Új-Zéland: monarchia vagy köztársaság?

"Az államformaváltásra irányuló törekvés, ami a monarchia eltörlését és a köztársaság kikiáltását jelentené Új-Zélandon, legyen közösségi ügy, ne pedig csupán néhány politikus szándékának megvalósulása!" [Új-Zélandi Monarchista Liga]

Az új-zélandi monarchia létét kérdőjelezték meg az utóbbi időben néhányan, akik ezzel egyidejűleg bizonyos publicitást is szereztek a destruktív republikánus gondolatok számára. A monarchiaellenes kritikákat egy olyan előzmények nélküli sajtóhadjáraton keresztül folytatták, amellyel egyben a királyi család egyes tagjainak magánéletébe avatkoztak szükségtelenül durva módon.

A monarchia kevés kiadást jelent az udvari kötelezettségek, utazások és a főkormányzóság költségeinek tekintetében – egy felmérés alapján minden állampolgár körülbelül egy dollárnak megfelelő összeggel fedezi ez utóbbiakat. Az új-zélandi adófizetők nem járulnak semmivel sem hozzá a királynő vagy a királyi család bármely tagjának személyes költségeihez, mint ahogy az udvar és a tengerentúli ingatlanok fenntartásához sem.

Az egyre bővülő hazai monarchista blogok és honlapok kivételes példája a Régi Magyar Konzervativizmus blog. Az oldal szerzője olyan ritka történelmi dokumentumokat közöl, amelyek a XIX. század jeles konzervatív alakjainak országgyűlési beszédein keresztül mutatják be a korszak politikai gondolkodásának aulikus konzervatív paradigmáit.

A blog jelmondata: "Királyért és Törvényért!"

Régi Magyar Konzervativizmus

Pro Rege et Lege!

 IDŐSB SZÖGYÉNY-MARICH LÁSZLÓ.

1808-1893.

A magyar közéletnek egy nevezetes szereplője húnyt el a múlt vasárnap Székes-Fehérváron. Id. Szögyény-Marich László országbíró végezte be földi pályáját, 85 éves korában. Hosszú életéből mintegy hatvan évet töltött a közügyek szolgálatában. Közpályára lépett, mert erőt, hajlamot s nemes becsvágyat érzett magában, hogy életét és tehetségeit hazájának és nemzetének szentelje. Előkelő szüleinek hatása alatt nemcsak nagy műveltséget szerzett, hanem elveket is szívott magába már kora ifjúságában: a politikai és egyházi konzervativizmus elveit, melyeknek teljes kifejlését és megszilárdulását előmozdította az, hogy 24 éves kora óta folyvást közeli összeköttetésben állott a hasonló szellemű udvarral, mely előtt mind máig kiváló becsben áll a trón és oltár tekintélyének buzgó ápolása.

