Az elmúlt hetek, hónapok megrázó hazai hírei az egyre nagyobb felháborodást kiváltó újabb és újabb bűncselekményekről egyben jelenlegi biztonságérzetünk válságára is felhívják a figyelmet. A mögöttünk álló néhány hónapban mind többen szembesülhetnek akár környezetük változásából, akár indirekt hatásoknak köszönhetően az egyre romló közbiztonsági állapotokkal és a legális erőszakszervezetek inkompetenciájával és impotenciájával.
Rendet?!
Erőszak és példamutatás régen és ma
Nem szükséges biztos közéleti jártassággal rendelkezni ahhoz, hogy jelenkorunk erkölcsi-közérzeti válságának jeleit felismerjük és megérezzük: Magyarországon ma a bizonytalanság és a reményvesztettség érzete uralkodik a lelkekben. Pedig ez régebben csak vészterhes időkben, változó és kedvezőtlen történelmi fordulók alkalmával volt jellemző, nyugodt, biztos kormányzás alatt viszont sosem. Ma sem hirtelen ránk nehezedő sorsfordító problémákról, sem nyugodt kormányzásról nem beszélhetünk idehaza. Beszélhetünk viszont arról, amit látunk: magatehetetlen állami szerveket, amelyek biztonságunkat és jó közérzetünket hivatottak volna garantálni; így a tönkretett szociális ellátórendszert, egészségügyet, hasznavehetetlen hadsereget és a védelem jelszavát a félelemmel felcserélő rendőrséget. Egyéni biztonságérzetünket pedig a közbiztonság állapota is befolyásolja. Ez utóbbi romlásának okai pedig az elmúlt időszak egymást váltó, kiegyensúlyozott és tervezhető jövőt hazudó - ám ugyanakkor csak rövidtávon létező - egymást váltó kormányok tömegmanipuláló politikái. Egy nemzeti közösség kormányzásra vonatkozó igénye ettől valójában azonban eltérő.
Egy természetes - vagy bármely mesterségesen kialakított - csoport tagjainak alapvető igénye van bizonyos rendszerbe, hierarchiába sorolnia önmagát. Idővel így elkülönülnek a vezetők és a vezetettek. Az emberiség története folyamán a vezetők kiválasztódása meghatározott értékek mentén és bizonyos erények alapján történt. A demokrácia ma ismert szélsőséges formája azonban lehetővé teszi, hogy akár szerényebb képességekkel is ideiglenesen bárki hatalomhoz juthasson. Ám ami ennél is károsabb következményekkel bír, hogy a hatalom birtokosai annak tudatában, hogy uralmuk csak meghatározott ciklusokhoz kötődik, csupán rövidtávon érvényesítik programjukat, meg sem kísérelve előremutató célok érdekében cselekedni. A hosszú távú tervezés csupán homályos ideológiák távlati jövőképének metaforáit jelentik csak a pártprogramok utolsó pontjai között. Mindez azonban az egész közösség jövőjét teszi kiszámíthatatlanná, veszélyeztetve ezáltal a tervezés és előrelátás képességeinek segítségével megvalósítható létet. Egy ilyen közösségben - a magabiztosságot és stabilitást jelentő központi hatalom rendellenes működésével - széthullnak a társadalom alapjait jelentő kisebb csoportok is, így a csoporttudatát és korábbi társait elveszítő egyén elszakad a megszokott erkölcsi normáktól, szélsőséges esetben pedig kriminalizálódik.
Ez a folyamat félelmet gerjeszt, az egész közösséget áthatva ezzel. A félelemérzet legyőzésére és a stabilitás helyreállításának érdekében egy egészséges társadalom a hagyományos rendvédelmi szervezetek tehetetlenségének ellensúlyozására alternatív, önszerveződő csoportokat hoz létre. Magyarországon (és Közép-Európa más országaiban is) ez a jelenség a különböző gárda-mozgalmakhoz köthető. Mindezek a szervezetek a társadalomnak azt az erősödő közakaratát jelentik, amely a rend helyreállítására irányul.
Felmerül a kérdés, hogy mégis mi volt az az eseménysorozat vagy folyamat, amely az önvédelem ezen intézményesült struktúráit az alulról szerveződő kezdeményezések irányába tolta?
