Korábban megjelent ezen az oldalon néhány bejegyzés, melyekben az Új Idők hetilap néhány első világháborús számából idéztem. Érdemes röviden megemlékezni erről a folyóiratról, hiszen példányszáma és irodalmi jelentősége a korszakban kiemelkedő volt. Az évtizedes liberális hazugságoknak köszönhetően azonban e korszak irodalmi-kulturális életéről mégis hamis képet kaptunk. Ezért véleményem szerint elérkezett az ideje, hogy újraírjuk azokat a téves tanításokat, amelyek a Nyugat hatását és jelentőségét méltatják túlzóan.

    A XIX. század utolsó évtizedében rohamosan terjedő sajtónak köszönhetően alakultak meg Magyarországon a nagy kiadóvállalatok, melyek lapokat, folyóiratokat adtak közre, de emellett saját könyvesboltokat is működtettek. Az első tömegújságának tekinthető Kis Újság 1888-ban jelent meg. A Singer és Wolfner cég 1895-ben megbízta Herczeg Ferencet az Új Idők című hetilap szerkesztésével. Herczeg Ferenc a szerkesztői feladatkört egészen 1944-ig ellátta. Az Új Idők a legnagyobb számú szépirodalmi hetilappá nötte ki magát. Herczeg Ferenc elképzelése az volt, amit meg is valósított, hogy a lapban „a régi időkből örökölt tőké”-t, a „faji sajátságok“-at mutassa fel. Herczeg a lap „hitvallásáról“ a következőképpen írt Emlékezéseiben: „Az Új Idők kezdettől fogva óvakodott attól, hogy hasábjain tért engedjen annak a háborúnak, amely pártokra szakította a magyar irodalmat. Nekem erre vonatkozóan az a nézetem: mint erjesztő kovászra igenis szükség van arra az ősi ellentétre, amely a fiatalokat az öregek ellen sorakoztatja. A fiatalok az emberi haladást szolgálják, midőn eltakarítják az útból a magukat túlélt öregeket. Az eltakarításnak azonban csak egy célhoz vezető módja van: jobbat kell produkálni, a haladó kor szellemének inkább megfelelő dolgokat kell teremteni, mélyebben kell belemarkolni a lüktető életbe, mint tették a régiek.“ Ezt ő munkásságával, tárcáival, publicisztikájával erősíette meg.

    A több mint két évtizeddel az Új Idők első megjelenését követően kiadott Nyugat e filozófiával szemben viszont kizárólag olyan ideológiai, művészeti háttérrel rendelkező íróknak nyújtott megjelenési lehetőséget, akik dekadens magatartásukkal és destruktív tevékenységükkel a tradicionalitás és mindennemű hagyományok ellenségei voltak. Hiába él az a felfogás a köztudatban a folyamatos téves irodalomoktatásnak és a liberális médiának köszönhetően, hogy a Nyugat szerkesztésében az uralkodó elv a teljes művészi szabadság volt, be kell látni, hogy e folyóiratnál szinte teljes mértékben szabadelvű, háborúellenes (vagyis a kor felfogása szerint hazaáruló), és valójában a Kelet előretolt bástyájaként működő szellemi irányzatot követők jelenhettek csak meg.

    Ezzel ellentétben Herczeg lapjában minden író helyt kaphatott hovatartozástól, szemlélettől függetlenül, ugyanis a főszerkesztő számára a tehetség volt a fontos: „Mint szerkesztő sohasem törődtem avval, miféle „irány“ szolgálatában áll az író, az Új Idők munkatársától csak egyet kívántam meg, hogy tehetséges legyen.“ Ennek köszönhetően olvashatták a szerkesztő Herczeg Ferenc, Ambrus Zoltán, Tömörkény István, Bródy Sándor, a későbbiekben pedig már Csathó Kálmán, Szabó Lőrinc, Harsányi Zsolt, Zsigray Julianna, Fekete István, Benedek Marcell, Radnóti Miklós, Kassák Lajos vagy éppen Márai Sándor írásait. Kitűnő írógárda szolgálta tehát a lapot, de már a lap indulására felfigyelt az egész ország, mely Gárdonyinak a lapban folytatásokban megjelent regényeinek is köszönhető. Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regénye is itt jelent meg először. Jókai Mór két regényei is emelték kezdetben a hetilap nívóját.
    Az Új Idők, a vidéki értelmiségiek - tanítok, jegyzők, orvosok, papok - lapja, inkább népi-nemzeti, vagyis konzervatív beállítottságú volt. Bevételéből futotta egy huszonnégy kötetes lexikon kiadására, ajándékul előfizetőinek.
Mialatt az Új Idők az úri, hivatalnoki középréteg köreiben a legnépszerűbbek közé tartozó lap volt, több mint tízezres példányszámával, addig a Nyugat csupán néhány száz példányával az urbánus alsó-középrétegek lapjának számított. A nyugatban megjelent a XIX. század második felében bevándorolt galíciaiak utódainak szellemi öröksége: az idegenség érzését kiváltó zsidó folklór is.
    Az Új Idők az igényes olvasóközönséghez szólt, a Nyugat viszont mindenkihez: az elidegenedett nagyvárosi tömegekhez, az önmagát képviselni, de még igazgatni sem képes munkásosztály szociális forradalmat óhajtó tagjaihoz, a Monarchia belső ellenségeihez.
Herczeg lapja megjelenésének ötvenedik évfordulóján az Új Időket a szerkesztő a családi lap kategóriájába sorolta. Az újság oldalain igényes szépirodalmat, ismeretterjesztő és művészeti írásokat, publicisztikát, és természetesen a szerkesztői üzeneteit találhatták az olvasók.
    Az Új Idők szerkesztője az ország írófejedelmének tartott, jelentős politikai karrierrel büszkélkedő (évtizedeken át konzervatív kormánypárti országgyűlési képviselő, majd felsőházi tag) polgári életszemléletű Herczeg Ferenc (1863-1954) saját lapjában egyébként rendszeresen publikált: a magazinban ötven év alatt több mint kétszáz elbeszélése, huszonkilenc regénye és több száz publicisztikai írása jelent meg.
    Talán úgy jellemezhető legjobban a két lap közötti kvalitásbéli differencia, ha az Új Időket a régi korok hierarchikus rendjét tiszteletben tartó hagyományok folytatójaként, a Nyugatot pedig a jövő proletariátusának kezében érvényesülő hanyatlás jeleként értelmezzük.
    A monarchia szellemi erejét felidéző Új Idők végül 1949-ben szűnt meg. Hatása ma már csekély, hiszen kevesen ismerik, ugyanis a hathatós négy évtzedes kommunista majd az azt követő liberális propagandának köszönhetően az értéktelenebb lapokra tevődött hangsúlyeltolódás áldozatává vált.
    Sajnálatos tény, hogy a ma használatban lévő tankönyvek csupán a silány minőségű, kis példányszámú bomlasztó lapot idézik fel, ráadásul hamis jelzőkkel. A Nyugat ugyanis a közfelfogással ellentétben nem vált - nem válhatott - a kor irodalmára nagy hatással lévő lappá. Ezt megakadályozta példányszáma, és olvasóköre is. A későbbi tudatos hamisításoknak köszönhetően azonban mára szinte dogma lett a Nyugat "tanítása".
    Mindezen hazugságok ellenére azonban mégis hiszem, hogy hamarosan eljön egy tisztább kor, amikor igaz elismeréssel beszélhetünk majd a ma és a múlt elhallgatott írásairól...