Viribus Unitis!

Aktuálpolitikai kérdések és azok háttere ultradextro-konzervatív szemszögből.

Látogatók 2009-ben

free counters

Friss topikok

  • Otido: @Otido: Tévedtem, valóban Jean-Baptiste Carrier. Kevertem Collot d’Herbois-val és Couthon-nal, aki... (2011.11.08. 08:30) La Vendée Militaire
  • Szigmund: Üdv! ,,Azokat az embereket képviseljük, akik a magyarság egységével szimpatizálnak.'' Ez nekem kis... (2011.07.20. 07:38) DKKP - Hűség, Igazság, Tisztesség
  • krampam: királyi sarj ne legyen republikánus! vagy király vagy semmi. szerintem. (2011.03.22. 11:41) Diszkrimináció
  • sat.: Anna Seghersnek vagy egy jó kisregényi: A rabszolgaság visszaállítása Guadeluope szigetén Érdekes... (2010.04.21. 19:08) L'Union Fait La Force
  • citromosjegestea: @HuPiedone: Inkább hasonlítanám a Törököknél lévő szultánságot a britek Alkotmányos Monarchiájához... (2009.10.30. 12:10) V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

Logo



Asbóth János konzervativizmusa

2008.07.12. 21:27 anders

"A liberalismus, a philosophok találmányainak legidétlenebbike..."

- Asbóth János politikai koncepciója -

 

A magyar konzervativizmus méltatlanul háttérbe került alakja Asbóth János. Közel másfél évszázada közölt gondolatai azonban még ma is aktuálisak. Az egykori országgyűlési képviselő politikai jóslatai és félelmei a munkásságát követő három évtized elteltével sajnos beigazolódtak. A következőkben e gondolatok felidézésével a liberalizmus kritikájának egy újabb nézőpontjával találkozhatunk.

 

Asbóth János 1845. június 7-én született a krassó megyei Szatumik községben. Édesapja, Asbóth Lajos honvédtábornok és akadémiai tag volt. Asbóth János a középiskolát Pozsonyban, a műegyetemet pedig Pesten és Zürichben végezte. Rövid időt eltöltött a párizsi Klapka-légióban, majd ennek feloszlását követően visszatért szülőföldjére, ahol főjegyző lett, majd később a pénzügyminisztériumhoz került fogalmazónak. Két év elteltével megvált hivatalától s a konzervatív Sennyei-párthoz csatlakozva a "Kelet népe" főmunkatársa lett. Szerkesztette később a kolozsvári "Ébredés" című politikai napilapot is, majd az egyesült ellenzék "Magyarország" című lapjának lett főmunkatársa. 1887-ben lett országgyűlési képviselő a szabadelvű párt tagjaként. 1892-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Az 1880-as évektől kezdve hosszabb utazásokat tett Algériában, Egyiptomban és Bosznia-Hercegovinában, melyek élményeit később útikönyvekben foglalta össze. Ezek mellett számos irodalmi mű (melyek közül a legismertebb az 1878-ban megjelent Álmok álmodója), valamint több dolgozat, de javarészt publicisztikai jellegű műve jelent meg.

Publicisztikájában és politikai koncepciójának talán legtartalmasabb összefoglalójában, a Magyar Conservativ Politica című könyvében a magyar toryzmus kialakítását először ő szorgalmazta. Az első alkalommal 1875-ben megjelent mű hátterét a berendezkedő liberalizmus időszaka adta. Erre az időszakra tehető a magyar liberalizmus hatalomra jutása, ekkor kezdődött meg programjának végrehajtása. Asbóth ezt a berendezkedő liberalizmust kritizálta. Nemrégiben Schlett István, a konzervativizmus politikai pozícióiról tartott előadásában a következőket emelte ki ebből a könyvből:

A magyar konzervativizmust Asbóth gyakorlatias politikának nevezi, szembeállítva a liberalizmussal, amelynek jellegzetességeit ekkor így sorolja: doktriner, absztrakt, "gyámoltalan ideológok, lelketlen izgatók és hiu szájhősök által importált idegen eszméken" alapuló politika, amelynek eredménye az anarchia és az önkény, az egyéni szabadság és a valódi jogegyenlőség hiánya, hevenyészett elvtörvények, amelyek az életbe zűrzavart, destrukciót és keserű bajt okoznak stb. Ugyanakkor a liberalizmust és a konzervativizmust mint két módszert különíti el egymástól, elismerve, hogy "... mind a két iránynak ... megvan időkhözi és viszonyokhoz mérten a maga természetes jogosultsága, hogy az ország viszonyai kívánhatnak bizonyos korban szabadelvű, máskor pedig konzervatív politikát". Konzervativizmusának tartalmáról árulkodik az is, hogy mintáért Angliához, az angol torykhoz fordul; személy szerint Disraeli-t hivatkozza meg.

