-------------- Lőrincz András --------------
Tartalom
I. Az MSZP és az SZDSZ szavazóbázis-vizsgálatának struktúrája
II. A Magyar Szocialista Párt szavazóbázisának minősége
1. Változások a választói magatartásban
2. A 2006-os országgyűlési választások
3. Sztereotípiák
4. Az MSZP kommunikációs stratégiája és felvállalt értékei
5. Következtetések az MSZP-vel kapcsolatban
III. A Szabad Demokraták Szövetsége szavazóbázisának minősége
1. A párt megítélésének változásai
2. Az SZDSZ szavazói a 2006-os választásokon
3. Sztereotípiák az SZDSZ választóival szemben
4. Az SZDSZ felvállalt értékei
IV. Következtetések
Irodalomjegyzék és felhasznált irodalom
Jelen dolgozat célja a jelenlegi magyarországi kormánypártok (MSZP, SZDSZ) szavazóbázisának vizsgálata a választói magatartás figyelembevételével. Írásom első felében a nagyobbik baloldali kormánypárttal foglalkozom részletesen, és a későbbiekben térek ki liberális szövetségesére, az SZDSZ-re. Az elemzés módszere: a rövid történeti áttekintés mellett (mely az 1990 után kialakult szavazóbázis minőségét vizsgálja) hosszabban foglalkozom a 2006. évi országgyűlési választásokkal, illetve a kormánypártok szavazóbázisának változásával.
Említést teszek még jelenlegi kormánypártokhoz kötődő
sztereotípiákról, valamint arról, hogy az őket illető
előítéletek vajon mennyiben állnak közel a valósághoz.
Végül ezen pártok választók felé folytatott
kommunikációját részletezem, s azt, hogy milyen értékek
képviseletét vállalják fel elsősorban.
Olyan összefüggések vizsgálatát részletezem elsősorban,
amelyek ráirányítják a figyelmet arra, hogy miben gyökerezik
az MSZP és az SZDSZ választóinak sikeres megszólítása.
„Egyértelmű empirikus tapasztalat, hogy a Magyar Szocialista Párt a hazai pártszerkezet leginkább beágyazott, legnagyobb stratégiai szavazóbázissal és stabil választói támogatottsággal rendelkező aktora.” (GAZSÓ – STUMPF 1998a) Az említett tanulmányban a szerzők ennek okaként elsősorban a hazai pártkínálatban található konkurencia hiányát jelölik meg. Véleményem szerint fontos szerepet játszik még az is, hogy a szocialisták a korábbi állampárti vagyon átmentésével párhuzamban egy legalább ugyanolyan értéket, a szavazóbázist is át tudta „menteni” a rendszerváltozás során. Ez a szavazóbázis jelenti mindmáig a párt számára a fennmaradáshoz szükséges mozgatóerőt. A pártelitnek létszükséglete, hogy ezt a biztos választói bázisát megtartsa. Érdemes lenne a szociológia módszertanával megvizsgálni, hogy a választók milyen érdekből tartottak ki a diktatórikus hagyományokkal rendelkező párt mellett. Röviden később erre is kitérek majd.
A harmadik ok – véleményem szerint – az új választói rétegek sikeres megszólításában rejlik, mely elsősorban a kormánypártok médiabefolyásában keresendő. Közhelynek számít, hogy Magyarországon az állampárti múlttal bíró MSZP és kisebb részben az SZDSZ megszerezte a többséget a hazai médiában. Ezt a többséget és befolyást használta fel a két párt folyamatosan az 1990 óta eltelt időszakban, s a választások alkalmával ez az egyensúlytalanság a magyar médiában mind érezhetőbbé vált.
A Magyar Szocialista Párt a magyarországi pártstruktúrában azért képes tehát ilyen mértékben meghatározó szerepet játszani, mert a hazai baloldalon egyik sem párt tölti be a vetélytárs szerepét. Voltak rövid életű próbálkozások – mint az Új Baloldal elnevezésű szervezet esetében is – de a választási eredmények kihirdetését követően hamarosan eltűntek a politikai porondról. A legnagyobb konkurenciát a másik kommunista utódpárt, a Munkáspárt jelentette az elmúlt másfél évtizedben, később azonban ennek a szerveződésnek is – részben a pártszakadások miatt – elolvadt a szavazóbázisa. A legújabban Magyar Kommunista Munkáspárt néven bejegyzett szervezet nem jelent komolyabb kihívást a szocialisták számára, hiszen csak a marginális, szélsőbaloldali választókat képes megszólítani, akik még egy országos gyűlés vagy megemlékezés alkalmával sem jelennek meg nagyobb számban, mint egy futballmérkőzés pályán lévő szereplői néhány kiállítást követően.