A ma Magyarországának apátiába és elkeseredésbe hajló közhangulata, az elszegényedett és a napi megélhetést előtérbe helyező egyre nagyobb létszámú rétegek attitűdje nagymértékben befolyásolja mindennapjainkat. Manapság mind többen a túlélésért küzdenek. Ebben a társadalmi-politikai környezetben az elmúlt rövid időszak heves érzelmeket kiváltó bűncselekményei (melyek köztudatban élő egyik első állomása Szögi Lajos kegyetlen meggyilkolása volt Olaszliszkán, s legutóbbi pedig a tizennégy éves Horák Nóra ellen Kiskunlacházán elkövetett brutális bűncselekmény volt) már-már a társadalmi érdek és akarat egyes elemeinek újrafogalmazását sürgetik. Sokan a csendőrség újraszervezésében látják a biztonságosabb jövő zálogát. Kétségtelen, hogy e szervezet korábban lépes volt a rendteremtésre és a közrend megőrzésére, hiszen az államrezon része volt mindig is az állampolgárok biztonságának védelme. Manapság ez a feladat kiesett az állami felelősségvállalás alapvető céljai közül, a rendvédelmi szervek folyamatos létszámcsökkentésével, s a liberális emberi jogok és politikai korrektség mindenáron történő alkalmazásának köszönhetően.
Nem kérdés, hogy a továbbiakban is szükség lesz a legális állami erőszakszervezetek látható jelenlétére, ennek hiányában pedig a hasonló célú önszerveződő csoportosulások fenntartására, hiszen a gazdasági-társadalmi változások napjainkban terjedő erőszakhoz és romló bűnözési statisztikákhoz vezetnek.
A társadalom egyre szélesebb rétegeinek kriminalizálódása - és ezáltal a többségi társadalom jogos félelemérzete - a büntetés-végrehajtás reformját igénylik. A gyakrabbá és súlyosabbá váló bűncselekmények egy része bizonyos - jól elkülöníthető - szociológiai, etnikai háttérrel rendelkező csoporthoz kötődnek. A többségi - nem bűnöző - társadalom szemében ez utóbbi réteg a lehető legnagyobb ellenszenvet váltotta ki azáltal, hogy az általuk elkövetett cselekményeket sokszor - a már említett okoknak köszönhetően - nem, vagy nem arányosan szankcionálják. Köztudott, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények túlzsúfoltak, de sokszor már az eljárás sem kezdődik meg az elkövetők ellen, vagy ha igen, akkor különféle indokok alapján (megélhetési bűnözés, rasszizmus) megkísérlik azt liberális jogvédők befolyásolni, illetve időben meghosszabbítani. Több alkalommal esik szó arról is, hogy a kellő visszatartó erő, a komolyabb szankciók hiányoznak a rendszerből, így a valódi életfogytig tartó büntetés és a halálbüntetés is.
Mindezek mellett példákra is szükség lenne újra. Míg a régi Magyarországon az uralkodó királyi család és az általuk kinevezett tisztségviselők, de a politikai élet szereplőinek javarésze is egy történelmileg kialakult hierarchikus rend szereplői voltak az állami szférán belül, öröklött pozícióiknak köszönhetően pedig felelősségteljesen vállaltak szerepet a közéletben, addig ma a megválasztással elnyert pozíciók rövid távú gondolkodású egyéneket igényelnek, olyanokat, akik csupán a következő választásokig lojálisak. Egy ilyen vezető és hivatalnokréteg azonban nem képes megjeleníteni azt a szimbolikus, példaértékű magatartásformát, amely valódi tartalommal töltené meg az állami szerepet: tartós jövőképet felmutató politikát és szükség esetén pedig az elrettentés és a visszatartást képező erőt.
2008-ban Magyarországon már a nemzet országgyűlése sem képes szimbolikus példát felmutatni, tagjai magatartásának köszönhetően. Mindennapossá vált ugyanis, hogy a parlamenti képviselők megvásárlásáról értesülhetünk. Jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy ha a legfőbb döntéshozatali szervben nincs rend és stabilitás, akkor milyen alapon várható el az egyes társadalmi csoportok, rétegek közötti egyetértés a bűnözés megítélését illetően? Ez utóbbi kívánalom csak reménytelen vágynak tűnik egy olyan korszakban, amikor a rendőrség folyamatosan veszít presztízséből és gyakorlatilag megszűnt a hadsereg.
Míg két évtizeddel ezelőtt megszokott látvány volt a települések utcáin a kimenőjét megkezdő katona, a csoportban közlekedő apácák és a legalább párban járőröző rendvédelmi szervek egyenruhás tagjai. Jelenlétükkel mindannyian biztonságérzetünket növelték akkor, egy szebb jövő reményét sugározva számunkra az állam gondoskodó szerepvállalásának megmaradásával párhuzamban. Ezzel szemben ma a fenyegető arányban növekvő lélekszámú dologtalan cigánybandák és hajléktalanok veszik át közterületeket. Ide jutottunk húsz év alatt. Demokráciával. És ezek csupán a felszínen látható tünetek, sebek az államberendezkedés beteg testén. Megoldást így csak a régi eszközök újra igénybevétele jelenthet, a monarchia államforma visszaállított tekintélye mellett.