Szögyényt nagy képzettségén kívül nemes jelleme, finom modora s általában megnyerő egyénisége gyorsan emelte fokról fokra, előbb a hivatalok, majd a méltóságok lépcsőjén. Közszolgálatát Pestmegyében kezdte meg, hol előbb tiszteletbeli aljegyző, majd tiszteletbeli főjegyző volt. Innen azonban már 1832-ben Bécsbe került, az udvari kanczelláriához, tiszteletbeli titkári állásra, melyet oly méltóan töltött be, hogy két év múlva már kamarási méltóságra emeltetett. Újabb két év múlva a kir. táblához ítélőmesterré neveztetett ki; majd az 1839/40-iki országgyűlésen mint nádori ítélőmester a főrendiház üzeneteit szerkesztette. S hogy ezen országgyűlés, mely a kormánynak a nemzet jogain ejtett sérelmei miatt általános csüggedés közt nyílt meg, szerencsés eredménynyel végződött, ebben Deák Ferencz bölcsesége mellett nagy része volt Szögyény László hazafiságának. Innen még ugyanazon évben visszahivatott Bécsbe, hol a kanczelláriánál előadó tanácsos és egyszersmind udvari tanácsos lett. Ez állásában őt bízta meg a kormány az 1843-iki országgyűlés munkáinak előkészítésével. 1844-ben Budára küldetett, mint tanulmányi bizottsági elnök és helytartótanácsi alelnök, mely minőségében v. b. titkos tanácsosi méltóságot nyert. 1846-ban alkanczellárrá neveztetett ki. Midőn 1848. márczius utolsó napjaiban gróf Batthyány Lajos, Deák, báró Eötvös és gróf Széchenyi István miniszteri jelöltek Bécsbe mentek, hogy kieszközöljék a felelős miniszterium alakításáról szóló törvényjavaslat elfogadását, az e tárgyban tartott tanácskozmányokban Szögyény, figyelmeztetvén az országos küldötteket a nagyszerű eredményekre, melyeket az ország már elért, azt vitatta, hogy még ezeknél is tovább menni nem lehet. Nevezetesen azt fejtegette, hogy ha békés fejlődést akarnak, a pénz- és hadügyminiszteriumokra, s az ő felsége czivillistájára vonatkozó javaslatok elfogadása nem ajánlhatók Ő Felségének. István főherczeg azonban, Széchenyi és Eötvös fölkeresték a főherczegeket, csillapították aggodalmaikat, s rábírták őket a javaslat elfogadására. Szögyény zárta be a kanczelláriát s adta át azt a kinevezett felelős miniszteriumnak, míg ő a tervbe vett államtanács tagjává neveztetett ki. 1848-ban nemzetőri kapitány lett, de a harczokban részt nem vett. De nem vett részt az akkori politikai mozgalmakban sem, melyek legnagyobbrészt ellenkeztek személyes meggyőződéseivel és államférfiúi törekvéseivel.

Ő egészen más útját-módját kivánta a nemzeti haladásnak s az állami élet fejlesztésének, mint a milyenre akkori vezérférfiaink léptek. Ezért mikor a kormány és az országgyűlés a moóri szerencsétlen ütközet után Debreczenbe költözött s Batthyány, Deák, Lonovich és gróf Mailáth Antal az országgyűlés részéről béke-követségül Windischgrätz herczegnél járt: Szögyény Pesten maradt s az ide bevonult tábornagynál magán úton szintén tett békéltető kisérletet, de e lépése sikertelen maradván, egészen lelépett a cselekvés teréről s a magánéletbe vonult vissza.

A függetlenségi háború gyászos vége után következett abszolut kormányzat 1851-ben Szögyényt is meghivta az újon állított »birodalmi tanács«-ba. Hogy e meghivás elfogadása milyen áldozatába került az ó-konzervativ érzelmei mellett is jó hazafi Szögyénynek, világosan mutatja, ismert vonakodásán kívül, az a lépése, hogy tanácsért levélben Deák Ferenczhez fordult, ki 1851 máj. 1-én Kehidán kelt válaszában egyebek közt ezeket mondá: »A mit e részben Nagyméltóságod nekem ír tiszta szándékáról és becsületes törekvéseiről és azon elhatározásáról, miszerint, ha törekvései hiúsulnak és reményei enyésznek, állásáról ismét visszalépend, én előttem csak azért nem újak, mert mindezek természetes következései Nagyméltóságod ismert, igazán tiszta jellemének. Nagyméltóságod, a ki a körülményeket közelebbről tekintvén, jobban ismeri, mint én itt elzárt magányomban azokat ismerhetem, oly meghivást, melyek nehézségei annyira sulyosak, csak azért fogadhatott el, mert reménye van, hogy állásában honunk valódi érdekeit mozdíthatja elő… Isten vezérelje Nagyméltóságodat szegény honunk javára intézendő szent törekvéseiben és fáradozásaiban.«S hogy ez állásán csakugyan hazafias szellemben viselte magát az absolutismus hatalmaskodásai iránt, arról szintén Deák Ferencz ad legszebb bizonyítványt 1854 decz. 14-én Pesten kelt levelében, melyben Szögyényt már »kedves barátom« megszólítással illeti s működéséről ekként nyilatkozik: »Addig is (a személyes találkozásig) tehát csak annyit írok, hogy értem, méltánylom és teljesen helyeslem nézetedet, és ha azon becsülés és tiszta, ingatlan tisztelet, melylyel irántad vagyok, növekedhetnék, bizonyosan növelné az, hogy áldozatúl hozod idődet, örömeidet, nyugalmadat helyzetednek csak azért, hogy valami jót eszközölhess közügyre és egyesekre, s nem riadsz vissza még akkor sem, midőn a kivihető igen csekély.«

