Viribus Unitis!

Aktuálpolitikai kérdések és azok háttere ultradextro-konzervatív szemszögből.

Látogatók 2009-ben

free counters

Friss topikok

  • Otido: @Otido: Tévedtem, valóban Jean-Baptiste Carrier. Kevertem Collot d’Herbois-val és Couthon-nal, aki... (2011.11.08. 08:30) La Vendée Militaire
  • Szigmund: Üdv! ,,Azokat az embereket képviseljük, akik a magyarság egységével szimpatizálnak.'' Ez nekem kis... (2011.07.20. 07:38) DKKP - Hűség, Igazság, Tisztesség
  • krampam: királyi sarj ne legyen republikánus! vagy király vagy semmi. szerintem. (2011.03.22. 11:41) Diszkrimináció
  • sat.: Anna Seghersnek vagy egy jó kisregényi: A rabszolgaság visszaállítása Guadeluope szigetén Érdekes... (2010.04.21. 19:08) L'Union Fait La Force
  • citromosjegestea: @HuPiedone: Inkább hasonlítanám a Törököknél lévő szultánságot a britek Alkotmányos Monarchiájához... (2009.10.30. 12:10) V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

Logo



Australia

2010.08.29. 14:38 anders

Az eltelt hetekben több olyan cikk is megjelent a hazai hírportálokon, amelyek a nyár közepén megválasztott új ausztrál miniszterelnökasszony királyságellenes kijelentéseit taglalják. Julia Gillard kormányfő egy hangos kisebbség véleményét fogalmazta meg, amelyet magyarországi újságírók is összefoglaltak. A Mandiner írása meglepően korrekt cikk, mely akár rokonszenvet is kelthet a monarchiával (ám kétséges, hogy valóban ez lenne a cél). Ezzel szemben a Kitekintő újságírója azonban objektivitást mímelve inkább köztársasági szólamokat sugall, az ausztrál republikanizmus fölényének hamis látszatát keltve.

A két cikk eredeti címe:
http://mandiner.hu/cikk/20100818_a_kiralysag
http://kitekinto.hu/europa/2010/08/17/gillard_koztarsasagga_alakitom_ausztraliat


A királyság

Írta: Rajcsányi Gellért

Erős bástya esne el a monarchisták várában, ha Ausztráliában kikiáltanák a köztársaságot. Ezek a balos felforgatók már megint a királyságra törnek.

Ausztrália szimpatikus megjelenésű új miniszterelnök-asszonya, Julia Gillard a választási kampány hevében újra bedobta a messzi déli ország kedvenc gumicsontját: kikiáltaná a köztársaságot, ha újra megválasztanák kormányfőnek. Érdekes ez a republikanizmus: Ausztrália, Kanada és az egykori brit gyarmatbirodalomra épülő Commonwealth többi országa de facto így is köztársaság. Kiteljesedett, békés, jóléti demokráciákról van szó. Csak van az a fránya hagyomány, hogy az állam fője még mindig a sokezer kilométerre székelő Királynő. De mi ezzel a baj? Ha megnézzük, a mai királyságok, hercegségek a világ leggazdagabb, legélhetőbb, legjobb helyei közé tartoznak, gondoljunk csak a skandináv országokra, a Benelux államokra vagy akár a Japán Császárságra. Magyarország sem lenne rosszabb hely, sőt, talán egy pár fokkal komolyabbá válna, ha lenne egy trónunk, azon meg ülne egy király. Az ausztrálok többsége is tudta ezt, amikor legutoljára népszavazást tartottak a kérdésről. A nem túl ízléses módon II. Erzsébet halálát emlegető ausztrál politikusnőnek csak megüzeni valaki: lehet, hogy nyer a választásokon, de mi van, ha a királynő azt a ciklust, esetleg a következőt is túléli. Ilyenek ezek a monarchák, mindig belezavarnak a progresszívek vízióiba.
 



Gillard: Köztársasággá alakítom Ausztráliát

Írta: Matus Dóra

Julia Gillard június 24-e óta áll az Ausztráliát kormányzó Munkáspárt vezetői posztján. A kormányfő röviddel kinevezése után óriási vihart kavaró bejelentést tett: köztársasággá kívánja alakítani országát. A Munkáspárt a 2007-es parlamenti választásokon elsöprő győzelmet aratott, Gillard bejelentése azonban a szombati választásokon könnyen a győzelembe kerülhet a hagyományosan monarchista országban.

Julia Gillard ausztrál miniszterelnök ma bejelentette, köztársasággá alakítaná országát II. Erzsébet brit uralkodó halálát követően. A kormányfő az új államforma kérdését nemzeti vitára kívánja bocsátani. "Mint miniszterelnök munkám során szeretném véghez vinni a köztársaság megalapítását" - mondta Gillard Townsville-ben a szombati parlamenti választást megelőző kampány során.

Gillard úgy gondolja, Ausztrália államformájának változását a brit uralkodóház változásához kell kötni, de hosszú és boldog életet kíván a királynőnek. A miniszterelnök azt mondta, annak ellenére, hogy a köztársaság elkötelezett híve, megérti az ausztrálok ragaszkodását a 84 éves monarchia iránt.

Julia Gillard június 24-én az ausztrál Munkáspárt vezetője, valamint az ország első női miniszterelnöke lett, miután Kevin Rudd elveszítette támogatottságát pártjában. A közvélemény-kutatások szerint Gillard kabinetje jelentős támogatást tudhat magáénak az országban, azonban a kormányfő kijelentése miatt a szombati parlamenti választásokon fordulhat a kocka.

A miniszterelnök álláspontja teljesen ellentétes a monarchista ellenzéki vezető véleményével. Tony Abbot az 1999-es népszavazás egyik éllovosa volt, mely akkor elutasította a köztársaság bevezetésének lehetőségét. Abbott azt mondta, nem látja okát a jelenlegi alkotmányos szabályok változásának.

"Úgy gondolom, hogy a meglévő alkotmányos rendelkezések jól működtek a múltban. Nem látom okát, miért ne működnének a jövőben is". "Ha nem romlott el, ne javítsd meg" - hangoztatja az alkotmányos monarchiát támogató ellenzéki vezető.

Ausztráliában legutóbb az 1999-es népszavazáson győzőtt az alkotmányos monarchia, így II. Erzsébet brit uralkodó maradt az államfő. A szavazók többsége a köztársaság ellen szavazott.

A republikánusok egyetlen szövetségi államban, Victoriában nyertek, pedig a monarchia leváltásához 6 államból négyben kellett volna többséget szerezniük. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint mára a lakosság nagyobb része hajlik a változásra.

Ausztrália

Ausztrália 1901-ben lett szövetségi államként a Brit Nemzetközösség tagja, államformája alkotmányos monarchia, államfője a brit uralkodó, II. Erzsébet királynő. A köztársaság bevezetésének kérdése többször felmerült már az országban, első kezdeményezője John Dunmore Lang volt az 1950-es években, aki kiemelkedő támogatója volt a független ausztrál nemzet kérdésének.

Aktualitás: (5/5)
Értékelés: (4/5)

Szólj hozzá!

Címkék: ausztrália köztársaság republikanizmus brit nemzetközösség

Sacra Corona

2010.08.26. 13:29 anders

Augusztus 20-a, Szent István napja alkalmával készített Nagy Tamás interjút az Info Rádióban Pap Gábor művészettörténésszel. A nyomtatott változat mellett hanganyag is felkerült a honlapra, melynek utolsó, negyedik részében számos kérdés merül fel a korona mai szerepéről, a Szent Korona-tanról és e társadalomszervezési modell mai létjogosultságáról.

 

 

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-373745


 

Legendák és tények a Szent Koronáról
 

Csak az lehetett Magyarország királya, akit a magyar Szent Koronával koronáztak meg. Attól a pillanattól kezdve vált az uralkodó jogerősen királlyá, hogy a Szent Korona érintette a fejét - mondta az InfoRádiónak Pap Gábor. A művészettörténész beszélt arról is, hogy viselhette-e Szent István a Szent Koronát, kik lopatták el azt, és miért ferdült el a kereszt a tetején.

-Történészi konszenzus van arról, hogy a Szent Korona ebben a formájában nem lehetett Szent István fején.

Igen, létezik ez a konszenzus, de ez sajnos nem így van. Ha ma hallunk a Szent Koronáról, akkor általában azzal szokták kezdeni, hogy két részre bontják. A latin korona a felső rész, amiről rögtön el kell mondani, hogy ez önállóan korona semmiképpen nem lehetett, így nem viselhette senki, mert ezt alul mindenképp össze kell fogja egy pánt, különben leesik a fejről, és semmi adat nincs arra, hogy ez az abroncs valaha más lett volna, mint a mai. Ugyanis ma is ott van az abroncs, csak ezt már eleve leveszik róla, hogy külön tárgyalhassák. De nem érti az ember, hogy miért kell külön tárgyalni, amikor semmilyen adatunk nincs arra, hogy a felső és az alsó rész külön is működtek volna.