A Magyar Szocialista Párt a mögöttünk hátrahagyott néhány évben egyre inkább néppárti jelleget mutat: egyrészt a bővülő és átalakuló platformok mozgósító erejével, másrészt a fiatalok mobilizációját megcélzó Amőba mozgalommal, továbbá széles spektrumú választói programjával egyre tágabb társadalmi rétegeket képes megszólítani. Mindmáig nem eldöntött, hogy a párt a rendszerváltás veszteseinek, vagy éppen győzteseinek a pártja akar lenni. Tény, hogy a szocialista pártszervezet élén (főként 2002 óta) a rendszerváltás idején, sokszor nem kimondottan törvényes módon, nagy vagyont szerzett politikusok állnak, s akik a politikai szférán kívülről érkeztek a pártok világába. Talán ennek is köszönhetően az államszocializmusból érkező elsősorban gazdasági hátterű menedzserrétegeket és a rendszerváltozás haszonélvezőit „érdekazonosság és a kapcsolathálózatok finom szövedéke köti a szocialistákhoz”. (GAZSÓ – STUMPF 1998b) Ezt igazolni látszik az a tény is, miszerint ezek a vezetők még ma is igen jól pozícionáltak.
A 2006-os választási kampányban az MSZP néppárti jellegét kívánta hangsúlyozni. Ez a hagyományosan meggyőződésből baloldalra szavazók egy részét valószínűleg eltántorította, viszont újabb rétegek felé tudott ezáltal nyitni. A választások alkalmával felértékelődött azon választók szerepe, akik nem kötődtek szorosabban egyik párthoz sem. Úgy tűnik, hogy ezen újabb választói rétegek bevonásával, és a politikailag nem elkötelezettek bevonásával volt képes a szocialista párt később a választások megnyerésére.
Szembetűnő, hogy a párt választói körében a legfontosabb mozgatóerőt a gazdasági jellegű ígéretek jelentették. Az MSZP stratégái valószínűnek tartották, hogy a soron következő reformoknak álcázott megszorítások kilátásba helyezésével nem lehet választást nyerni, ezért inkább az egyéni pénzügyi gyarapodásra és speciális csoportoknak (például nyugdíjasok) szánt ígéretekre fektették a hangsúlyt kampányuk során.
1990-ben az MSZP-re jellemzően a középkorúak és az idősebbek, a budapestiek, a legalacsonyabb és legmagasabb státusúak szavaztak. Azóta viszont egyre heterogénebbé vált az MSZP-tábor, ugyanis másként nemigen lehetett volna ekkora szavazóbázist kialakítani. "A kilencvenes évek derekára a pártnak sikerült maga mellé állítania olyan csoportokat is, amelyek korábban meglehetősen tartózkodónak bizonyultak" (ZÁVECZ 1994) Új szavazókat jelentettek a középrétegek: a szakmunkások, érettségizettek, valamint a vidéki emberek is.
2. A 2006-os országgyűlési választások
A szocialisták választói szinte azonos mértékben reprezentálják a társadalom nembeli arányát. Csupán néhány százalékkal haladja meg a női választók aránya a férfiakét. Sokkal szembetűnőbb a különbség az életkorral összefüggő szavazatarányokban: 2006-ban a hetven év felettiek valamivel több, mint fele a szocialistákat választották. Az életkori arányokat megvizsgálva, csökkenő sorrendben a választásra jogosult korhatár fel közeledve a szocialisták mind kevesebb választóval rendelkeztek 2006 tavaszán. A párt választóinak javarészét, mintegy negyven százalékot az ötven és hetven év közöttiek adják. Az egyes végzettségi csoportokat illetően megjegyzendő, hogy az 1990-es felmérésekhez képest nem változott jelentékeny mértékben a nyolc általánost vagy annál kevesebbet végzettek aránya: a végzettségi csoport körülbelül fele most is az MSZP-re szavazott. Az egyetemi diplomával rendelkezők közül csak 29 százalék választotta a szocialista pártot. A párt támogatóinak legnagyobb arányú bázisát a szakmunkásképzőt végzettek, illetve az érettségizettek adják, összesen mintegy 60 százalékot. A jelenlegi nagyobbik kormánypárt az alsóbb rétegek pártja: a legalsó réteg 46 százaléka, míg a legfelső réteg csupán 31 százaléka döntött úgy, hogy hisz a szocialisták ígéreteinek. Ennél is kirívóbb az eltérés a vallásossági önbesorolás arányában. A vallásos szavazók egészen pontosan 29 százaléka, míg a nem vallásosak több mint 54 százaléka adta le voksát 2006-ban a Magyar Szocialista Pártra. E mutatók mellett megjegyzendő, hogy a párt támogatói javarészt a nyugdíjasok, alkalmazottak és munkanélküliek közül kerültek ki. Az egy gyermekes szülők is jóval nagyobb arányban mondtak igent a baloldali párt programjára, mint a többgyermekesek. (SZÁZADVÉG 2006)
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az elmúlt két évtizedben az MSZP-t felvállaló szavazók körében kicsit felülreprezentáltak az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők, a nyugdíjasok és az alsóbb rétegek. Ezek a mutatók adhatnak okot bizonyos sztereotípiákra akár jobboldali körökben is, s erről a következő részekben teszek majd említést. (TÁRKI, 2002)
3. Sztereotípiák
Az MSZP mindmáig nem tudott megszabadulni utódpárt jellegétől. Ez köszönhető egyrészt a párt szerkezetének (gondolok itt a különböző platformokra), bizonyos politikusoknak (akik a kommunista rendszerben is magas rangú hivatalt vállaltak, mint például Lendvai Ildikó, Kiss Péter és még sokan), és nem utolsó sorban a szélsőbaloldaltól való elhatárolódás hiányának is. A jobboldali érzelmű választók szemében ezt a pártot a kommunista megbélyegzés övezi még valószínűleg huzamosabb ideig. A pártelit teljes cseréjével tűnhet csak el ez az előítélet a jövőben.
A másik fő sztereotípia a rendszerváltás idején nagy vagyonra szert tett vállalkozók szocialista párba történő beférkőzése. Nap mint nap újabb és újabb eseteket hoz nyilvánosságra a hazai média a szocialisták, vagy a párthoz kötődő személyek törvénytelen, vagy sok esetben csak erkölcstelen „ügyeivel” kapcsolatban. Nem meglepő ezek után, hogy sokszor ellenérzést váltanak ki a szocialisták a vallásos jobboldaliak, vagy éppen a hírekre oly fogékony fiatal korosztály körében. Talán nem áll messze a valóságtól az a feltételezés, miszerint az MSZP ilyen esetekben csak a már megszokásból cselekvő törzsszavazóira támaszkodhat, mint például akkor is, amikor a párt népszerűsége először ért el mélypontot 2006 szeptemberében, az ismert Gyurcsány-beszéd kiszivárgását követően.
4. Az MSZP kommunikációs stratégiája és felvállalt értékei
A Magyar Szocialista Párt kommunikációjában meglepő módon a nyugat-európai politikai pártokéhoz hasonló struktúrát követett a 2006-os választási kampány során. Célja az volt, hogy minél szélesebb rétegekhez szóljon, saját biztos szavazótáborának mobilizációja mellett. Külön stratégiát építettek ki a különböző korosztályok, gazdasági helyzetű rétegek, foglalkozási csoportok megszólításáért. Természetesen a lejárató jellegű kampány sem maradhatott el.
Az MSZP elsősorban baloldali pártként tünteti fel magát. Az elvárásainknak megfelelően ennek a szándéknak együtt kell járnia a pártimázsban fellelhető baloldali vonások láthatóvá tételével. A szocialisták egyik legnagyobb hiányossága azonban, hogy nem képes megjeleníteni a hagyományos baloldali értékeket. A pártvezetésben többségbe kerültek a szociálisan nem kimondottan érzékeny, vagyonos politikusok, akik inkább tűnnek a testet öltött kapitalizmus rémképének, vagy éppen egy nagyvállalat képviselőjének a Budapesti Értéktőzsdén, mint az alsóbb rétegek és a kisemberek érdekének védelmezőjének.
Szerencsétlen próbálkozásnak tűnhet a kommunista „példaképek” előtérbe állítása, főleg a fiatalok körében. Sok esetben olyan szélsőbaloldali tömeggyilkosokat és köztörvényes bűnözőket, mint Che Guevara, vagy Ságvári Endre mondanak az MSZP ifjúszervezetei tagjai követendő példának. Gyakran tartanak megemlékezéseket a saját korában sokak által „tehetségtelen tyúkeszű kártyásnak és hazaárulónak” tartott Károlyi Mihály szobránál. Ez a fajta gyökértelen és romboló „elviség” amellett, hogy kimondottan káros hatással jelentkezik, az MSZP viszonyában csupán azt jelzi, hogy a párt nem képes önmagának megfelelő imázst kialakítani. A párt bármennyire is igyekszik levetni a kommunista örökséget, azonban eddig erre képtelennek bizonyult.
5. Következtetések az MSZP-vel kapcsolatban
Összefoglalva elmondható a Magyar Szocialista Pártról, hogy úgy sikerült megtartania a berögzült reflexekkel rendelkező 1990-es szavazótáborának javarészét, hogy individuális gazdasági érdekeiknek megfelelő ígérethalmazzal álltak elő az országgyűlési választásokon. A választóiról elmondható, hogy többségük az idősebb korosztály, az alacsonyabb iskolai végzettségűek és az alsóbb, illetve középrétegekből kerülnek ki. A szocialisták a legutóbbi választásokon igyekeztek néppárti struktúrát kialakítani, s többek között ez jelentette számukra annak a lehetőségét, hogy kibővült szavazótáboruk segítségével 2006-ban választásokat nyerjenek.
A párt legnagyobb hiányossága, hogy mind a mai napig nem volt képes felszámolni teljesen múltját, és manapság olyan ideológiát megjelenítő személyeket köt a pártimázshoz, amelyek kifejezetten rossz reputációval rendelkeznek.
Kérdéses, hogy a 2006 őszi események után képes lesz-e a lényeges mértékben összezsugorodott szavazóbázis a következő választásokon is eredményre vezetni pártját. Az is találgatásokra adhat okot, hogy vajon az MSZP képes lesz-e újra innovatív kommunikációval megszólítani szélesebb rétegeket. Egyelőre úgy tűnik, hogy ha az országban az elégedettek, vagyis az ígéretek rabjai kerülnek többségbe, akkor az MSZP továbbra is kormánytényező lesz.
III. A Szabad Demokraták Szövetsége szavazóbázisának minősége
1. A párt megítélésének változásai
„A kényszer, a pénz, a támogatók akarata, a hatalmi pozíciók csábítása nagy úr…” – áll egy 1997-ben készült tanulmányban, az SZDSZ 1994-es koalíciós szerepét tárgyalva. (GAZSÓ – STUMPF 1997) Mással nem is igazán lehet magyarázni azt, hogy az 1990 előtt radikális antikommunista szervezet négy-öt év elteltével miért állt be a szocialista többségű kormányba, potyautas koalíciót alkotva ezzel.
A kilencvenes évek második felében ennek a retorikai fordulatnak köszönhetően a párt korábbi szavazóinak több mint kétharmadát veszítette el. 2002 óta a parlamenti küszöb környékén mozog a támogatottsága. A következőkben arra keresem a választ, hogy a párt megmaradt szavazói milyen elvek alapján választják napjainkban is az egyesek által a „tizenhat éves magyar demokrácia legkártékonyabb pártjának” nevezett szervezetet, a Szabad Demokraták Szövetségét.
Tény, hogy 1994-et követően a párt szimpatizánsai ideológiai „törést” tapasztalhattak, melynek következménye a párt nagyarányú összezsugorodása lett az ezredforduló idejére. Az antikommunista alapokon induló párt fél évtized alatt liberális baloldali koalíciós partnerré vált. Az identitásváltásnak köszönhetően a párttal korábban szimpatizálók szemében az SZDSZ megítélése csak még kedvezőtlenebbé vált. Ez a negatív megítélés később párosult a pártot övező sztereotípiákhoz, melyekről a későbbiekben részletesen is említést teszek.
A párt választóiként a magasan képzett értelmiségieket, a liberális érzelműeket és főként a budapestieket említhetjük. A már tárgyalt pártidentitás-változást követően az értelmiség jó része azonban elfordult a Szabad Demokratáktól. A 2002 és 2006 közötti időszakban pedig csekély mértékben ugyan, de vidéki szavazóbázist is kiépített.
Az SZDSZ véleményem szerint azért volt képes megtartani szavazóinak egy jelentős részét, mert a rendszerváltást követő tizedik év környékére a pártimázs letisztulásával párhuzamosan a választói bázisa is egyfajta tisztuláson ment keresztül. Jelenleg úgy tűnik, hogy a párt egy Magyarországon már-már átlagosnak mondható választási részvétel mellett az SZDSZ folyamatosan öt százalék körüli támogatottsággal rendelkezik. Mi magyarázza viszont azt, hogy az 1990-es húsz százalék körüli támogatottsági érték három parlamenti ciklust követően a negyedére csökkent?
Akik a párt kommunistaellenességét tartották az 1990-es országgyűlési választásokon elsőrendű szempontnak, azok négy év múlva csalódhattak. Ők jelentették az első elforduló szavazókat. A Horn-kormányzat ideje alatti korrupciós ügyek csak még jobban aláásták a párt hitelét. A 2002-es választásokat követően a szabad demokraták pozíciói tovább gyengültek, bár támogatásuk a kormány hivatalban maradásának elengedhetetlen feltétele volt. Az MSZP egyedül képtelen lett volna tovább folytatni kormányzati tevékenységét, ezért az SZDSZ zsarolási potenciálja igen nyilvánvaló volt. Talán ennek oka volt az, hogy több olyan eset is napvilágra került, amelyek mögött a párt állt és bizonyos törvénytelen pénzmozgásokkal volt kapcsolatban. Medgyessy miniszterelnök 2004 őszén történt lemondásakor sem véletlenül említette meg ezek alapján a Szabad Demokraták Szövetségéhez kötődő korrupciós ügyeket.
A Medgyessy-kormány és az azt követő első Gyurcsány-kormány ideje alatt az oktatás, az egészségügy, a gazdaságpolitika, az informatika és a környezetvédelem terén folytatott tevékenysége miatt a választók nagy része tartja a legellenszenvesebb pártnak ma Magyarországon. Van azonban egy szűk választói csoport, amely 2006-ban ismét kormányzati pozícióba emelte a magát liberálisnak feltüntető pártot.
2. Az SZDSZ szavazói a 2006-os választásokon
A sorozatos botrányok dacára a párt 2006-ban ismét parlamenti tényezővé válhatott. Kik, és milyen indíttatás alapján választották a liberálisokat az ötödik parlamenti választáson? Itt erre keresem most a választ.
Az SZDSZ-re szavazók többsége 2006-ban korosztályi csoportosítás szerint az ötven évnél fiatalabbak közül kerültek ki. A választások adatai alapján elmondható, hogy az SZDSZ az „legfiatalabb” magyar párt jelenleg. A 19-39 év közöttiek felülreprezentáltak, míg a hatvan felettiek között alulreprezentáltak a szavazáson részt vevők közül, akik erre a pártra adták voksukat. Érdekes megjegyezni, hogy ez a kispárt inkább férfias jelleget ölt.
Még 2006-ban is megfigyelhető volt, hogy a diplomával rendelkezők sokkal nagyobb arányban választották a liberálisokat, mint amekkora arányt elért a párt a választásokon. Az egyetemi diplomások tizennégy és fél százaléka, míg a főiskolai diplomával rendelkezők mintegy kilenc százaléka választotta az SZDSZ-t. A nagyobbik kormánypárt törzsszavazói, vagyis a csak általános iskolát végzettek körében az SZDSZ alulreprezentált; a végzettségi csoport három százaléka döntött a választásokon a törpepárt mellett. A szabad demokratákra voksolók között a legtöbben (harmincöt százalék) érettségivel rendelkeznek.
Érdekes jelenség, hogy társadalmi rétegbesorolás alapján az SZDSZ valamelyest a jobboldali pártok szavazói arányával mutat hasonlóságot. Vagyis az a felső és felső-közép rétegek körében népszerűbbek. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy e párt esetében a felsőbb és az alsóbb rétegek között nagyarányú különbség mutatható ki a szavazati arányok terén: a legalsó és a legfelső rétegek között több mint háromszoros a különbség. Ez a FIDESZ esetében például csak 1,2-szeres.
Közel háromszoros különbség van a vallásos és nem vallásos szavazók között is, az utóbbiak javára.
Munkával kapcsolatos státusz alapján az SZDSZ szavazói közül a legtöbben a vállalkozói kategóriából, a tanulókból és az alkalmazottként foglalkoztatottak köréből kerültnek ki. Nyugdíjasok a párt választásokon elért arányához képest kevesebben szerepeltek szavazóként: alig négy százalék voksolt e réteg képviselői közül a liberális pártra.