Asbóth tehát elméleti alapon támadja, kritizálta a liberalizmust. Szerinte annak fő elvei ellentmondásosak és illuziórikusak, hiszen a liberalizmus félreértette – és ma is félreérti – a társadalom és a gazdaság szervező elveit. Ezért gazdaságpolitikája kizsákmányolást okozott, ezáltal pedig a szegények tömegeit lökte oda a szocializmusnak (melyet szintén téves eszmének tart). Támadta a szociáldarwinizmust elméletét is. Véleménye alapján a társadalom nem ennek mintájára szerveződik. Szerinte a magyar társadalom XIX. század végi válsága ebből a félreértésből fakadt, ugyanakkor a liberalizmus pedig nem hozott sem szabadságot, sem egyenlőséget, hanem csak a pénzemberek és kereskedők uralmát.

Asbóth János erről így fogalmazott: "Zátonyra jutott még eddig minden ország, melynek vezetői jobban szerették és inkább követték egyszer elfogadott nézeteiket, mint az ország érdekeit; ahol nem az adott viszonyok, hanem bizonyos elvek képezték a kiindulást, és nem a haza érdeke, hanem bizonyos elvek érvényesítése volt a czél... A liberalismus, a philosophok találmányainak legidétlenebbike nem apasztotta, hanem növelte a szegénységet és a becstelenséget. Felemelte a közterheket a nélkül, hogy a népnek munkát és keresetet szerzett volna. Bölcsességének kezdete és vége az éhezésre és a szuronyra alapított társadalmi szerződés. Ily körülmények közt természetes, hogy a kiaknázott munkásosztály és az elszegényedett földművelő nép a socialismus és a communismus vészes ábrándjaiba kergettetett, és nem e szerencsétleneket, hanem szerencsétlenségük okozóit éri ezért felelősség."

Csapó Endre, a Magyar Élet főszerkesztője egy 2004-ben megjelent írásában idézi fel Asbóth gondolatait. Szerinte Asbóth János már írása megjelenésekor rámutatott a lényegre, de azt még nem tudhatta, hogy a nép kifosztása nem vétlen következmény, hanem a liberálisok betervezett szándéka. E meglátás szerint a szocializmus és kommunizmus a liberalizmus eltagadott saját gyermekei. Csapó úgy vélekedik, hogy az Asbóth megállapításai óta eltelt százötven év után egy olyan kép előtt állunk, amely a liberalizmust úgy ábrázolja, ahogyan az egy arany tálból eteti véresfogú vérebeit, a szocialistákat és kommunistákat. 

Asbóth éleslátása kitűnően előrevetítette számára a jövő nemzedékek előtt nehézségeket. Nem kizárólag ideológiai vetülete volt azonban félelmeinek. Jól vette észre a nemzetiségekkel ápolt kapcsolatból fakadó visszásságokat is. Mindazonáltal nem csupán látta, felismerte a korának politikai folyamatiból eredő, valós félelmekre is alapot szolgáltató jelzéseket, hanem megoldási javaslatokkal is kiállt a nyilvánosság elé.

Társadalomképe alapján az emberi csoportokat nem pusztán egymás ellen küzdő önérdekek által vezérelt egyének halmazának tekintette, hanem etikai alapon szerveződő közösségnek, amelynek a szolidaritás az alapja. Az általa helytelennek tartott liberális helyzetértékelés helyett más gazdasági-társadalmi eseményekben és folyamatokban látta az egyes megoldásokat Magyarország sorskérdéseit illetően. Javaslatai kiterjedtek a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos aggodalmakra is. A hazai gyenge ipar védelme érdekében szerinte védővámokat kellett volna alkalmazni és nem pedig a szabad kereskedelem elvét minden más érdek fölé helyezni. E meglátás szerint ugyanis a szabad kereskedelem volt az, amely tönkretette az országot. A negatív folyamatok megállítása érdekében a nemzet erőinek összefogását tartotta szükségesnek, a magyar állam megerősítése mellett. Az állami beavatkozás fontosságát is mindvégig hangsúlyozta amellett, hogy a szolidaritás és a vallás értékeinek társadalombéli erősítését is szem előtt tartotta.

