A német és az egyetemes konzervativizmus egyik legjelentősebb alakja Justus Möser. Neve elhallgatásának köszönhetően azonban idehaza jórészt csak a konzervatív eszmetörténet iránt érdeklődők előtt ismert. Pedig filozófiája és államfelfogása a klasszikus német konzervítivizmus előfutárává teszi őt.
Justus Möser konzervativizmusa
Justus Möser (1720-1794) gondolkodását korának nagy történelmi eseményei alakították. Ebben az időszakban hazája, a mai Németország még nem egységes, csupán egy fiktív entitást jelentett akkoriban, hiszen hiányzott az az államkeret, amely az egységesedést megadta volna. Az Európa közepén elterülő kisebb fejedelemségek és hercegségek esetében az angol és a francia államnemzeti fejlődéstől eltérően inkább a kultúrnemzet koncepciója érvényesült. A sokféle kisállamban ugyanakkor hiányzott a képviselet, s ehelyett a rendek és az uralkodó szerepeltek a hatalom legfőbb intézményeiben, politizálásukban jórészt a vetélkedés logikáját követve. A politikai szabadság pedig ekkoriban kimerült a rendi szabadságjogok abszolútista uralommal szembeni érvényesítésében.
Möser, ugyanúgy, mint a korszak más jeles konzervatív gondolkodói - mint például August Ludwig Schlözer vagy August Wilhelm Rehberg - a francia forradalom kritikusa. volt A destruktív eszmei gyökerű francia forradalom a polgári átalakulást hozta, a modernizáció kétes jelszavával pedig a nemzeti egyesítés gondolatát helyezte a köztudatba. (Innen datálható a valódi német liberális és konzervatív politikai gondolkodás kialakulása is.) A szellemi hanyatlást okozó forradalmat követően a német liberalizmus alárendelte a szabadságot a nemzeti egységet biztosító államnak, ugyanakkor pedig negatívan viszonyult a jogászi szemléletmódot felhasználva a politikai egyenlősítéshez és a demokráciához is. A német konzervativizmus pedig valójában a reformkonzervativizmus jelzővel illethető legjobban. Képviselői szerint Franciaországban nem forradalomra, hanem inkább reformra lett volna szükség. Mindkét említett irányzat közös vonása, hogy a reformokat felülről, vagyis az uralkodó, az állam felől várta, s elutasította a polgári forradalom lehetőségét, azaz a francia mintát. (Az alkotmányos monarchia államformája a liberálisoknál a jogállam fogalmában jelent meg.) A német reformkonzervativizmus mindezek alapján két szóval jellemezhető: rend és haladás.
Justus Möser konzervativizmusa is ezen értékek és politikai realitások tükrében nyert értelmet Osnabrück államban végzett ügyészi és a Friedrich August hercegnél végzett jogtanácsosi tevékenysége folytán. A Möserről szóló életrajzok alapján úgy tűnik, hogy a miniállam aktív államférfijának számított. Nem csak jogi. államelméleti munkák fűződnek nevéhez, hanem történeti, publicisztikai és társadalomfilozófiai műveiről is ismert. Politikai elképzeléseiből kiderül, hogy az általa képviselt status quo konzervativizmus tulajdonképpen azt a számára idilli feudális világnak a békéjét védi, amelyet szerinte Osnabrück politikai berendezkedése őrzött meg. Ebből kiindulva Möser elméletét a földtulajdon és a rendi szabadság eszményeire alapozta.
Részben a szerződéselmélet képviselőit követve a földtulajdonosok közötti szerződést tekinti az állam alapjának. Elképzelése szerint az állam egy olyan részvénytársaság, amelyhez egyesek a föld, míg mások pedig pénzrészvényekkel járulnak hozzá. ("A parasztgazdaság mint részvény") Ezért a politikai jogokat és kötelességeket véleménye szerint a tulajdon mértékéhez kell kötni. Ebből kiindulva a vallás például nem tesz önmagában még senkit a társadalom tagjává, hanem az, hogy tőkéjével (vagyis részvényével) hozzájárul ahhoz. Ennek értelmében a részvény nélküli ember szolga, s ebből eredően a részvénnyel nem rendelkező egyénnek egyben kevesebb joga is van. A francia forradalom szellemi hozadékát kritizálva Möser kifejtette: azáltal, hogy minden ember egyenlő jogokat kap az állami részvénytársaságban, az emberi és polgári jogok összekeverednek, s a "filozófikus törvényhozásunk kormány és evező nélkül eltűnik". Möser a természetes rend keretei között kialakult szolgaságot Robinson példáján keresztül természetszerűnek ismerteti. Ugyanakkor felhívta a figyelmet is ennek a természetes rendnek bizonyos elvont elvek alapjén történő megbontásának veszélyességére.