A párt liberális értékrendjének tudatában érdemes megvizsgálni, hogy milyen az SZDSZ szavazóbázisának minősége családi állapot és a gyermekek száma szerint. Legnagyobb arányban a gyermektelenek, illetve az egy-két gyermekkel rendelkezők szerepeltek a párt választói között. Családi állapot alapján magas az élettárssal élők és az egyedül élők aránya. (SZÁZADVÉG 2006) Ezek a mutatók tulajdonképpen nem nyújtanak különösebb meglepetést az SZDSZ családdal kapcsolatos liberális álláspontjának ismeretében. Annak a szervezetnek, amely nyíltan kiáll a hagyományos családmodell szétzúzásán munkálkodó társadalmi mozgalmak mellett, nem csoda, hogy választói között is olyanokat találunk, mint amilyen a párt maga: értéktagadó, anti-tradicionális és konzervativizmus-ellenes. Véleményem szerint kifejezetten káros olyan deviáns viselkedésmintát követő csoportokat felkarolni és parlamenti érdekképviselettel ellátni, mint például a homoszexuálisokat.
Fontos még kiemelni, hogy az SZDSZ leginkább Budapesten és elvétve egy-egy nagyvárosban volt csak képes számottevő választói csoportot megszólítani. A nagyvárosi miliő egyébként is már hosszú évtizedek óta kedvező terepnek bizonyult a liberális eszmeiség elterjedése szempontjából.
A belvárosi kispárttal kapcsolatban azonban további előítéletek is megjelentek a hazai választók körében – főként az itt leírtakkal szoros összefüggésben.
3. Sztereotípiák az SZDSZ választóival szemben
Az SZDSZ-szel, illetve szimpatizánsaival kapcsolatos sztereotípiákat a korábban bemutatott szavazóbázis összetételével is párhuzamba állíthatjuk. Többször elhangzott vád a párttal szemben, hogy a kisebbségek védelmét gyakran a többségi társadalom kárára végzi. Erre volt példa a kettős állampolgárság lehetőségének elutasítása, de ugyanakkor a magyarországi cigányság érdekeiért kiállt a párt. Történt ez például több rasszista jellegűnek mondott támadás esetén. Sokszor felmerült, hogy az SZDSZ kettős mércét alkalmaz, ha erről a kérdésről van szó. A párt célja úgy tűnik nem a különböző nemzetiségek integrációja, és egymáshoz közelítése, hanem éppen ellenkezőleg: a kisebbségek többségi társadalom kárára történő megkülönböztetése. Ezzel a politikával éppen hogy a meglévő társadalmi feszültségeket erősítik fel.
Hasonló megítélésű a szabad demokraták valláspolitikája is. Ennek legfőbb haszonélvezői a kis létszámú szekták, vagy a Hit Gyülekezete egyház. Nem véletlen az sem, hogy a budapesti neológ belvárosi zsidó közösségek is szimpátiát éreznek a liberálisokkal, hiszen közös kozmopolita jellegüket aligha lehet vitatni. Ennek köszönhetően Budapest V., VII., és XIII. kerületében az SZDSZ az elmúlt 20 évben stabil támogatói bázist tudhat magáénak.
A világias jellegű felfogást tükrözi az SZDSZ családpolitikája is: a párt küzd az egynemű kapcsolatok minél szélesebb érvényű elismeréséért és az egyéb szexuális devianciák elfogadtatásáért. A párt által támogatott és uralt média nyújtja ebben törekvésében a legnagyobb segítséget: szinte mindennapos, ahogy a liberális propaganda az élet minden területére kiterjedő szabadosságot sugalmazza.
4. Az SZDSZ felvállalt értékei
A Szabad Demokraták Szövetsége elsősorban liberális jelleget képvisel, így – mondhatni – a liberálisok pártja. Ennél azonban árnyaltabb megfogalmazást kell választanunk, ha a párt szavazói bázisát akarjuk leírni a szervezet ideológiájával összhangban. Az elmúlt évek politikai változásai alapján úgy tűnik, hogy az SZDSZ a legpragmatistább párt Magyarországon. Kommunistaellenességét feladva előbb az MSZP mellé állt, hogy közös kormányzást valósítson meg, majd a sorozatos botrányok után (melyek mindhárom szociál-liberális kormányzat idején jó számmal előfordultak) sem változtatott álláspontot és mindvégig kitartott szocialista partnere mellett. Ha elfogadjuk William of Occam, XIV. századi angol lelkész okfejtéseit, akkor láthatjuk, hogy az egyes eseményekre adott válaszok közül a legegyszerűbb egyben a legvalószínűbb is. Ezt a logikát követve az SZDSZ azért is maradhatott az MSZP-vel partneri viszonyban, mert a pénz és üzleti lehetőségek vitathatatlanul alátámasztják ezt az érvet. A liberális választópolgár ennek alapján olyan személyiséggel rendelkezik, akinél nem feltétlenül bír negatív tartalommal az elvtelenség és a „cél szentesíti az eszközt” gyakorlata.
