Viribus Unitis!

Aktuálpolitikai kérdések és azok háttere ultradextro-konzervatív szemszögből.

Látogatók 2009-ben

free counters

Friss topikok

  • Otido: @Otido: Tévedtem, valóban Jean-Baptiste Carrier. Kevertem Collot d’Herbois-val és Couthon-nal, aki... (2011.11.08. 08:30) La Vendée Militaire
  • Szigmund: Üdv! ,,Azokat az embereket képviseljük, akik a magyarság egységével szimpatizálnak.'' Ez nekem kis... (2011.07.20. 07:38) DKKP - Hűség, Igazság, Tisztesség
  • krampam: királyi sarj ne legyen republikánus! vagy király vagy semmi. szerintem. (2011.03.22. 11:41) Diszkrimináció
  • sat.: Anna Seghersnek vagy egy jó kisregényi: A rabszolgaság visszaállítása Guadeluope szigetén Érdekes... (2010.04.21. 19:08) L'Union Fait La Force
  • citromosjegestea: @HuPiedone: Inkább hasonlítanám a Törököknél lévő szultánságot a britek Alkotmányos Monarchiájához... (2009.10.30. 12:10) V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

Logo



Rendszerkiigazítás

2009.03.05. 16:08 anders

A választási reform és a kisebb parlament meséje

 
  Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjában 2009. február 2-án (majd' minden valószínűség szerint a közbeszéd tematizálása és a valós problémák elfedése okán...) írott bejegyzésében a választási rendszer reformja és az Országgyűlés létszámának csökkentése mellett foglalt állást. Tette ezt immár sokadik alkalommal, többszöri sikertelen kormánypárti és ellenzéki próbálkozásokat követően. Az 1989-es köztársaság állami struktúráinak kialakítása óta eltelt  időszakban ugyanis - és főként az utóbbi négy-öt évben - sorra születnek elképzelések, reformjavaslatok mind a sajátos magyar választási rendszer megváltoztatása, mind pedig az országgyűlési képviselők létszámának csökkentése érdekében. Mindeddig azonban, úgy tűnhet, hogy a változás hol az egyik, hol a másik politikai erő érdeke csupán. Ha pedig egészében avagy folyamatában szemléljük az e kérdésekről szóló „vitát”, akkor láthatóvá válik, hogy valójában egyik politikai szereplőnek sem érdeke a rendszert  alkotó alapvető struktúrák megváltoztatása oly módon, hogy az a rendszert alkotó szervezetek tagjait, vagyis a haszonélvezőket és környezetüket valamint megszerzett pozícióikat veszélyeztetné.
   A közbeszédet felülről alakítók által a választók elé dobott merésznek tűnő javaslatok egy rövid időre talán azt a képzetet kelthetik a szavazókban, hogy felelős, hosszútávon gondolkodó, az állampolgárok javait és jólétét mindenek elébe helyező és azokat szem előtt tartó elitek képviselik őket a magyar parlamentben. Ha azonban a közvéleményt alakítani szándékozó politikusok motivációját közelebbről megfigyeljük, akkor észrevehetővé válik, hogy csupán üres, tartalom nélküli leegyszerűsített, homályos elképzeléseket tudnak felmutatni, s ennek alapján nehezen hihető, hogy valódi akarat húzódhat meg e kihívónak tűnő kijelentések mögött.
 
  A felvetett javaslatok mélyebb hátterét azonban érdemes konzervatív szemszögből is megvizsgálni, mindazok után, hogy a szóban forgó felvetésekre adott szakértői reakciók meglepően változatosak és érzelmileg (természetszerűen pártállásra való tekintettel) befolyásoltak voltak.
  A baloldalinak nevezett pártokhoz közelebb álló politikai szócsövek szerepét betöltő „hozzáértők” természetesen a szocialista pártvezér álláspontjának igazi baloldaliságát, megalapozott szociális hátterét és a minél szélesebb képviselet régi, szépen hangzó baloldali alapelvét hangsúlyozták, s ezen elemeket vélték felfedezni kizárólag a kormányfő tervezetében. Ezzel szemben a jobboldalinak mondott pártok médiabeli szóforgatói egyenesen ördögtől valónak tartva Gyurcsány ötleteit, keltettek mesterségesen hangulatot az előbbiek ellenében.
   Ha azonban a realitások talaján maradva nem térünk ki az egyik párt által megfelelőnek címkézett irányba sem, akkor észrevehetővé válik, hogy a gyurcsányi javaslatok közül a pártlistás szavazás valóban hasznos lehet, míg a kisebb parlament pedig egyszerűen megvalósíthatatlan a jelenlegi körülmények között. Miben van tehát igaza Gyurcsány Ferencnek és miben téved a politikus?
 

Listás választásokat?

 
  Jelenlegi választási rendszerünk – mint ismeretes – lehetővé teszi egyéni jelöltek indulása mellett pártlistákon szereplők bejutását az Országgyűlésbe. A választásokkal kapcsolatos elméletek szerint az egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelölt a választópolgárokat közvetlenebb módon képviseli, így mind emocionálisan, mind pedig fizikai, földrajzi értelemben közel áll hozzá, ismerik egymást. Az efféle kapcsolaton alapuló közvetlenség jelenti a rendszer legitimitásának alapjait. (Ez a legtisztábban egyébként az Egyesült Királyságban jelenik meg, ahol tulajdonképpen csak egyéni jelöltek közül lehet választani, azonban ez a gyakorlat ott az ismert kétpártrendszeri politikai mezőt alakította ki.) Magyarországon ennek jelentősége az 1800-as évek első harmadától fogva egyre bővülő mennyiségű választópolgárra számot tartó egymást követő választásokon értékelődött fel, azonban ekkor még a megyék szerepe sokkal jelentősebbnek bizonyult mint manapság. Jelenleg a megyéknek már szinte kizárólag szimbolikus szerepet kívánnak hagyni a jövőre vonatkozó utalások alapján. Míg száz-százötven évvel ezelőtt a lakosság csupán kis része vehetett részt az országgyűlési választásokon, s így a jelöltek feléjük irányuló szorosabb kapcsolattartási módja kiemelkedően fontos tényezőnek számított a szavazatok megszerzése céljából, úgy manapság a tömeges részvétellel párhuzamosan megnőtt a választók és a választottak közötti távolság, hiszen még a sokra értékelt technikai fejlődésnek köszönhetően sem juthat el a jelöltek üzenete a rá potenciálisan szavazók legtöbbjéhez, az egyéni választókerületi szavazás pedig ezáltal mindinkább személytelenebbé válik. Emellett rendkívül költséges is, hiszen a jelenlegi 176 képviselőjelölt egyéni kampányát a legtöbb esetben az őket indító párt finanszírozza, mindenre kiterjedően. Pártlistás választási eljárás esetében egyértelmű, hogy ilyen költségek nem terhelik a párt- és az államkasszát sem.
 
  A már említett magyarországi pártlista csupán kompenzációs lista: a nem megválasztott jelöltekre leadott töredékszavazatok a pártok országos listáján szereplőkhöz kerülnek. Tehát ennek szerepe inkább kiegészítő mechanizmusként érvényesül. A legtöbben azonban mégis idegenkednek ennek kiterjesztésétől, illetve kizárólagossá tételétől. Ennek okaként általában két fő érvet hangsúlyoznak a status quo fenntartásával szimpatizáló választópolgárok: maradjon meg a joguk a képviselőik személyének megválasztására és – másrészt pedig ennek folyományaként nem pártra, hanem egyénekre kívánnak szavazni. Azonban a kérdést felszínesen érintve is belátható, hogy a manapság érvényben lévő választásokról szóló törvény alapján sem a választók döntenek az egyéni jelöltek kiválasztásáról, hanem a politikai szervezetek (független képviselő parlamentbe jutására csak ritka alkalmakkor van ma már példa). Másrészről pedig a gyakorlat szerint a szavazáskor az urnához járuló választópolgár az esetek legnagyobb arányában a párthovatartozás alapján dönt a jelöltre adandó szavazatáról. Ha pedig ezt a logikát követve a listás rendszer szempontjából tekintünk erre az aktusra, akkor feltételezhető, hogy a választópolgár számára egyetlen szimpatikus jelölt alapján választhat listát és nem pedig fordítva, mint ahogy az bevett szokás Magyarországon az elmúlt országgyűlési választások tükrében.
 
  A felvetett problémát árnyaltabban, nyugat-európai példákon keresztül vizsgálva azonban megfigyelhető, hogy számtalan finom szabályozás is beépíthető egy ilyen rendszerbe, annak érdekében, hogy az emberek és a jelöltek, pártok közelebb kerüljenek egymáshoz, könnyen eloszlatva ezáltal az itt bemutatott aggodalmakat is.
 