A "modernizáció" kapcsán úgy vélte, hogy az a partikuláris normák felszámolását tűzte ki célul, melynek eredményeképpen azokat általános, közös szabály alá rendelnék egy modern bürokratikus államban. Előre látta tehát azokat az egységesítési tendenciákat, amelyek elsősorban halálát követően a XIX. századi nemzetállamokban, majd pedig a XX. századi uniformizáló szupranacionális törekvésekben érvényesülnek. Möser ezt úgy foglalta össze, hogy "A mostani hajlam az általános törvényekre és rendelkezésekre veszélyezteti a szabadságot". A liberalizmus kritizálva, ugyanakkor a pluralizmus elvét védve Möser úgy vélte, hogy az államot nem lehet elvont, általános törvények alapján kormányozni, mert ezzel csak eltérnénk a természetestől, vagyis a sokféleség gazdagságától, illetve könnyen létrejöhet despotizmus.
Ezzel párhuzamosan írásaiban mindvégig a történeti konkrétság és a sokféleség szerepét hangsúlyozza, elutasítva az általános elvek alapján történő modern jogi kodifikációt és bürokráciát.
A szabadság és a rend biztosítéka Möser számára a rendi állam hierachiája volt. Ezzel kapcsolatban pedig Voltaire-re hivatkozott. (Voltaire ugyanis nevetségesnek találta azt, hogy valaki pert vesztett az egyik faluban, egy másik falu törvényei szerint pedig nyert volna.) Voltaire tévedését azonban abban látta, hogy nem ismerte fel két közösség (legyen az család vagy falu) normái közötti különbségek természetességét. Emellett Möser úgy vélte, hogy túl sok általános szabályt alkotunk, ugyanakkor túl keveset tartunk is be. Összefoglalva: Möser a sajátszerűhöz, a természeteshez és történetihez kötődő patriotizmust (nem pedig a nemzetállamiságot) állította szembe a kozmopolitizmussal.
A patriotizmus szerepének kiemelkedő jellegét mutatja, hogy összegyűjtött írásait Patrióta Fantáziák címmel adták ki 1774-ben. E múben főként arról esik szó, hogy "Mikor és hogyan változtathatja meg alkotmányát egy nemzet". Korának azzal a bevett és elfogadott elvével szállt szembe Möser, miszerint minden nemzet újraformálhatja jogviszonyait és szerződéseit (alktományát). Szerinte minden társadalom (vagy nemzet) két részre bomlik. A hódítók csoportját alkotják azok, akik először érkeztek az adott területre, míg a másik csoportba azok tartoznak, akik a hódítókkal szerződést kötöttek földjeik használatának érdekében. A két csoport azonban hiába egyesülne a nemzetállam égisze alatt. Möser jogtalannak tartotta, hogy a többségi helyzetben lévő, de kevesebb joggal rendelkező második szerződők az addigi alkotmányt megváltoztatva az elsőkkel egyenlő jogúak legyenek. Egy nemzet pedig hasonlóképpen nem rendelkezhet szabadon és az egyenlőség elve szerint a nemzeti javakról.
A konzervativizmusról vallott nézetét a Patrióta fantáziák című könyvének részlete példázza:
Úgy tűnik, hogy az általános ügyosztályon ülô urak legszívesebben mindent egyszerű elvekre vezetnének vissza. Ha kívánságaik szerint történne, az államot akadémiai elmélet alapján lehetne kormányozni, és minden ügyosztályi tanácsos képes lenne arra, hogy az általános terv alapján elôírja a helyi tisztségviselôk tevékenységét. Mindent kinyomtatott rendelkezésekkel szeretnének szabályozni, és nem tűrnek mást, mint általános törvénykönyveket azóta, hogy Voltaire egyszer nevetségesnek találta, hogy valaki elveszítette perét az egyik falu törvényei szerint, holott egy másikéi alapján megnyerhette volna. Valószínűleg azért van ez így, mert a kormányzás művészetét kényelmesebbé kívánják tenni, és ugyanakkor az államgépezet kizárólagos mozgatóivá akarnak válni.
Nem tekintem jogosulatlannak ezeknek az uraknak a vágyát a hiúságra és kényelemre, és századunk, amely általános törvénykönyvekkel terhes, reményeik szerint működik. Valójában azonban ezzel a tendenciával eltávolodunk a természet igazi tervétôl, amely gazdagságát a sokféleségben mutatja meg, és a despotizmushoz vezetô utat készítjük elô, amely mindent kevés szabály alapján kíván kikényszeríteni, és ezáltal megöli a sokféleségben rejlô gazdagságot. (...)
Nem kívánom kutatni, hogy vajon a tudományokban támadt-e hajlam az egyformaságra, vagy egész újabb gondolkodásunkban kedveltté és elterjedtté vált-e az a nyugodt élvezet, hogy általános igazságokat emeljen ki, és törvényekké tegye ôket az egész természet számára, avagy a hadsereg vált mindenek mércéjévé, amelyben gyakran százezer ember irányítja egyetlen pontra pillantását, és lép ugyanarra a taktusra. Bármelyiket feltételezhetjük, de az igazság az, hogy minél egyszerűbbekké válnak a törvények és minél általánosabbakká a szabályok, annál despotikusabbá, szárazabbá és szegényebbé lesz az állam."
Möser hatással volt Herder, Rehberg, Haller, Müller elméletére és a történeti jogi iskola képviselőire is.
További irodalom:
