Viribus Unitis!

Aktuálpolitikai kérdések és azok háttere ultradextro-konzervatív szemszögből.

Látogatók 2009-ben

free counters

Friss topikok

  • Otido: @Otido: Tévedtem, valóban Jean-Baptiste Carrier. Kevertem Collot d’Herbois-val és Couthon-nal, aki... (2011.11.08. 08:30) La Vendée Militaire
  • Szigmund: Üdv! ,,Azokat az embereket képviseljük, akik a magyarság egységével szimpatizálnak.'' Ez nekem kis... (2011.07.20. 07:38) DKKP - Hűség, Igazság, Tisztesség
  • krampam: királyi sarj ne legyen republikánus! vagy király vagy semmi. szerintem. (2011.03.22. 11:41) Diszkrimináció
  • sat.: Anna Seghersnek vagy egy jó kisregényi: A rabszolgaság visszaállítása Guadeluope szigetén Érdekes... (2010.04.21. 19:08) L'Union Fait La Force
  • citromosjegestea: @HuPiedone: Inkább hasonlítanám a Törököknél lévő szultánságot a britek Alkotmányos Monarchiájához... (2009.10.30. 12:10) V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

Logo



Változások az arab világban II.

2009.01.14. 11:46 anders

A közel-keleti államokkal foglalkozó írás második részében a régi rend őreinek számító monarchiák bemutatására kerül sor.  Négy ország, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok számítanak a liberalizált és demokratizálódó arab politikai rendszerek utolsó, még inkább autoriter jegyekkel rendelkező államainak. A reformok megkezdése óta eltelt időszak egyébként azt bizonyítja, hogy mindkét típusú berendezkedés lehet egyszerre sikeres. A vizsgált monarchiák mind eltérő politikai kultúrával és környezettel rendelkeznek, így más-más társadalmi igények és feltételek adottak. Nem lenne illendő tehát sajátos szemléletünkből adódóan egyik vagy másik rendszert mintaértékűnek tekinteni (mint ahogy azt általában egyes amerikai elemzők teszik az újonnan formálódó demokráciákat illetően).

A közép-keleti monarchiák (Katar, Bahrain, Jordánia, Marokkó, Kuvait, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok) politikatörténetének utóbbi néhány évét ismertető írásnak Owen H. Kirby, a Middle East Quarterly 2000. decemberi számában megjelent Want democracy? Get a king című tanulmánya jelenti az alapját. A jelentősen kiegészített cikk  részletének magyar fordítását közöljük.


A régi gárda

 
Kuvait:
 

A demokrácia jövőbeli szerepét Kuvaitban meghatározza, hogy az ország még mindig a régi rend legfőbb képviselője, de ugyanakkor élénk parlamenti élettel is rendelkezik. Az országban bekövetkező változtatások egyik első bizonyítéka az volt, amikor az akkor hetvenegy éves Dzsabir al-Ahmad asz-Szabáh sejk a nőkre is kiterjesztette a politikai jogokat. Ez a merész lépés újabb ékes példája volt a monarchia azon tulajdonságának, hogy az képes a változó időkkel is lépést tartani. Bár a parlamenti választások nem hoztak sikert, (már a választás is önmagában kiemelkedő esemény a demokratikus gyakorlatot elvét elutasító régióban) ez az esemény a Szabáh-dinasztia megnövekedett presztízsét hozta, éppen akkor, amikor egyre erősödő aggodalmak kísérték az ország irányítását és az uralkodócsalád képessége is megkérdőjeleződött a felvilágosult kormányzást illetően. Az ország vezetőjét csak kevéssé befolyásolták ezek az aggodalmak, s a Szabáh-dinasztia pedig végül a nemzeti érdekek legfőbb védelmezőjévé lépett elő, legalább is a legtöbb nő szemében. 2006. január 29. óta az országban Szabáh al-Ahmad al-Dzsabir asz-Szabáh emír uralkodik, a miniszterelnököt pedig továbbra is a király választja és nevezi ki.

Omán:
 

Az ország klasszikus példáját mutatja a monarchia rugalmasságának és szerves fejlődési képességének. Apja izolációs politikájának eredményeit felhasználva Kábúsz bin Szaíd Al Szaíd szultán a legkisebb fennakadás nélkül vezette át fokozatosan országát a modern korszakba. A szultán 1995-ben úgy nyilatkozott, hogy felismerte „a modernitás elfogadásának és a bevált régi szokásokon alapuló értékek közötti egyensúly fontosságát”. Ez a felismerés azonban nem a rezsim legitimitására, hanem inkább a társadalom szociális szerkezetének törékeny tulajdonságára vonatkozik.

