Viribus Unitis!

Aktuálpolitikai kérdések és azok háttere ultradextro-konzervatív szemszögből.

Látogatók 2009-ben

free counters

Friss topikok

  • Otido: @Otido: Tévedtem, valóban Jean-Baptiste Carrier. Kevertem Collot d’Herbois-val és Couthon-nal, aki... (2011.11.08. 08:30) La Vendée Militaire
  • Szigmund: Üdv! ,,Azokat az embereket képviseljük, akik a magyarság egységével szimpatizálnak.'' Ez nekem kis... (2011.07.20. 07:38) DKKP - Hűség, Igazság, Tisztesség
  • krampam: királyi sarj ne legyen republikánus! vagy király vagy semmi. szerintem. (2011.03.22. 11:41) Diszkrimináció
  • sat.: Anna Seghersnek vagy egy jó kisregényi: A rabszolgaság visszaállítása Guadeluope szigetén Érdekes... (2010.04.21. 19:08) L'Union Fait La Force
  • citromosjegestea: @HuPiedone: Inkább hasonlítanám a Törököknél lévő szultánságot a britek Alkotmányos Monarchiájához... (2009.10.30. 12:10) V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

Logo



Változások az arab világban III.

2009.01.15. 12:26 anders

A Közel-Kelet monarchiái, bár az elmúlt két évtizedben erőteljes változásokon mentek keresztül, mégis - eddig úgy tűnik - hogy a reformok a legtöbb esetben az állami struktúra alapvető változatlansága mellett zajlottak. Nem pusztán a monarchia államformájának megmaradásáról beszélhetünk, hanem annak megerősödött pozícióinak köszönhetően a demokratizálódás pozitív hozadékairól is. Az arab monarchiák napjainkban kivételes helyzetet élveznek, melynek alapját különböző magyarázatok adják. A kövezkezőkben ezen elméletek némelyike olvasható, mintegy összefoglalásaként az említett országokról szóló előző írásoknak. A harmadik részben felsorakoztatott magyarázatok rávilágítanak a szóban forgó királyságok, emirátusok, a szultánság napjainkban látható sikerességének (mely egyben megmaradásuk, túlélésük záloga is) okaira.

A közép-keleti monarchiák (Katar, Bahrain, Jordánia, Marokkó, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok) politikatörténetének utóbbi néhány évét ismertető írásnak Owen H. Kirby, a Middle East Quarterly 2000. decemberi számában megjelent Want democracy? Get a king című tanulmánya jelenti az alapját. A jelentősen kiegészített cikk  részletének magyar fordítását közöljük.


A monarchiák megmaradásának okai

A Közép-Kelet monarchiái pár évtizede, de különösen a nasszeri időszakban (1952-1970) egy súlyosabb korszakon mentek keresztül, ám amely országok ezt az államformájuk megtartásával átvészelték, azok most a generációváltás és az intézményi reformok periódusát élik át. Az arab világ országaiban a radikális ideológiák ellenében folytatott félévszázados küzdelem eredményeképpen elmondható, hogy Idrisz líbiai király 1969-ben történt eltávolítása óta nem volt republikánus forradalom a térségben. Ez is egyik oka annak, hogy manapság is a Közép-Keleten találhatók a legnagyobb számban monarchiák. De mi a mélyebb magyarázat? Az elemzők már számtalan elméletet felállítottak e szokatlan jelenség vizsgálata során, azonban egyik sem szolgált eddig még teljes magyarázattal.

A járadék-állam elmélete alapján a monarchiák megmaradásának zálogát az olajbevételeknek köszönhetően felhasználható jutalmazások és szigorítások adják. Kábúsz ománi szultán is ezeket az eszközöket („cukor és korbács”) alkalmazta, amikor az 1970-es években a Dhofar-i marxista lázadók ellen lépett fel sikerrel. Ugyanakkor az elmélet nem ad magyarázatot II. Hasszán marokkói, vagy Husszein jordániai király hasonló krízisek kezelésére tett lépéseire, hiszen ezek nem olajtermelő országok. (Hasszán 1971-ben és 1972-ben is puccskísérlet ellen kényszerült védekezni, míg Husszein megszakította országa kapcsolatait a Palesztin Felszabadítási Szervezettel az 1970-es „fekete szeptember” folyamán.) Ugyanakkor még az említett államokhoz közeli Irán esetében sem alkalmazható az elmélet, hiszen az iráni sah a magas olajár-bevételek ellenére is távozásra kényszerült.