Szögyény működése tehát még ez időben sem volt hazánkra nézve áldatlan. A maga pártállása szerint őszintén akarta ő hazánk közjogi állásának rendezését s a korona és nemzet közötti békés egyetértés megteremtését. Noha hivatalos állásban volt, élénk részt vett a mozgalomban, a melyet az úgynevezett ó-konzervativok Bécsben az absolutismus megtörésére megindítottak, sőt esténként az ő lakásán gyűltek egybe a magyar fronde tagjai: gróf Dessewffy Emil, báró Jósika Samu, gróf Apponyi György, báró Sennyey Pál, Ürményi József, gróf Barkóczy János, gróf Szécsen Antal, gróf Andrássy György és mások. Ez érdekben tágasabb és sikeresebb munkatere nyilt 1859-ben, mikor a híres »megerősített birodalmi tanács« alelnökévé neveztetett ki, s mint ilyen egyszer olyan nagyszabású beszédet tartott a magyar közjogi álláspont mellett, hogy a hivatalos »Wiener Zeitung«-ban ellene rosszaló nyilatkozat jelent meg. 1860-ban báró Vay Miklós főkanczellárrá neveztetvén ki, Szögyény lett mellette alkanczellárrá; de, mert a Schmerling politikájának egyikök sem akart hódolni, csakhamar mind a ketten visszaléptek, és Szögyény a magánéletbe vonult, honnan azonban 1865-ben, a Mailáth-Sennyey-féle kormányzat alatt, megint nyilvános pályára szólíttatott, s Ő Felsége egyenes kivánságára Fehérmegye főispánjává lett, mely méltóságában az új alkotmányos kormány megalakítása után is megmaradt, bizonyságát adván ezzel annak, hogy az új alkotmányos korszak és a kiegyezés irányzó álláspontját ő is magáévá teszi s azt személyes szolgálatával is kész támogatni. Midőn a főrendiház 1867. ápril 3-ikán tárgyalta a közös ügyekre vonatkozólag a képviselőháztól átküldött javaslatot, Szögyény egy nevezetes beszédben fölszólalt mellette. Fejtegette, hogy a javaslat nemzeti jogainkból nem hoz nagyobb áldozatokat, mint a milyeneket alkotmányos létünk és törvényes függetlenségünk sértése nélkül hozni lehet és szabad; másfelől a javaslat a monarkhia többi népeinek megadja azt, a mivel a pragmatica sanctióból folyó kölcsönös védelmi kötelezettségünknél fogva az ő alkotmányos alakulásuk következtében tartozunk. »Ha – folytatta – azon férfiu (Deák Ferencz) kinek e két föladat szerencsés megoldását köszönheti, már ezelőtt is, sok évi áldásteljes működésével, az ország háláját és tiszteletét ki nem vívta volna, ezen munkálat létrehozásával örök időre biztosította volna magának mindkettőt«. – Főispáni és főkamarási méltósága alapján állandó tagja lett a főrendiháznak, melynek 1875-ben másodelnökévé, majd 1883-ban elnökévé lett. Ekkor mondott le főispáni állásáról. 1875-ben és 1877-ben a delegácziónak, egy izben pedig a horvát regnikoláris bizottságnak is elnöke volt. Gróf Cziráky János halálával a tárnokmesteri méltóság megüresedvén, azt is Szögyényre ruházta a király. 1885 végén a főrendiház elnökségéről lemondott s az aranygyapjas rendet kapta. Báró Sennyey Pál halálával országbiróvá neveztetett ki. Ezeken kívül igen sok más kitüntetésekben is részesült hosszú élete folyamán, melyek közül legkiemelendőbb, hogy már régebben föl volt díszítve a Lipót-rend nagy keresztjével és a Szent-István-rend középkeresztjével; továbbá hogy 1864 óta tagja volt a magyar tud. akadémia igazgató tanácsának. S ez utóbbi kitüntetésre külön rá is szolgált nemcsak jeles politikai szónoklataival, hanem publiczistikai dolgozataival is, melyek közt a főrendiház szervezéséről irt értekezése különösen értékes. Különben pedig ifjusága óta nemcsak nagyvilági, hanem valóban klasszikus műveltséggel is tündökölt.

