A monarchiák csoportosítása legegyszerűbben a hatalomgyakorlás módja alapján végezhető. Mivel az utóbbi időben többen az abszolút és az alkotmányos monarchia keresőkifejezések segítségével találtak rá erre a blogra, így ezúttal e két fogalom rövid magyarázata olvasható az alábbiakban, viszonylag egyszerűbb, közérthető megfogalmazásban. A wikipédia helyett...
A monarchia típusai
Abszolút monarchia
Olyan kormányzási forma, ahol az uralkodó (a monarcha) saját birtokán, országában és annak állampolgárai felett hatalmát szabad gyakorolhatja. Minden állampolgár, és az ország területe is valamilyen formában tulajdonát is képezi. Abszolút monarchiában nem létezik alkotmány, sem olyan egyéb jogi alapokon nyugvó testület, amely a szuverén uralkodót korlátozza. Az abszolút monarchia intézménye az állampolgároknak a születésétől fogva szerepére jól felkészített uralkodóba vetett bizalmát jelenti.
Ezen államformára a legjobb történelmi példát XIV. Lajos Franciaországa jelenti. A feltételezhetően tőle származó idézet, L'état, c'est moi (az Állam én magam vagyok) jól kifejezi az abszolút monarchia legfőbb alapelvét (a szuverenitás egy személyben való megtestesülése). Habár Lajos királyt a legtöbbször pazarló és fényűző életmódja miatt érték bírálatok, s uralkodásának legismertebb jelképe a versailles-i palota, a történészek mégis az egyik legsikeresebb abszolút uralkodónak tekintik a Franciaország trónját oly hosszú ideig elfoglaló koronás főt. Revizionista történészek legújabb elméletei szerint azonban Lajos király abszolút uralma mégis megkérdőjelezhető, hiszen valójában a nemesség és az udvar hatalmi egyensúlya jellemezte a korszakot.
Oroszországban egészen 1905-ig kormányoztak abszolút módon a cárok. A XVIII. század hajnalán Nagy Péter jelentősen csökkenteni tudta a nemesség befolyását, megerősítve ezáltal a központi, cári hatalmat, bürokratikus rendőrállamot alakított ki. Az abszolutizmus e hagyományait a továbbiakban Nagy Katalin és későbbi cárok is követték. Csak II. Sándor cár szorgalmazott első alkalommal bizonyos reformokat, többek között az önálló igazságszolgáltatás létrehozásával, Oroszországban azonban mégsem szövegeztek meg alkotmányt és nem állítottak fel népképviseleti gyűlést sem egészen az 1905-ben kitört forradalomig.
A történelem folyamán az abszolút monarchiát azzal igazolták, miszerint az uralkodók isten kegyelméből gyakorolják hatalmukat, az általuk alkotott jog pedig istentől származik. A legtöbb európai uralkodó, de különösképpen az orosz cárok kinyilvánították, hogy az isteni kegyelem folytán felsőbb autokratikus hatalmat gyakorolhatnak, ebben pedig semmi sem korlátozhatja őket. I. Jakab és I. Károly angol uralkodók megkísérelték saját országukban is alkalmazni e jogelveket, azonban - többek között - Károly abszolutista törekvéseitől való félelem polgárháborút robbantott ki. A folyamatos liberális térhódításnak köszönhetően a XIX. században az istentől eredő joggyakorlást a legtöbb nyugati országban már elavult alapelvnek tekintették. Ez alól Oroszország volt kivétel, hiszen itt a cár hatalomgyakorlási módszerei még mindig e magyarázat által nyertek igazolást.
Jelenkorunk létező abszolút monarchiái Brunei, Omán, Szaúd-Arábia, Szváziföld és a Vatikán.
Alkotmányos monarchia
Olyan kormányzati forma, ahol az uralkodó hatalmát nemzeti alkotmány korlátozza. A legtöbb alkotmányos monarchiában parlamentáris rendszer működik, ahol a választott vagy öröklés útján trónra kerülő király vagy királynő az államfő, tényleges végrehajtó hatalmat birtokolva, míg a közvetlenül vagy közvetett módon megválasztott miniszterelnök pedig a kormány vezetője. Az alkotmányos monarchia ezen fajtája korlátozott monarchiaként is ismert.
Az alkotmányos monarchia először a francia forradalom idején jelent meg. Bonaparte Napoleon inkább a nemzetet megtestesítő monarchaként fogta fel saját uralmát, elutasítva ezáltal trónra kerüléséhez egy felsőbb égi hatalom szerepének képzetét. Ez a felfogás érvényesült aztán a későbbi monarchiákban is a kontinensen. Georg Wilhelm Friedrich Hegel 1820-ban megjelent Jogfilozófiájában a kortárs politikaelmélet, a protestáns keresztény erkölcs és a természetjog alapján igazolta a monarchia ezen fajtájának létjogosultságát. Hegel korának európai és a japán alkotmányos monarchiák fejlődéséből ugyanakkor előre látta, hogy az alkotmány által korlátozott hatalommal rendelkező uralkodó szerepe a nemzet megtestesítésén túl csupán a veszélyhelyzetben fenntartandó alkotmányos kontinuitás megtartása lesz. Mindazonáltal a Hegel által felvázolt uralkodó korlátozott, ceremoniális szerepe nagyban hasonlít a mai elnöki jogkörére (lásd az európai és az izraeli parlamentáris demokráciák esetében). Előrejelzése ma már prófétai meglátásnak tűnhet a modern világ igényeihez illeszkedő kormányzási módszer tekintetében (legyen szó akár választott vagy kinevezett államfőről). Az orosz és a francia elnökök erős hatalmuknál fogva pedig szintén az említett hegeli típus példái.
Napjaink alkotmányos monarchiái közül a legtöbbet Nyugat-Európában találjuk. Ide tartozik például az Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Norvégia, Spanyolország, Luxemburg, Monaco, Liechtenstein és Svédország. Ezen országok állami gyakorlatában a miniszterelnök a mindennapi kormányzati teendő letéteményese, míg a király vagy királynő (vagy más monarcha, mint például Luxemburg esetében a nagyherceg, vagy pedig Monaco és Liechtenstein esetében a herceg) csak kisebb teendőket végez, vagy még annyit sem. Minden monarchia különböző mértékű hatalommal ruházza fel az uralkodót. Hollandiában, Dániában és Belgiumban például az uralkodó egy képviselőt nevez ki a választásokat követő kormányalakításról döntő parlamenti szavazás idejére, míg Norvégiában a király a kabinet különböző ügyeket érintő döntéseinél pedig személyesen elnököl.
Forrás: http://sites.google.com/site/monarchyrevival/introduction