Akkor az sem tényekkel alátámasztott, hogy ez két külön korona volt?

A görög korona, az alsó rész elvileg önállóan lehetett volna korona, de nincs adat arra vonatkozóan, hogy az volt is.

Azt szokták mondani, hogy a paláston lévő Szent István-ábrázolás egy diadémszerű koronával ábrázolja az államalapítót.

Ez érdekes dolog, ugyanis 1792 óta pontosan tudjuk, hogy maga a kérdésfeltevés helytelen. Ami a magyar koronázási paláston Szent István-felirattal van jelenleg ellátva, az egy áthímzett felirat, tehát eredetileg nem Szent István volt. A legalsó sávban a paláston csak az mártír szentek képei vannak, és mindegyik fején ugyanez a korona látható. Tehát ez nem a magyar királyi korona volt, hanem a mártírok koronája. Már az 1790-es években egy kiváló történész, Katona István egy kicsit ironikusan azt mondta, hogy azért annyira ne legyünk büszkék, hogy azt higgyük, minden mártírt a mi egykori koronánkkal koronáznak, amikor ábrázolni akarják. Teljesen nyilvánvalóan nem az egykori magyar koronáról van szó. Most hangsúlyozom, ezt mindenki tudja, aki vele foglalkozik, csak van egy ilyen gyakorlat, hogy amit már az elődeim mondtak. és amit eddig még nem cáfoltak, azt én ugyanúgy szajkózom tovább.

Mikor keletkezhetett a korona?

Nincs történelmi tény erről, csak feltételezések vannak. Hozzáteszem, hogy én eddig egyetlenegy olyan feltételezéssel sem találkoztam, amire azt mondanám, hogy tanítható. Ezek többé-kevésbé érdekesek, de azért a legtöbb mégiscsak abból indul ki, hogy a Szent Korona két különböző részből, különböző időpontban és különböző helyen készült részből utólag lett összeállítva, ami pedig már eleve bizonyítatlan, tehát tényként nem lehet elfogadni.

Ha jó alaposan megnézzük a kinagyított képét annak a részletnek a paláston, amelyre azt kapjuk aláírásként, hogy ez Gizella királynő, akkor látjuk, ez ugyanolyan szakállas férfialak, mint az összes többi. Tehát ennyire nem figyelnek oda. És még olyan történelemtanárral nem találkoztam, aki erre figyelmeztette volna a tanulóit. Úgy tűnik, hogy elölről kell tárgyalni az egész Szent Korona kérdéskörét, beleértve a palástot is.

Visszatérve a koronához: említi, hogy nincs egy olyan dátum, amire azt mondja, hogy ezt tanítani lehetne. Egyáltalán, érdemes-e kiemelni a legendák vagy a variációk közül bármelyiket is, csakhogy mégis el tudjuk helyezni valahogy?

Mindenképpen érdemes, de egy legendának más szintű a hitelessége. A Szent Koronával kapcsolatban egy olyan adat van, amire általában rá szoktak kérdezni, ez az 1000-es év. Vagyis, hogy Szent István viselhette-e a Szent Koronát, mert a legenda szerint az a lengyel király részére készült. Ez a Hartvick püspök által összeállított Szent István-legenda egyik adata. Ez már az indulásnál megtévesztő, ugyanis Miesko lengyel királyról van szó, aki pedig nem volt kortársa Szent Istvánnak és II. Szilveszter pápának sem, tehát ez a legenda megdőlt. Hivatalos verzióként mégis ez forog közkézen a történelemórákon is.

Szent István nem kaphatott koronát a pápától?

Hát, ha van adatunk, amit teljes biztonsággal mondhatunk, az ez, mert több történész, Váczi Péter és Gerics József is alaposan kutatta a kérdést, és egyértelműen bizonyították, hogy II. Szilvesztertől egészen biztosan nem kaphatta a Szent Koronát Szent István. De ez nem azt jelenti, hogy Szent István fején nem lehetett. Ez ellen viszont meglehetősen dühödten szoktak érvelni szakmabéliek, művészettörténészek, történészek, régészek.

Ön szerint akkor volt a Szent Korona ebben a formájában Szent István fején?

Csak azt mondjuk, hogy lehetett, ennek van nagyobb valószínűsége, de nagyon vigyázni kell kijelentésekkel. Ez most nem politika, ez tudomány. Ha feltételes módot használhatunk, akkor tessék használni mindaddig, amíg nem tényről van szó.

Ami miatt meg szokták tagadni Szent Istvántól, hogy a fején lehetett a korona, az két olyan megfigyelhető tény, amiből az egyiket már megtárgyaltuk, ez a paláston lévő korona. Ez abszolút súlytalan, ez érvként nem használható föl.