Mindebből arra következtethetünk tehát, hogy amennyiben az SZDSZ a közeljövőben hasonló politikát folytat, akkor nem lesz képes számottevő változást elérni a szavazatszám tekintetében. Továbbra is csak csekély számú szavazóbázisát lesz képes így megtartani a következő választásokig. Értékképviseletét tekintve rétegpárt – választóit tekintve azonban nem írható le ilyen egyszerűen a párt jellege.
Az SZDSZ szavazói feltehetően azok közül kerülnek ki, akik nagymértékben el tudják fogadni a pártvezetés hatalomközpontú felfogását. Valószínűnek tartom, hogy a jövőben is megmarad majd az a réteg, amely szorosan fog kötődni, akár érzelmileg is ehhez a párthoz. Ők képesek elfogadni azt, hogy a pártelit gazdasági előnyök érdekében az ideológiai meghatározottságot is háttérbe szorítják. Nem véletlen tehát, hogy a pártot sokan választják a vállalkozók, munkaadók közül. Sok esetben a pártot is vékony szálak fűzik a gazdaság egyes szereplőihez. Kóka János elnökké választásával pedig a pénzügyi szektor politikával történő összefonódásáról beszélhetünk. Ez az új gazdasági elit fogja az SZDSZ arculatát a későbbiekben meghatározni, és az érdekeltségi köreikbe tartozók pedig szavazataikkal biztosítani. Mellettük természetesen a párt a továbbiakban is számíthat a belvárosi „értelmiségiekre”, az egyes kisebbségek és deviáns társadalmi csoportok támogatottságára.
IV. Következtetések
A tárgyalt két szervezetről Tóth Gy. László politológus a következőképpen vélekedett: „A kádárizmus szellemi örökségét ápoló és képviselő baloldaliak és a liberálisok számára az erkölcsi kérdések nem sokat számítanak. Elfogadták Horn Gyulát, Medgyessy Pétert és a gyanús körülmények között milliárdossá lett Gyurcsány Ferencet is megkedvelték. Ép erkölcsi érzékű, boldogabb sorsú országokban az MSZP mindhárom volt és jelenlegi miniszterelnöke – előélete miatt – a politikai közéletben sem vehetett volna részt.” (TÓTH 2007) E mondatok tömör összegzése is lehetne annak, amit fentebb tárgyaltam.
Közelebbről szemlélve láthatjuk azonban, hogy mind az MSZP, mind az SZDSZ esetében észrevehető, hogy az elmúlt közel húsz évben letisztultak a szavazóbázisok. Létezik egy eltántoríthatatlan „mag”, melynek tagjai továbbra sem képzelik úgy, hogy esetleg más pártot választva érdekeik erőteljesebb képviseletet élveznének. Míg az MSZP-t választók elsősorban a kevésbé edukált, kisebb jövedelemmel rendelkezők közül kerülnek ki, vagyis ők azok, akiknek a mindennapokban is számos függőség és kötelezettség mellett kell élniük. Valószínű, hogy a szocialisták olyan üzenetet képesek megjeleníteni számukra, aminek elfogadásával biztonságosnak és kiszámíthatónak hitt valóságot láthatnak. Ez a fajta kiszámíthatóság azonban rövid távú gondolkodást feltételez, továbbá arra enged következtetni, hogy ezen szavazók nem kívánják és talán nem is képesek átlátni a valóság egyes szegmensei mögött rejtőző bonyolultabb összefüggéseket. Ezt az egyszerű szemléletmódot használja ki oly gyakran az MSZP választóinak megszólításában is. Ezzel összefüggésben áll például az ellenzék egyes alakjainak folyamatos „démonizálása” és lejáratása.
Összefoglalva elmondható, hogy az MSZP szavazói elégedettek a saját és az ország jelenlegi gazdasági-társadalmi helyzetével is. Nem mutat ellenállást az esetleges változtatásokkal kapcsolatban, nem tartja viszont kívánatosnak, hogy bármely, a jobboldalhoz kötődő politika érvényre jusson és sok esetben tart a hosszabb távú politikák őt érintő következményeitől.