A képviseleti intézmények fokozatos megújítása a szultán terveinek egyik legfontosabb aspektusa. Ománban jelenleg egy kétkamarás parlament működik. Ennek alsóházát 1991 óta közvetett módon megválasztott képviselők alkotják, míg az 1997-ben kialakított felsőház tagjai kinevezéssel nyerik el mandátumukat. Ezek az intézmények ma még azonban nem rendelkeznek olyan tapasztalati gyakorlati háttérrel, mint Kuvaitban, s ez abban is megmutatkozik, hogy a szultán döntéseit nem vétózhatja meg más testület. Megjegyzendő, hogy a változtatások nem eredményezték a nők politikai életben való részvételének növekedését. Az 1997-es választásokon a nyolcvanhárom fős alsóházban – a Konzultatív Tanácsban – csupán két nő foglalt helyet. A negyvenfős felsőházban – az Államtanácsban – négy nő szerzett mandátumot a 2000-ban lezajlott választásokat követően. A Konzultatív Tanács tagjainak megválasztása egyébként az ország ötvenkilenc vilajetében létrehozott elektori kollégiumok útján történik. Ezek a kollégiumok prominens helyi kormányzati képviselőkből, törzsi, vallási és egyéb hivatást gyakorló személyekből állnak. 2000 előtt a kollégiumok a belügyminisztérium részére minimum két, de maximum négy főt ajánlhattak, a választókerület nagyságától függően. A minisztérium ezt követően határozott végül arról, hogy közülük kik foglalhatják el hivatalukat. 2000-ben a rendszer megreformálása során az elektori kollégiumok döntése lett a végleges. A választójog kiterjesztésének köszönhetően pedig immár 175.000 választópolgár vehetett részt a szavazáson, s ez a szám a választott intézményrendszerrel rendelkező arab-öböl-menti országok között a legnagyobb. Annak ellenére, hogy az ománi parlament továbbra is csak tanácsadói szerepet tölt be, és a választási rendszer is kevésbé mondható általánosnak, mégis a politikai rendszer fejlesztése folyamatos. Kábúsz szultán 1997-ben ezzel kapcsolatban a követező kijelentést tette: „Csendesen fejlődik országunk. Lassan fejlődik. A szerves fejlődésben hiszek, s nem pedig a gyors fejlesztésben. Azonban a haladás, amit véghezviszünk, visszafordíthatatlan folyamat”.

Szaúd-Arábia:
 

Az országalapító Al Szaúd-ot a Figyelemreméltó melléknévvel illették egykoron. A teljes nevén Abd al-Aziz Al Szaúd, trónra lépésétől 1953-ban bekövetkezett haláláig mindvégig egy közvetlen tanácsadó testületet tartott fenn. A legbelsőbb körök megnyitása felé tett lépés volt a Konzultatív Tanács 1993-ban történt megalakítása. A hatvanfős (majd 1997-ben nyolcvanfősre kibővített) testület a királyság akadémiai, politikai, diplomáciai, üzleti, vallási és hagyományos elitjének képviselőiből állt. Az egykori Fahd király a tanácsot úgy jellemezte, hogy „annak célja a királyság fejlődéséhez hozzájárulni a közvélemény érdekének figyelembevételével”. A vallásos vezetés számára is elfogadható az iszlám hagyományokon alapuló Súra (konzultációs) testülete is, ugyanakkor e tanács létrehozása részben a közvélemény demokratikus követeléseinek is megfelel (mely Kuvait 1990-91-es megszállása során erősödött fel).

