Ezúttal gróf Cziráky János császári és udvari kamarás, tárnokmester, aranygyapjas vitéznek a Vasárnapi Újság 1884. évi 7. számában megjelent nekrológját közlöm. A magyar konzervativ gondolkodás kialakulásában nagy szerepet jelentő személyiség életrajza jelenik meg a csupán néhány bekezdésből álló írásban.
Gróf Cziráky János
Alig mult féléve, hogy a főrendiház elnökeinek kinevezése alkalmából gróf Cziráky János tárnokmester vázlatos életrajzát bemutattuk olvasóinknak. S ma már váratlanul és idő előtt történt elhunytáról kell megemlékeznünk a magas állásokat elfoglalt s közéletünkben kiváló szerepet játszott férfiunak, kinek politikai pártállásáról és társadalmi müködéséről különböző nézetek lehetnek, de a ki a maga nézeteinek s pártállásának nyilt homloku határozottságával még ellenesei tiszteletét is kivivta magának. Ó-konzervativ és katholikus volt: ez a két szó fejezi ki legjellemzőbben egész pályafutását s összes szereplését. A régi előjogokhoz való ragaszkodás és a vallásos buzgóság egyaránt örökségkép s hagyományul szállt rá őseiről s legközelebb apjáról, és ő ezeket véglehelletéig meg is őrizte.
Legutolsó szereplése a főrendiház utóbbi nagy vitájában, az ugynevezett zsidó-keresztény házasság tárgyában beadott törvényjavaslat elleni tüzes harcz volt. Tudva van, hogy ő nemcsak ellenzői közé tartozott a javaslatnak, de ellenzésében talán még a főpapokon is túlhajtott – és fő eszközlője volt a százezrekre menő aláírások szerzésének azon kérvényekhez, melyek a törvényjavaslat ellen a főrendiházhoz beadattak. Ez ugyan nem volt konzervativ eljárás, mert a vox populira és a plebiscitumra hivatkozni: inkább forradalmi eszköz mint konzervativ szokás; de itt a buzgó katholikus gyözött a nyakas konzervativen. Vallásos buzgósága idézte elő, mint hitelesen állitják, halálát is, közvetlenül legalább. Mert Gyertyaszentelő ünnepének előestéjén (febr. 1.) annak vigiliáit lovasberényi kertjében a Boldogságos szüz szobra előtt térdelve töltötte, imádságba s a litániák éneklésébe merülve s a hűs este és a nyirkos föld behatásától erős tüdöhurutot kapott, mely ágyba ejtette s nehány nap alatt, rohamos fejlődtével, koporsóba vitte. Mint hivő keresztény – félelem nélkül nézett szembe a halállal s csak a szent atya utolsó áldását kérte Rómából, melyet távirati úton meg is kapott. Igy, a halotti szentségek ájtatos fölvétele után, nyugodtan aludt el az Urban, febr. 9-én.
Előbb említett utolsó politikai szereplése a főrendiházban, Ő Felsége a király elébe hivatását vonta maga után. Kétségkivül nem a régebb szokásos »ad audiendum verbum« volt ez, mely a legfelsőbb helyről kimondott rosszalással vagy feddéssel szokott járni. Sőt bizonyos, hogy Ő Felsége ez alkalommal is állandó kegyelmével fogadta régi rendületlen hivét. Gróf Cziráky e legfelsőbb kihallgatás után vidáman, s a királyi kegyelem iránt teljesen megnyugtatva jött haza Bécsből; s még nehány napot töltött a fővárosban (az akadémia igazgatótanácsa ülésében is megjelent január 27-ikén) mielőtt falusi birtokára ment volna. A kik akkor látták, nem is sejthették, hogy utolszor látják; bár kétségtelen, hogy idősebbnek látszott, mint a milyen valóban volt. Galambősz haja és szakálla, s derékban erősen meghajlott termete, jó hetvenesnek mutatták, pedig még hatvanhat éves sem volt. De ha a parlamentben beszélt, vagy a Sz.-István-társulatban tevékenykedett, ifjui tüz és erő nyilatkozott szavaiban, mozdulataiban s egész föllépésében. Meggyőződései mellett mindig bátran sikra szállott, bármily népszerütlenek voltak is nézetei. A felvilágosodásnak és haladásnak nem volt ellensége, de csak bizonyos lényeges fentartásokkal. A tudományt általában nagyrabecsülte, sőt maga is nem közönséges klasszikai műveltséggel s jogi ismeretekkel birt; és csak tavaly is, a középiskolai törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, ámbár ellenezte a görög nyelv kötelezővé tételét, ezt csak opportunitási okból tette, hogy az annyira szükséges modern nyelvek elsajátítására annál több idő maradjon s élénk sajnálkozását fejezte ki a fölött, hogy maga a görög nyelvben járatlan s Hellász klasszikus írót csak forditásokból ismeri, de tagadta, hogy a görög szellem elsajátítására a görög nyelv ismerete mulhatatlanul szükséges volna. A természeti s általában az exact tudományoktól a vallásos és az orthodox szellemet féltette s azért a humanista szellemet sürgette a tudományban.
A modern felvilágosodásra is ebből a szempontból nézett gyanus szemmel s az uj-kor eszméiből csak a humanizmust fogadta el tartalék nélkül. A jótékonysági szellem terjedésének szivéből örült s azt maga is előmozditotta, de a közmüvelődést csak egyházi szellemben és vallási kenettel akarta. Az 1848-ki nagy átalakulás vivmányait bár eleinte kényszerüségből, de utóbb őszintén elfogadta, s a parlamentárizmusnak, mióta az 1867-ben ismét visszaállítatott, föltétlen hiveül vallotta magát – de ebben a keretben a szabadelvüséget is konzervativ értelemben szerette venni s például a főrendiház reformját, oly értelemben, hogy oda uj és idegen elemek jöjjenek, nem igen fogadta tetszéssel. Egy szóval régi szabásu ember volt csökönyösség nélkül, a ki mindig meg tudott alkudni a körülményekkel, a nélkül, hogy régi aspiráczióit, legalább elvileg, föladta volna.
Gróf Cziráky János ősrégi családjának eredetére és saját életrajzának fővonásaira nézve utaljuk olvasóinkat a lapunkban alig féléve megjelent életrajzi czikkünkre. Nem ismételjük az ott fölsorolt adatokat. De nem tehettük, hogy váratlanul bekövetkezett halála gyászalkalmából e rövid megemlékezést ne szenteljük neki.
Vasárnapi Ujság, 1884. 7. sz.
