldi befektetést ösztönöz, mint a király vagy a királynő? Sorban állnának-e az amerikai befektetők csak azért, hogy egy olyan ország elnökével találkozzanak, amelyet még a térképen sem tudnak elhelyezni? Külföldön hírt adnának-e elnökünk amerikai látogatásáról? Egy egzotikus európai monarchia királynője valószínűleg nagyobb figyelmet ébresztene mindennél.

Szerbia szerencsés. Hasonlóan a Franco utáni Spanyolországhoz a balkáni országnak ma is élő uralkodócsaládja van. Sándor koronaherceg pedig, aki a háború előtti királyok örököse, 2001 óta Belgrádban él. Ezen kívül pedig nem minden rendszerváltáson átesett volt kommunista ország számára merült fel olyan reális lehetőségként a monarchia államformájához való visszatérés, mint Szerbiában.

Farouk, egyiptomi király korábban azt jósolta, hogy egy napon csak öt király lesz: Angliáé, a kluboké, a kártyajátékoké, a szíveké és a gyémántoké. Valószínűleg tévedhetett.

A következőkben egy szomszédos ország királyságának visszaállítására irányuló több szerző tollából publikált érveket mutatom be. A déli szomszédunknál kialakult tendenciák, melyek a monarchia népszerűségének növekedéséhez vezettek, azért is kiemelten fontosak számunkra, hiszen egyazon térségen belüli hasonló történelmű országról van szó. Szerbiában az elmúlt húsz, de még inkább a második világháború óta eltelt időszak eseményei rámutattak arra, hogy a jelen politikai káoszából kivezető utat a múlthoz való visszatérés, a királyság helyreállítása jelentheti.

A Szerb Királyság mellett szóló érvek közül elsőként Predrag Palavestra, Slobodan Vitanović, Dragoljub Mihailović, és Dušan Kovačević gondolatait közlöm.

Érvek a szerb királyság mellett

Prof. Dr. Predrag Palavestra (író, akadémikus)

Napjaink bizonytalan és nehéz körülményei között a Korona lehet az, amely legitimálhatná azokat a szükséges változtatásokat a nemzeti politikai életben, amelyek elfogadható megoldást kínálnak a szerb sorstragédia következményeire. A katonai vereségek következtében csalódott és kiábrándult polgárok közül sokan az állam stabilitásának zálogaként tekintenek a koronára. Olyan monarchiát óhajtanak, amely demokratikus elveken alapuló joguralmat képviselő erős, ámde szociálisan érzékeny kormánnyal és az állampolgárok egyenjogúságának elismerésével rendelkezik.

A városi közösségeknek kell elsősorban letelepedéssel stabilitást találniuk egy jobb életmód elérése érdekében. Az itt élő emberek nem adják fel nemzeti identitásukat, méltóságukat, és eltekintve a patriotizmus és áldozatvállalás elveitől, hazájukban maradnak egy nyílt társadalom, joguralom, a békés európai technológiai és gazdasági reintegráció megvalósulása reményében. A korona által a politikai és ideológiai törésvonalak felett biztosított – demokratikus jogelveken alapuló – állami stabilitásnak köszönhetően még a királyságot elavult államformának tekintő polgárok is a monarchia hívei lehetnek.

A monarchia népszerűsége manapság egyre nagyobb. A korona az érdekcsoportok felett áll és nem avatkozik be a mindennapi politikai életbe; önmagában a stabilitást reprezentálja azáltal, hogy nem vállal szerepet a hatalomért folytatott küzdelmekben. A korona nem vesz részt a politikai és pártversenyekben, azonban mindenki számára általános érvényű megoldásokat képes kínálni egy demokratikus társadalommal rendelkező parlamentáris országban.

Prof. Dr. Slobodan Vitanović (író, az Európai Kulturális Társaság volt tagja és a szervezet Szerb Központjának korábbi társelnöke)

A monarchiának nem csupán kétségbevonhatatlan hosszú és kivételes történelmi szerepe volt a szerb állam fejlődésében, hanem jelenkorunk és a közeljövő meghatározója is egyben.

A kommunista Jugoszlávián belül Szerbia nem volt valódi köztársaság, hiszen a képviselők élethossziglan gyakorolták hivatásukat. Az ország gyengeségei azonban mégis csak akkor mutatkoztak meg, amikor demokratikus parlamentáris köztársasággá alakult. A különböző politikai álláspontok közötti konfliktusokat nem lehetett megoldani, mint ahogyan az egyes vezetők és a kiemelkedő pozíciókra jelöltek közötti feszültség sem enyhülhetett, megosztva, depresszióba taszítva demobilizálódott a társadalom, így annak polgárai olyannyira egymás ellen fordultak, hogy képtelenség lett volna köztársasági elnököt választani. Egy ilyen körülmények között megválasztott elnök pedig nem is tudott volna meggyőző többséget maga mellé állítani.

Egy demokratikus parlamentáris monarchia előnyei ebben az értelemben nyilvánvalóak. Továbbá, az uralkodó az államot is szimbolizálja, vagyis a mögötte álló nemzeti egységet, így uralma nem befolyásolható az említett választási eljárások problémái által. Személyiségével, származásával, hírnevével és más uralkodókkal, államfőkkel való természetszerű kapcsolataival a királynak nagyobb szimbolikus hatalma van, mint ami egy bármennyi szavazatot is szerzett politikusnak adódhat.