A pluralizmus jegyében pedig a szaúdi táradalom újraformálása a nők státuszát illetően is felszínen lévő kérdés. A katari, kuvaiti, ománi és bahraini reformok a nők helyzetének megváltozását hozták, így nem meglepő, hogy a szaúdi vezetőket is foglalkoztatta a kérdés. Még 1999-ben Abdullah koronaherceg kifejezte reményét azzal kapcsolatban, hogy a nők pozitív szerephez juthatnak az ország fejlődése folyamán, s ezzel egy régen várt vitát nyitott a szaúdi társadalom számára. Még az év októberében bejelentették, hogy a Konzultatív Tanács ülésein nők is részt vehetnek, s még ugyanezen a napon a király öccse azt jósolta, hogy a „nők egy napon még jogokat is kaphatnak”. Ebben az évben pedig már a nők is kaphattak személyigazolványt, amit Ahmad herceg belügyminiszter-helyettes úgy kommentált, hogy „a nők már szinte a férfiakkal azonos jogokat élvezhetnek, s személyazonosítójuk birtokában már törvényes jogaikat gyakorolják”. Ezek az eredmények, bár triviálisnak tűnnek, a szaúdi nők számára mégis a férfidominanciájú társadalom szigorú szabályaitól való megszabadulást jelentették, megteremtve a lehetőséget arra, hogy egy napon nagyobb szerephez jussanak az ország irányításában.

A 2005. augusztus 1-jén trónra került Abdullah bin Abd al-Aziz Al Szaúd király államfővé válását követően is ugyanolyan következetesen kiállt a reformok mellett, mint amikor koronaherceg volt. A politikai részvétel növelése érdekében 2005. februárjától áprilisig országszerte választásokat tartottak a 179 helyi tanács képviselőhelyeinek felének betöltésére. Decemberben pedig a folyamat lezárásaképpen Abdullah király végül a maradék tanácsi helyekre saját maga nevezett ki tagokat. Még ugyanebben a hónapban a kormányzat folyamatos gazdasági reformjai révén az ország belépett a Világkereskedelmi Szervezetbe is. A politikai reformokat illetően pedig megjegyzendő, hogy bár továbbra is a király az állam- és a kormányfő is egyben, s az általa végzett miniszteri kinevezések pedig még mindig sok királyi családtagot érintenek, mégis fontos szempont a fejlődést illetően, hogy egy uralkodói dekrétum értelmében az újonnan létrehozott Hűség Tanácsa által 2006. októberében megalakított bizottság fog a jövőben a király személyéről dönteni. A királyválasztás azonban csak a jelenlegi trónörökös, Szultan hatalomra kerülését követően lép majd érvénybe.

Egyesült Arab Emirátusok:
 

Eddig az Egyesült Arab Emirátusok törekvése a népképviseleten alapuló döntéshozatalra hasonlóan alakult Szaúd-Arábia reformjaihoz. A héttagú föderáció emírségeiben a politikai hatalom az egyes uralkodócsaládok kezében összpontosul, míg országos szinten a Szövetségi Legfelsőbb Tanács a döntéshozó, melyben minden uralkodócsalád képviselettel rendelkezik. A két legnagyobb és leggazdagabb emírség, Abu Dhabi és Dubai vezetői nagyobb politikai súlyukat felhasználva inkább gazdasági, semmint politikai reformokra ösztönöznek. Jelen pillanatban még mindig úgy tűnik, hogy az ország elégedett az éppen folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztésekkel és a gazdasági diverzifikációval. Úgy tűnik mellesleg, hogy a valóság szerint, ha Kuvait és Katar az Egyesült Arab Emirátusok számára példát mutat, akkor ennek éppen ellenkezője igaz a gazdaságra vonatkozóan: az öböl menti országok közül egyedül az emírségek készül az olajkorszakot követő gazdasági versenyben való fennmaradásra. A két évtizedes dinamikus gazdaságfejlesztési felfogás, melynek eredményeképpen Dubai és a kisebb emírségek jelentős külföldi tőkét vonzottak, egyben liberalizált befektetési szabályokat, szabadkereskedelmi zónák létrejöttét és kitűnő kommunikációs és szállítmányozási létesítmények létrejöttét is elősegítették.

A régi gárda tagjai úgy tűnik mindezek alapján, hogy belátták azt, hogy nem feltétlenül csak a fiatalabb generációknak érdemes elfogadniuk a változások szükségességét. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok esetében talán lassabban fog bekövetkezni a változás, ám e lassabb, szervesebb folyamat révén a monarchiák intézményrendszere is folyamatos fejlődésen megy majd keresztül.

Szólj hozzá!

Címkék: abszolút monarchia közép kelet

A bejegyzés trackback címe:

https://viribusunitis.blog.hu/api/trackback/id/tr86877090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.