  A Gyurcsány Ferenc által felemlegetett listás választási mechanizmus az arányos választási rendszer egyik fajtája. Ezek, mint a fair képviselet szimbólumai, a többségi választási rendszerek alternatívái. Az arányos választási rendszereknek a XX. század folyamán két alaptípusa jött létre. Egyik tipikus formája az itt részletesen leírt pártlistás választás, de arányos képviselet megvalósítható személyek közötti választással is. Európában inkább a pártlista az elterjedtebb. Ennek „eredeti formájában kifejezésre jutott, hogy nem a jelöltek, hanem a pártok közötti választásra szolgál. Az úgynevezett zártlistás rendszerben a pártok választják ki a jelölteket, a listán meghatározzák a jelöltek sorrendjét, amely egyben a mandátumszerzés esélysorrendje is, mert a választók nem módosíthatják azt. A jelöltek a mandátumot kizárólag a párt által felállított sorrend alapján szerzik meg; a pártok számára ez biztosítja vezetőik biztos bejutását a parlamentbe.
   Ma az európai választási rendszerekben legkevésbé találkozunk a két alaptípus (a pártlista és a személyek közötti választás) alkalmazásával. A széles körben elterjedt listás rendszert a személyekre való szavazás különböző formái teszik változatossá. A két alaptípus kombinációi azt mutatják, hogy az arányos választási rendszerben domináló pártok a listák összeállításával nem sajátíthatják ki a képviselők személyének meghatározását.”
   Ehelyett pedig – s egyben a politika perszonalizáltabbá tétele okán – a választók befolyásának növelése érdekében a leggyakrabban úgynevezett preferenciális szavazatokat tesznek lehetővé. „Ez a kötött pártlisták „felszabadítását” jelenti. Lényege, hogy a választó nem csak pártra szavaz, hanem személyekre is; vagyis a pártok által összeállított listákon módosításokat hajthat végre. Számos variáció alakult ki attól kezdve, hogy csak egy kedvezményezett személy jelölhető meg a listán, egészen addig, hogy a választó egy jelöltnek több szavazatot is adhat, sőt, a különböző pártlistákon szereplő jelöltek között is megoszthatja szavazatait (pl. Svájcban). Néhány országban a preferenciális szavazatok aránya igen magas (pl. Belgiumban), ami ellensúlyozhatja a koalíciós kényszerből adódó távolságot a szavazók és a parlamenti pártok működése között. Mára Nyugat-Európában nincs olyan ország, ahol ne tennék lehetővé a preferenciális szavazatok valamilyen formáját, bár a gyakorlatban ezek jelentősége igen különböző; inkább csak enyhíti, de nem szünteti meg a pártok döntő szerepét a képviselők kiválasztásában.”
 
  Az arányos választási rendszerek – a különböző korrekciós mechanizmusok beépítésével (mint amilyen a parlamenti küszöb is) – lényegében Nyugat-Európa legtöbb országában alkalmas formát jelentenek a stabil kormányzáshoz. Pontosabban, az arányos rendszer önmagában nem destabilizáló, „pártosztó” tényező, sőt, ahol hagyományos, stabil pártok működnek, inkább megőrző, konzerváló hatású.
 
  Az itt felvázoltak alapján elmondható, hogy egy pártlistás választás esetén a mai pártok megmaradnának, s új formációk is beléphetnének a magyar politikai élet nagyszínpadára. Szélesebb lehetne a politikai spektrum, ami a választásokat is színesítené. Nem utolsó sorban pedig egy markáns, a politikai életben stabilan jelenlévő (egyben új közjogi törésvonalat is kialakító) legitimista párt is megjelenhetne megfelelő mértékű társadalmi igény megléte esetén. A jobboldali politológusok és elemzők pedig tévednek, amikor azt állítják, hogy listán a jobboldali Fidesz kevesebb mandátumot szerzett mint fő riválisa, a Magyar Szocialista Párt. A Fidesz egyrészt nem jobboldali párt, másrészt pedig a hivatalos eredmények szerint országos listán jobb eredményt ért el mint a szocialisták, amit bizonyít a választások második fordulójában elért eredménye, a párt erre a fordulóra mutatott jelentős előretörését követően.    
   Egy valódi konzervatív, jobboldali pártnak nincs félnivalója a pártlistás választástól.
 

Kisebb parlamentet?

 
  A másik gyurcsányi javaslatot – a kisebb parlamentet – illetően már kevésbé lehet ilyen meggyőző, egyszerű és világos érveket felsorolni mint a választási eljárás teóriáinál. Ha a parlament számbeli összetételét vizsgáljuk, akkor annak részletes megismerésekor kiderül, hogy ezt az elképzelést az 1989-es keretek között lehetetlen megvalósítani. Gyurcsány Ferenc pedig azokat az 1989-es alkotmányos kereteket feszegeti ezáltal, amelyek őt és pártját is védelmezik, lehetővé téve szerzett pozícióik megtartását. A mindezek alapjait biztosító mechanizmusok megváltoztatása a jelenlegi parlamenti pártok mindegyikére káros, így nyilvánvaló, hogy a kisebb parlament illúzióját hangoztató képviselők maguk sem gondolják azt komolyan és a gyurcsányi blöff is csak a valós problémákról való figyelemelterelést szolgálja.
 