Korunk monarchiái ősi, hagyományos gyökerekkel rendelkeznek, ugyanakkor mégis jól illeszkednek napjaink politikai tendenciáihoz is. A korona és az oltár kapcsolata tradicionalitás, azonban az állam és az egyház elkülönülése manapság realitás. A korona pedig egyesíti és egybeolvasztja mindezt, hiszen a monarchia a valláshoz és az egyházi eredethez kötődik, azonban a demokratikus, parlamentáris államforma jellegén keresztül ugyanakkor laikus is.

Dragoljub Mihailović

Figyelembe véve, hogy az Egyesült Államok (melynek államformájában soha nem jelentek meg monarchikus elvek) és az Európai Unió (melyet más országok mellett csupán hét monarchia alkot) nem érdekeltek abban, hogy Szerbia stabil állammá váljon, ÚGY VÉLEM, HOGY A XXI. SZÁZADI SZERBIÁBAN INKÁBB A KIRÁLYSÁG A MEGFELELŐ ÁLLAMFORMA A KÖZTÁRSASÁG HELYETT.

A kommunisták, azok gyermekei és unokái és átvedlett politikai örökösei is széles politikai mezőt irányítanak agresszív propagandájuknak köszönhetően, annak érdekében, hogy elidegenítsék a monarchia gondolatát a szerbektől. Ám annak ellenére, hogy ennek köszönhetően a monarchia vagy a király szó hallatán a választók egy része politikai ámokfutásba kezd, mégis ÚGY VÉLEM, HOGY A XXI. SZÁZADI SZERBIÁBAN INKÁBB A KIRÁLYSÁG A MEGFELELŐ ÁLLAMFORMA A KÖZTÁRSASÁG HELYETT.

Mindannak ellenére, hogy Őfelsége Sándor herceg kevésbé jól beszéli a szerb nyelvet, továbbá nem ápol jó viszonyt a királyi család más tagjaival és a fiai külföldön élnek, valamint ismerve, hogy az átvedlett kommunista titkosszolgálatok tagjai közvetlen környezetében mutatkoznak, még mindig ÚGY VÉLEM, HOGY A XXI. SZÁZADI SZERBIÁBAN INKÁBB A KIRÁLYSÁG A MEGFELELŐ ÁLLAMFORMA A KÖZTÁRSASÁG HELYETT.

Figyelembe véve, hogy ha valamiféle csoda következtében az átvedlett kommunisták elfogadnák egy referendum kitűzését az államforma kérdését illetően, s azon a monarchia mellett nem jelenne meg egyelőre elegendő támogató szavazat, még mindig ÚGY VÉLEM, HOGY A XXI. SZÁZADI SZERBIÁBAN INKÁBB A KIRÁLYSÁG A MEGFELELŐ ÁLLAMFORMA A KÖZTÁRSASÁG HELYETT.

MERT a király személye az, amely – mivel nem választott politikai szereplő, így nem is párttag – jobban kifejezi a szerb állam egységét, mint bármely beiktatott köztársasági elnök, legyen megválasztva akár közvetlenül, akár a parlament 51%-os „többsége” által, amely valójában a választópolgárok jelentősen kisebb hányadát jelenti.

ÉS MERT a király személye az, aki a szerb királyok örököseként és más európai uralkodók rokonaként bármely elnöknél jobban képes képviselni az országot külföldön.

Dušan Kovačević (drámaíró, korábbi portugáliai nagykövet, akadémikus)

A monarchia a legjobb, legrealistább és leggyakorlatiasabb lehetőség Szerbia számára. Ennek az államnak olyan alapokon kell építkeznie, amelyeken korábban is állt. Ha pusztán a gyakorlati paramétereket vesszük, mint az országimázst és az állami marketinget, akkor Szerbiában senki sem tudna például egy másik vagy egy hasonló államformával bíró ország vezetőjével (és Európa leggazdagabb országai ilyenek) folytatott telefonbeszélgetéssel olyan hatást elérni, mint a jelenlegi trónörökösünk, főképpen baráti és családi kapcsolatainak köszönhetően. Szerbiának modern és demokratikus országnak kell lennie. A herceghez fűződő saját kapcsolataim és barátságom alapján elmondhatom, hogy nem ismerek senkit, aki demokratább lenne Szerbiában. Ezért nem a monarchia valami elavult formájáról beszélünk itt, hanem inkább egy, az észak-európai országokéhoz, például a svédországihoz hasonlatos államformáról. Számomra ez nemesen egyszerűen hangzik – a Szerb Királyságról.

Klemens von Metternich feltáró írása a XIX. század derekának magyar politikai életéről a kor közéletének pontos vázlata. A magyar pártokkal kapcsolatos osztályozása az említett időszak politikai törésvonalai mentén kialakult csoportosulások hátterének megértésében segít. A közérthető nyelvezetet alkalmazó szerző írása az 1848-as forradalmat megelőző időszakot láttatja.  Mai gondolkodásmód alapján áttekintve az akkori állapotokat és az elkövetkező időket éles szemmel meglátó műről beszélhetünk.

Idézet az írásból:

"Magyarország már a forradalom poklának tor­nácán áll. Ott, ahol a régi kimerült, az új pedig még nem született meg, a dolgok állása olyan következményekre vezet, amelyek lé­nyegükben ugyanazok, formájukban azonban kü­lönböznek: a lényeg az, hogy a dolgok egyik rend­jét egy másik és jobb rend váltja fel. Ha az átmenet a durva erőszak útján valósul meg, akkor for­radalomnak nevezzük, ha viszont törvényes úton megy végbe, akkor a reform jegyét viseli."

Aforisztikus megjegyzések a magyar állapotokról (pdf)
(Zólyomi Gusztáv fordításában megjelent az Északi Korona XV.-XVI. számában)