A magyarázatok közül a lakosságszám-elmélet sem állja meg a helyét. Hiába férne meg a Perzsa-öböl-menti Bahraini és Katari Emírségek teljes lakossága egy kairói három négyzetkilométeres városrészben, hiszen a Marokkói Királyság lélekszáma már két másik ország, a Szír és az Iraki köztársaság összlakosságát is meghaladja. Így a járadék-állam elmélethez hasonlóan a lakosságszám elmélet is csak részleges választ jelenthet.

Ugyanez a megállapítás érvényes a monarchiák és köztársaságok közötti törzsi-városi különbségek elméletére is. Szaúd-Arábia és Jordánia a legjobb példái annak, hogy egy nemzetség milyen fontos szereppel bírhat egy monarchia pilléreként, ugyanis a mindkét országban uralkodó dinasztiák a meglévő törzsszövetségi gyökereik révén a biztonsági szolgálatoknál és a haderőerőnél is erős törzsi támogatottsággal rendelkeznek. Ez a tényt általában inkább gyengeségként kezelik. Szaúd-Arábiában, Marokkóban és Ománban például az uralkodókat gyakran befolyásolhatják vagy nyomás alatt tarthatják saját törzseik. Emellett pedig az 1990-es évek végi dél-jordániai törzsi zavargások pedig bebizonyították, hogy egy meghatározott alapító közösség nem jelenti minden esetben a monarchia támaszát.

A felsorolt elméletekkel szemben a legitimitás nyújthat támpontot a monarchiák fennmaradásának magyarázatához. Életképességük bizonyítékaiként a múlt értékeinek és hagyományainak megőrzése mellet a jelen kihívásaira és a politikai-társadalmi változások szükségességére adott válaszok érvényesülnek. Sokak számára a monarchia az Ottomán Birodalom bukásával kezdődő, majd az európai befolyás, a függetlenedés, Izrael létrehozása, végül pedig a radikális iszlám megjelenését magába foglaló évszázad után is megmaradt stabilitást jelképezi. A monarchiákban a történelmi kontinuitás alapját képező család, a helyi identitások, s a kulturális-vallási gyakorlattal kevert közélet mind megmaradtak korábbi formájukban, s ezért mindennek előnyeit manapság társadalmi konszenzus övezi. Ehhez a monarchia is hozzájárult azzal, hogy megmaradt a vallás- és a hagyománytisztelet révén olyan legitimitás érvényesülhetett, mint ami a szomszédos köztársaságokban ismeretlen. Az uralkodók retorikáját nem valamiféle forradalmi szólamok, vagy rosszul alkalmazott gazdaságpolitikai célkitűzések, hanem inkább a stabilitásra és társadalmi kohézióra törekvés jellemzi, így bátrabban nézhetnek a reformok elé.

Mindegyik monarchiában társadalmi, politikai viták és mozgalmak érvényesülnek, bizonyítva, hogy a monarchia kiválóan alkalmas az embereknek a monarchia intézményrendszerébe vetett bizalmát megerősíteni egyfajta érdekközösség kialakításával. A demokráciáról szóló viták különböző formában való megjelenése pedig ezekben az államokban több bizonytalanságra is fényt derítenek. Például, hogy a jövőben kialakuló intézményi szabályozórendszer mellett vajon megmaradnak a jelenlegi uralkodói előjogok is? II. Hasszán király egyszer kijelentette, hogy „Marokkóban a király kormányoz, az emberek nem is értenék, ha ez másképp lenne”. Vajon a fia is osztja majd apja véleményét? Vagy talán ez a vita végül a közép-keleti monarchiák európanizációjához fog vezetni, mint ahogyan azt néhány megfigyelő Marokkó esetén már megjósolta? E kérdéseket még mindig túl korai lenne megválaszolni. A demokráciáról szóló vita kiterjesztésével és a választójog kibővítésével párhuzamban az említett királyi családok valószínűleg megtalálják majd az újabb eszközöket jogaik megtartására. Ez azonban nem jelenti egyben a monarchiák jelentéktelenné válását vagy instabil helyzet kialakulását a Közép-Keleten. Éppen ellenkezőleg: a demokrácia kiterjesztése a későbbiekben további lehetőséget biztosíthat majd az uralkodók számára, hogy bebizonyítsák rátermettségüket az intézményrendszer fenntartására és életképességének demonstrálására.

Szólj hozzá!

Címkék: alkotmányos monarchia abszolút monarchia közép kelet

A bejegyzés trackback címe:

https://viribusunitis.blog.hu/api/trackback/id/tr43879413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.