Egyesületünk célul tűzte ki, hogy az I. világháború - valamint a XX. század ezzel kölcsönhatásban értelmezhető - eseményeit a tagok és a közvélemény is megismerjék és tanulmányozzák. Mindehhez a téma történészi igényű de a szélesebb publikum számára is érthető feldolgozása és közreadása szükséges, amelyben szerepet kívánunk ez úton is vállalni. Mindennek megtörténtével lehet nézetünk szerint Trianon és a XX. század történelmének továbbá napjaink történéseinek okait megfelelően feltárni és feldolgozni, majd ezt követően kezelni össztársadalmi szinten a Kárpát-medencében.
A Viribus Unitis Egyesület meglapítása a tagok azon felismeréséből fakadt, hogy Magyarország és a környező államok jelenkori történelmét, egymáshoz való viszonyát és mindezen államok létrejöttének körülményeit az I. világháború eseményei valamint az azt lezáró békeszerződések okozta feldolgozatlan trauma vagy éppen eufória alapvetően határozza meg. Mindezek feldolgozatlansága ugyanakkor abból is fakad, hogy nem tisztázottak össztársadalmi szinten a felbomlást okozó tényezők sem.
A tisztázatlanság okai elsősorban abból erednek, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai között érdemi párbeszéd nem történt és nem történik a témát érintően és tekintettel a jelenleg is fennálló problémák jelentős számára hivatalosan az elkerülés, szélsőségesebbnek minősített irányzatok részéről pedig a hisztériakeltés a jellemző. Ezek egyike sem visz közelebb a kívánatos eredményhez, amely a Monarchia - és benne Magyarország – felbomlásából eredő és többé-kevésbé minden utódállamot érintő gondok érdemi megoldásának és a megbékélés folyamatának megindítása majd a térségbeli országok fokozott együttműködése lenne.
A Versailles-i - és az azt a térségben lényegében a kisebbségi garanciák megvonása mellett változatlanul hagyó párizsi - békerendszer a térségben mára egyértelműen ismételten széthullott, hiszen a Szovjetunió – és ezzel a mesterségesen teremtett ideológiai egység - megszűnését követően, mind Csehszlovákia mind Jugoszlávia alkotó elemeire bomlott. Mindez más - katasztrofális - folyamatok eredőjeként de megtörtént már a két világháború között is lényegében hasonló állami elrendezést eredményezve. Európa térségbeli térképe – Magyarország határait ide nem értve – ma lényegében az 1940-es évek elejének állapotát tükrözi és nem az 1920-as elrendezésnek felel meg. Ezen határok kialakulása döntően etnikai indíttatású folyamatok eredménye, amely a délszláv régióban már sorozatos háborús incidensekhez is vezetett.
Magyarország egyértelműen legnagyobb vesztese a Versailles-i békerendszernek és a nyilvánvalóan igazságtalan békediktátumnak. A magyar kisebbségek szétszórtan és több területen viszonylag homogén tömbben is minden környező országban megtalálhatóak. A környező államok - és sajnos hazánk - aktuálpolitikai változásainak kitéve alakul mindenkori sorsuk lényegében érdemi garanciák nélkül. Parlamenti képviseletük jellemzően csak számarányuk miatt biztosított. Az elmúlt húsz évben lezajlott igen jelentős folyamatok során helyzetük érdemben kezelésre nem került, az érintett országok demokratizálódása okozta olykor kedvező változások jelentkeztek csupán. Elmondható, hogy a magyar kisebbség a környező országok demokratikus átalakulásában mindenhol élenjárt és az azt elősegítő erőkhöz csatlakozott valamint az európai integrációt támogatta. Kisebbségi jogai érvényesítését a magyarság minden esetben békés eszközökkel igyekezett elérni. Összeurópai szinten vizsgálva is nevezhetjük példamutatónak ezt a békés és minden esetben demokratikus jogérvényesítését a magyarságnak ha - csak példálózó jelleggel - a baszk, észak-ír, flamand-vallon vagy közelebbről a sok tekintetben igen hasonló helyzetű dél-tiroli németajkú kisebbség ilyen irányú tevékenységéhez hasonlítjuk, amelyeket erőszak és sokszor terrorista tevékenység jellemez vagy jellemzett. Különösen igaz ez akkor, ha mindezekkel eredményesség - vagy esetünkben ezideig eredménytelenség - tekintetében is összehasonlítjuk az említett kisebbségi küzdelmeket.
Jelenleg várható, és tapasztalható is, hogy egy „magyar kérdés” és annak megoldási igénye érdemben merül fel térségben. Jelen esetben Ukrajnát és Szerbiát – és a hamarosan minden bizonnyal csatlakozó Horvátországot – leszámítva a környező országok az Európai Unió tagjai. Az Európai Unió adhatna tehát legjobb esetben keretet a kérdés kezelésének. Ennek megfelelően is kaptak hangot a magyarság – jelenleg elsősorban a székelyföld – autonómia törekvései.