A dualista állam rendszerével szemben Asbóth János kritikát fogalmazott meg. Problematikusnak találta, hogy a dualizmus alapvető politikai törésvonala közjogi jellegű volt. A magyar irodalom története című kiadványban politikai felfogását ekképpen összegzik: Buda-központú és egységes, tehát nem dualista alapozású Habsburg-monarchiát tervezett – Mátyás birodalmának rekonstruálását, amelyben a vezető elem az európai polgári műveltség szintjére emelt magyar középnemesség lenne. Hitte, hogy a várható orosz, illetve német expanzió ütközőpontjában az európai "súlyegyen" szüksége megkíván egy erős, de csak önfenntartására koncentráló, – terjeszkedni nem óhajtó, az idegen terjeszkedést azonban meggátló, soknépű államot. Hitte továbbá, hogy a minket környező népek csak felénk gravitálhatnak, mert mi nem vagyunk oly erősek, hogy beolvasszuk őket; mellettünk s velünk együtt megtarthatják, sőt kibontakoztathatják kultúrájukat, "nemzeti egyéniségüket". De ugyanakkor nem vagyunk oly gyengék sem, hogy az orosz vagy a német beolvasztástól – egységben velük, kölcsönösen egymásra támaszkodva – meg ne védjük őket.

Asbóth, a dualista rendszerrel való ellenérzései hangoztatása mellett ugyanakkor elfogadta a parlamentarizmust is, melynek bizonyítéka, hogy utolsó politikai iratában például a szociáldemokraták bebocsátását a parlamentbe éppen nemzeti "fölnevelésük" érdekében követelte. (Ez Asbóth szándéka szerint a munkásság, a szociáldemokrácia forradalmi s radikális vonásainak leszerelését, parlamentálissá szelídítését is jelentette és célozta, s a negyedik rend befogását a magyar hegemónia őrzésének szolgálatába.) 

Asbóth mindvégig ellenzéki volt: hite szerint Széchenyi oldaláról, Széchenyi szándékainak szellemében leleplezte és gyűlölte a jelent. Nyíltan konzervatívnak – egy imaginárius konzervatív párt tagjának vallotta magát; vágyott egy valóban liberális ellenpártra, egy angol mintájú kétpárti parlamentre, óhajtotta az eszmék vitáját. Szerinte hiányzott egy magyar tory párt ahhoz, hogy teljes legyen a pártrendszer. Így nem alakulhatott ki politikai váltógazdaság. Asbóth néhány parlamenti képviselő számára és saját korábbi tábora számára azért vált kényelmetlenné, mert lépten-nyomon kibeszélte a demokratikus egységfrázisok mögött rejlő valóságot. Például akkor, amidőn kimutatta, hogy a polgárinak mondott magyar parlament összetétele egy rendi államban sem volna más. S bár Asbóth is akarta a magyar hegemóniát, a beolvasztást nem kívánta és nem uszított a nemzetiségek ellen. 

„Asbóth kitűnően indult, nagy távlatú karrierjét áldozta föl, hogy vállalni tudja véleményét, melyhez válságokon keresztül, a tényekkel hol jól, hol rosszul, de mindenesetre szembenézve jutott el. Asbóth erkölcsi magatartása megközelítőleg az volt, amit romantikus-konzervatív ellenzékiségnek, antiliberalizmusnak, antikapitalizmusnak szoktak nevezni.”

Politikai gondolkodásának legegyszerűbben megfogható, szinte képszerűen megérthető összefoglalása Három nemzedék (Pest 1873) című tanulmányában rejlik. E műve úgy ébresztett figyelmet, hogy Széchenyi, Deák s Kossuth működését Vörösmarty, Petőfi s Arany irányával hasonlította össze. Ezzel az esszéjével ihletője lett később Szekfű Gyula azonos című, nevezetes könyvének. Ezen írásában Asbóth felfedte, hogy a legújabb kori magyar történelem három korszakát az egymástól gyökeresen különböző nemzedékek formálták saját képükre. Mindegyik generációnak megvolt a maga reprezentatív politikusa és költője, akik akár egymás ikertestvérei is lehettek volna. Széchenyi és Vörösmarty a „tettekre ébredés”, Kossuth és Petőfi a „lázas küzdés”, míg Deák és Arany az „alkotás” korszakos jelentőségű megtestesítői voltak. Az összehasonlításokból az utolsó páros került ki legelőnyösebben és a középső a legkedvezőtlenebbül. Ez akkor – és sajnos még manapság is – teljesen szemben állt a Kossuth- és Petőfi-kultuszt ápoló közfelfogással. 

Asbóth János 1911. június 28-án halt meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Szólj hozzá!

Címkék: liberalizmus konzervativizmus osztrák magyar monarchia

A bejegyzés trackback címe:

https://viribusunitis.blog.hu/api/trackback/id/tr95565414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.