A sorsnak eképen ráárasztott kegyei közt méltán a legnagyobbak egyikének mondható boldog családi élete. 1835-ben nősült meg, feleségül vevén Szolgaegyházy Marich István Dávod leányát, Marich Máriát, e régi nemes család utolsó sarját, kivel aranylakodalmát is megünnepelte 1886-ban, mely évben egyszersmind nyolczvanadik születése napját is megülte, mindkét alkalomból nagy megtiszteltetésekben részesülvén nemcsak tisztelői, hanem Ő Felsége a király részéről is. Egybekelésekor királyi engedélyt kapott, hogy a maga és neje családjának nevét és czímerét egyesíthesse. Igy lett a családnak mai teljes neve: Szögyényi és szolgaegyházi Szögyény-Marich. Boldog házasságából három fia és négy leánya származott, kik mind előkelő állásokat foglalnak el úgy a társadalomban, mint a közéletben. Fiai közül legfontosabb szerepet tölt be (az eddig ifjabbnak nevezett) Szögyény-Marich László, ki ez idő szerint monarkhiánknak a német császári udvarnál levő s itthon úgy, mint külföldön nagy tiszteletben álló nagykövete.

Szögyény hagyatékában az irodalomra, de különösen az idejebeli történelemre nézve megbecsülhetetlen értékű munka van: az ő gazdag életének az ő klasszikus stílusában megirt memoirejai. Számot tennének ezek másutt is, a hol, mint pl. Francziaországban és Angliában, egy-egy korszakról többektől is vannak és tétetnek közzé emlékiratok, s annál becsesebbek reánk nézve, a kikkel e részben vezető államférfiaink és környezetük nagyon mostohán bántak el. Szögyény emlékiratai az eseményeket, a melyeknek szerzőjük tanuja volt, terjedelmesen, historikus objectivitással. összefüggően adják elő. Az emlékiratok függelékében pedig eddig még közzé nem tett, nagy részben ismeretlen okiratok vannak. Horváth Mihály a »Huszonöt év történeté«-ben, Kónyi Manó, mint a »Deák Ferencz beszédei«-nek kiadója az azok mellé írt magyarázatokban s Marczali Henrik a »Legújabb kor történeté«-ben fölhasználták azokat. Nincs kétségünk benne, hogy a család nem fogja e nevezetes munkát elvonni a nyilvánosság elől, a melynek azt irója egyenesen szánta.

Vasárnapi Ujság, 1893. 48. sz.

Idősb. Szögyény-Marich László országbíró emlékiratai (I. kötet, pdf) Budapest, 1903

Idősb. Szögyény-Marich László országbíró emlékiratai (II. kötet, pdf) Budapest, 1917

Gróf Szécsen Antal

- Történelmi tanulmányok -

Gróf Szécsen Antal (1819-1896), a magyar konzervatív gondolkodás XIX. századi jelentős alakja. 1846-tól az Országgyűlés konzervatív irányának vezető tagja. Rövid ideig tárca nélküli miniszter volt, majd fűudvarnaggyá is kinevezték. A Kisfaludy Társaság tagjaként és a magyar Történelmi Társulat elnökeként ókonzervatív értékek mentén politizált. E pozícióiról, azonnal lemondott, valamint a Magyar Tudományos Akadémiából is kilépett, amikor e testületek Kossuth Lajos gyászában hivatalosan is osztoztak. Egyenes jelleméről és királyhű gondolkodásáról Szekerczés Szabolcs írt bővebben.

Országgyűlési beszédeinek kiváló példája található meg a Régi Magyar Konzervativizmus blogon.

Gróf Szécsen Antal írása, a Történelmi tanulmányok letölthető formában (pdf).

A Magyar Gárdáról

A korábban itt található írást a szerző visszavonni kényszerült, arra hivatkozva, hogy sajnos "ez egy olyan ország, ahol nem mindig szeretik, ha az embernek van véleménye".

Én pedig azt szeretném, ha olyan országban élnénk, ahol az igazság kimondása nem számítana bűnnek.

-LA-