A kérdés felmerülésének és a törekvés jogossága nézetünk szerint nehezen vitatható, folyamata azonban előre nem látható. A közelmúlt szlovákiai és kárpátaljai eseményei a kedvezményes honosítással kapcsolatosan vagy éppen a legutóbbi román kormányváltás okozta fordulat, önmagában is igazolják azonban az ezzel kapcsolatos problémák meglétét és kezelésének szükségességét. Az incidenseket sorolni lehetne. Mindenképpen szükséges azonban, hogy a kérdés kezelésénél a józan megfontolás érvényesüljön és ne egyfajta a sérelmek felhánytorgatásán alapuló „vagdalkozás”. Fentiek ugyanakkor egyesületünk tevékenységének végpontját és nem kiindulópontját jelenti, mivel a helyes megközelítés azonban csak a bevezetőben említett történelmi – és ezen belül gazdasági, társadalmi és egyéb – folyamatok megértése és feldolgozása után lehetséges. Éppen ennek elősegítésére jött létre egyesületünk, amelynek tevékenysége a kérdés kezelésének előfeltételeinek megteremtésében kíván segédkezni, illetve segítséget nyújtani.
Történész szakmai körökben jelentős számú és színvonalú tanulmányok és könyvek jelentek meg Trianon és az ahhoz vezető tényezők okairól, azonban a lakosság ismereteit objektív módon és megfelelő mértékben ezek megalapozni - számos okból - a mai napig sajnos nem tudták. Ráadásul a térség államaiban sok tekintetben homlokegyenest eltérő történelmi megközelítéseket alkalmaznak.
Meggyőződésünk, hogy máig ható objektíve téves kép alakult ki Magyarország - és a Monarchia más alkotóelemeinek - I. világháborúban való részvételéről és a megtörtént hadiesemények kimeneteléről. Sokan mindezek - a háborús vereség - egyenes következményének tekintik a Trianoni békediktátumot. Meglátásunk szerint a körülmények és tényezők összehangolt eredménye alakíthat csak helyes értékelést ebben a tekintetben. Mindennek azonban a tények maradéktalan objektív megismerése képezheti csak előfeltételét.
Egyesületünk célul tűzte ki, hogy az I. világháború hadi és egyéb eseményeit a tagok és a közvélemény is megismerjék és tanulmányozzák. Mindehhez a téma történészi igényű de a szélesebb publikum számára is érthető feldolgozása és közreadása szükséges, amelyben szerepet kívánunk vállalni. Mindennek megtörténtével lehet tehát Trianon és a XX. század történelmének egyéb eseményeinek okait megfelelően feltárni és feldolgozni össztársadalmi szinten. Célunknak érezzük ugyanakkor, hogy az I. világháború emlékhelyeinek gondozásával és felkutatásával hívjuk fel a figyelmet a téma fontosságára. Éppen ezért szeretnénk a jövőben ezzel és alábbi céljainkkal kapcsolatos tartalmakat a blogon közzétenni. A magyarság de a volt Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi államalkotó népének szinte valamennyi családjában keringenek legendák vagy csak mendemondák a dédapák korosztályának I. világháborús részvételéről. A tárgyi és egyéb emlékek ápolásán keresztül az érdeklődés felkelthető a téma egyéb megközelítései irányában is véleményünk szerint. Mindazokkal akik céljainkkal egyetértenek vagy hasonló céllal tevékenykednek együtt kívánunk működni.
Nevünket az Osztrák-Magyar Monarchia zászlóhajónak neve ihlette, amely egyben a Monarchia egyik jelmondata is volt. A csatahajó ma is a Monarchia közös haditengerészetének központi bázisa a Pola-i (Pula, Horvátország) hadikikötő mélyén nyugszik. A hajó sorsa egyben jelképezi is kívánja a Monarchia és az azt alkotó Magyarország sorsát az I. világháborúban illetve azt követően. 1918. október 31. napján IV. Károly császár és király előző napi rendelkezése értelmében Horthy Miklós flottaparancsnok átadta a közös – és a háborúban ellenség által soha le nem győzött – adriai flottát és így a csatahajót is a délszlávok képviselőinek. A nem délszláv származású legénység a hajókat szinte kivétel nélkül elhagyta. A közös lobogót - amelyet ellenség előtt a háború során sosem - bevonták. A fegyelem és a szervezett hierarchia ezzel megbomlott a biztonsági intézkedéseket elhanyagolták. Másnap reggelre virradóra a flotta zászlóshajóját olasz különleges alakulat tagjai időzített aknával a kikötőbe vízi úton bejutva elsüllyesztették. Janko Vukovics de Podkapelski sorhajókapitány a flotta új parancsnoka öngyilkos lett, illetve egyesek szerint a hajón maradva lelte halálát.
VIRIBUS UNITIS „Egyesült erővel” ez volt a Monarchiát összefogó uralkodócsalád jelmondata, amely gondolat - számos hibával – de világhatalmi szinten működtette a térséget. Egyesületünk mottójaként, a gondolat ma is érvényes. A történelem mutatta meg, hogy ez a régió csak egységesen és összefogva, egyesült erővel képes mind gazdaságilag mind egyéb szempontból tényező lenni a világban és sajátos érdekeit érvényesíteni. A jelenlegi megosztottság nem a Duna-medence államainak kedvez. A viták rendezéséhez rendelkezésre áll térség szereplőinek közös múltja és közös érdekei, amelyek objektíven nézve erősebbek a fennálló problémáknál és ellentéteknél napjainkban is.
(kép forrása: internet)