  A parlament létszámát illető átalakítások megvalósíthatatlansága azokból a strukturális adottságokból adódnak, amely tulajdonságokkal a magyar Országgyűlés is rendelkezik. Ennek megértése érdekében érdemes törvényhozásunkat tipológiai szempontból megközelíteni.
  Az európai parlamentarizmus tradícióiban kétféle irányzat létezik: az egyikben a parlament a népképviselet intézménye, a népszuverenitás hordozója, míg a másik esetben inkább a kormányzást segítő intézményként tartják számon. Az előbbi, vagyis az idealizált vitaparlamentben a kormány szilárd parlamenti többsége révén politikai értelemben kontrollálja a törvényhozást. A törvényhozás és a végrehajtás gyakorlatilag egybeolvad, hiszen a parlamentben többséget alkotó párt vezetői jelentik egyben a kormányt is. A parlamentarizmus lényege ebben az esetben a plenáris üléseken zajló vita, s ezáltal a politikai nyilvánosság megteremtése. Az ellenzék célja így nem lehet a kormány megbuktatása, ezért sokkal inkább egyfajta alternatív kormánypolitika felmutatása. A parlamenti bizottságoknak kevés szerep jut, mint ahogyan az ellenzéknek is. A háttérmunka a kormány által irányított minisztériumi apparátus tevékenységeként jelenik meg. Ezzel szemben az idealizált munkaparlamentben nem elsősorban a vitáé a főszerep. Itt a kormány által előkészített törvényjavaslatok „szentesítése” helyett valóban törvényhozó munka folyik. E törvénygyártó parlamentek munkáját segítik a különböző bizottságokban részletekbe menő (és az érdekegyeztető szervekkel történő) viták. Mindez sokkal nagyobb létszámú apparátus meglétét feltételezi a parlament választott képviselői mellett.
 
 
  Az itt említett két ideáltípus közül az elsőként részletezett brit Westminster-modell kabinetkormányzata, míg az utóbbi pedig az amerikai bizottsági rendszerről mintázott bizottsági parlamentarizmus, amelyhez Európában a német és az olasz parlamentáris rendszer áll a legközelebb. Az egykamarás magyar parlament pedig – akár a működési módját, eljárásait, akár a törvényhozási tevékenységét és annak eredményét tekintjük – valóságos törvénygyárként működik: nemzetközi összehasonlításban is sok törvényt, határozatot hoz. Ám nemcsak a törvények és a határozatok száma nagy, de azokhoz hatalmas mennyiségben érkeznek módosító javaslatok az egyes képviselőktől és a parlamenti bizottságoktól. (A munka- és vitaparlament ideáltípusát tekintve a magyar parlament a kettő között áll, de néhány vonatkozásban inkább a munkaparlament típusához áll közelebb.)
 
  A kiemelkedő mennyiségű jogszabály megalkotását tehát egy szakemberekből álló apparátus teszi lehetővé. Általuk válik egésszé a jogalkotási folyamat hazánkban. A kisebb parlament – értelemszerűen – még nagyobb mennyiségben ruházna át feladatokat az egyébként is sokat foglalkoztatott és leterhelt bizottságokra. Ez szélsőséges esetben magában foglalná azt is, hogy egyetlen képviselő több bizottságban is tagként olyan háttérmunkát lenne kényszerült végezni, amely még inkább lefoglalná őt, akadályozva ezáltal az amúgy sem zökkenőmentes törvényalkotási folyamatot.
 
  A kisebb létszámú törvényhozás tehát egyelőre csak vízió marad. A Országgyűlés ilyen mértékű átalakítása veszélyes vállalkozás lenne, s egyelőre pedig – a köztársaság jelenlegi politikai potenciálját és politikusainak kompetenciáját figyelembe véve – a lehetetlen elképzelések közé tartozik.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: magyar választás gyurcsány 1989 köztársaság parlament

A bejegyzés trackback címe:

https://viribusunitis.blog.hu/api/trackback/id/tr6983432

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.05. 18:11:44

Oh, mondd, te hogy választanál?Nem, nem elírás a cím, direkt idéztem pontatlanul Bródy Jánost. Az utóbbi napokban ugyanis hirtelen megszaporodtak a választási törvény reformját követelő javaslatok. Na nem mintha nem szorulna változtatásra, de mégiscsak fu…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.