Az SZDSZ szavazóbázisa az elmúlt két évtizedben – a nagyobbik kormánypárt választóihoz hasonlóan – szintén egyfajta letisztulást mutatott. A liberális párt esetében azonban ez a folyamat sokkal radikálisabban és láthatóbban zajlott le. Az évek múlásával fordított arányban az SZDSZ szavazóinak létszáma csökkenő tendenciát mutatott. Jelenleg kizárólag olyan csoportokat képes megszólítani, amelyek marginálisak (azonban társadalmi jelentőségük a médiának is köszönhetően sokkal erőteljesebb) és a fennálló társadalmi-gazdasági rend liberális elveken nyugvó megváltoztatásáért törekednek valamilyen szinten. Ezen csekély létszámú csoportok együttesen viszont már olyan erőt képviselnek az egyes választásokon, hogy a párt számára nem okoz különösebb nehézséget a Magyar Országgyűlésbe történő bejutás. A nagyvárosok individualizálódott, szabadosabb és szoros társadalmi kötelékektől mentes környezetében manapság már-már sajnos törvényszerű olyan csoportok létrejötte és magas támogatottsága, amelyek a hagyományos értékek elvetése mellett a liberális paradigmát állítják középpontba.
Ha újra átfogóan szeretnénk vizsgálni a két párt magyarországi tevékenységét, akkor azt a következő megállapítás lényegének kiemelésével tehetjük meg legjobban.
„Nyers Rezső és Tardos Márton reformtandemje már a hatvanas évektől halálos pontossággal építette fel az MSZP-SZDSZ nagykoalíció rejtett uralmi struktúráit, amely azóta is minden rendszer,- berendezkedés,- kormányváltás ellenére zavartalanul üzemelteti nemzetpusztító technikáit a globális főhatalom igényei szerint”. (BOGÁR, 2007) Bogár László úgy véli, hogy a szóban forgó két párt politikáját nemzetközi érdekcsoportok determinálják és ami itt még kiemelkedően meghatározó, hogy a két szervezet felépítését és bázisát tekintve már évtizedekkel ezelőtt kialakult hálózattal rendelkezett.
Az itt összefoglaltakból levonhatjuk azt a következtetést, hogy a szociálliberális kormányzatok pártjai szavazóbázisaikat tekintve olyan változássorozaton mentek keresztül, melynek eredményeképpen egyfajta tisztulási folyamat zajlott le. Megállapítható, hogy jelenleg mindkét párt választói bázisa a lehető legkisebbre zsugorodott, és e folyamattal egy időben szavazói körében is minőségi változást figyelhetünk meg: választóik a korábbiakhoz képest sokkal szorosabban kötődnek pártjukhoz. Ők a Bogár László által is említett régebb óta kialakult kötelékek mentén kapcsolódnak a balliberális pártokhoz. A pártokat elhagyók elemzések szerint a bizonytalanok táborát erősítik.
Továbbra is kérdéses, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége folytatni kívánja-e kétségkívül nem célravezető és a választókat elbizonytalanító politikáját. Végül az is kérdés, hogy mennyi ideig lesz képes a két szervezet Magyarországon elegendő számú választót megszólítani további kormányzás reményében.
Irodalomjegyzék
Bogár László (2007): Népesség, egészség, békesség. In: Magyar Hírlap, 2007. május 4. – 40. évfolyam, 103. szám.
Gazsó Ferenc – Stumpf István (1997): Pártok és szavazóbázisok. In: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László szerk.: Magyarország politikai évkönyve 1996-ról., Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest. 526. p
Gazsó Ferenc – Stumpf István (1998): Választók és pártok a demokratikus átmenetben. In: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László szerk.: Magyarország évtizedkönyve 1988-1998., Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest. 291., 293. p
Századvég (2006): Elemzés a Forsense és a Századvég által készített exit poll vizsgálatról. 2006. április 9. http://www.szazadveg.hu/kutatas/cikk40.php
TÁRKI (2002): Gyorselemzés a TÁRKI által 2002. április 10-én készített telefonos vizsgálatról. TÁRKITEKINTŐ Sajtóanyagok. www.tarki.hu/tarkitekinto/20020412.html
Tóth Gy. László (2007): Politikai csendélet vereség után. (mno.hu nyomán) In: Piszkos kampány – piszkos politika. Politológia 2006: Ki mit tud miről – 211. rész. gondola.hu 2007. április 30.
Závecz Tibor (1994): A pártok megítélése a két választás között. In: Társadalmi riport 1994, Andorka Rudolf, Kolosi Tamás, Vukovich György (szerk.). Budapest, TÁRKI., 452.p
További felhasznált irodalom
Körösényi András – Tóth Csaba – Török Gábor (2003): A magyar politikai rendszer. Osiris Kiadó, Budapest.
http://www.valasztas.hu adatbázisai a 2002-es és 2006-os országgyűlési választásokról
http://hirtv.hu elemzései (Kimagasló Fidesz-előny, 2007. május 3.)
2008