A másik, hogy egy bizánci császárnak, a Dukász-családból származó Mihálynak az arcmása felirattal együtt rajta van a Szent Koronán. Ő 1071-től 1078-ig uralkodott, Szent István pedig 1038-ban meghalt. Ebből adódna a következtetés, hogy nem lehetett Szent István fején ez a Szent Korona.

Lehet, hogy nem eredeti az a kép a koronán?

Pontosan erről van szó, csakhogy ezt nem meri föltenni egyetlen szakember sem. Laikusok már régen föltették ezt a kérdést.

Ez nem könnyen megállapítható dolog?

Nagyon könnyen megállapítható, ugyanis nem fért bele a foglalatába. Nem is tudták befoglalni, hanem alul ki kellett vágni a foglalat szalagját és az egész magasságnak, tehát az eredeti magasságnak 26 százalékával túlnyúlik rajta. Az teljesen lehetetlen, hogy elméretezték volna a képet. Ez csak úgy lehetséges, hogyha másodlagos azon a helyen. Nem is fér bele, szegecselni kellett.

Levehettek egy képet a Szent Koronáról, és a Dukász Mihály iránt érzett tiszteletből az övét tehették oda?

Az kétségtelen, hogy cserélték. Van adatunk rá 1613-ból. Egy koronaőr, Révai Péter megjelentette a leírását a magyar Szent Koronának egy könyvben. Nagyon lényeges, hogy koronaőr volt, mert a Magyar Királyság fönnállása idején összesen négy ember láthatta aránylag hosszabb ideig és különböző szögekből a magyar Szent Koronát, mert egyébként egy ládában volt. Tehát két koronázás között nem lehetett nézegetni, a király sem nézegethette. Ebből a négy emberből kettő csak a koronázáson láthatta, az egyik az az egyházi hierarchia legmagasabb csúcsán álló személy, az esztergomi érsek volt, csakis ő koronázhatott jogszerűen magyar királyt, a másik pedig a nádorispán volt, aki a világi hierarchia csúcsán volt. Mikor a koronázást megelőző nap délutánján kivették a ládából, alaposan meg kellett vizsgálni, hogy bírni fogja-e majd a koronázás megpróbáltatásait. Utána, amikor visszatették a ládába a koronázás napjának az estéjén, megint ugyanilyen alaposan mindent végig kellett nézni.

Tehát ha valakinek hiteles lehet a beszámolója a magyar Szent Koronáról, az csakis és kizárólag koronaőr. A könyvben pontosan leírja, hogy szemben az elülső pantokrator, vagyis világon uralkodó Krisztus képpel szemben hátul a Szent Szűzanya képmása van. Imago dive matris virginis. Ezt nem lehet félreérteni. Ez volt a Dukász Mihály kép helyén.

Fölvetődhet, hogy valamiről leszedték a bizánci császár képmását. A bécsi kincstárban lehetett ilyen tárgy elvileg. Nehezen lehet elképzelni ugyan, de lehetett. És akkor arról átszerelték. Ezek elég hitelesen igazolható, majdnem pontos tények, hogy csak akkor t szerelhették le a Szűzanya képet és tehették a helyére a bizánci császár képet, amikor nem volt a nemzet ellenőrzése alatt a Szent Korona. Ilyen pedig 1613 után egyetlenegyszer fordult elő 1790-ig. II. József engedte, hogy hazahozzák a Szent Koronát, akkor már ezt a három képet írják le hátul. Tehát középen Dukász Mihály császár, az egyik oldalán, a hozzá képesti jobboldalon a fia, egy Kon felirat, ezt Konstantinusra szokták kiegészíteni, a másik oldalán egy Geobitzas, akit pedig Gézának szoktak kiolvasni.

1784 és 1790 között lehetett lecserélni, mert 1784-ben rendeletileg kivitette az országból II. József a koronát.

Hol volt akkor a korona?

Bécsben. Betette a kincstárba, mint egy koronázási jelvényt.

Bécsben kinek állhatott érdekében az, hogy a Szent Szűzanya képe helyére Dukász Mihályt tegye?

Ez a jó kérdés. Ezt nem teszik fel soha. Van egy olyan jelenetsor ebben a században, a század vége felé, amivel egyáltalán nem foglalkozik a történettudomány. Az orosz cárnőnek, II. Katalinnak és II. Józsefnek egy félig titkos, félig nyilvános szövetsége, ami arra irányult, hogy egy ún. II. bizánci birodalmat hozzanak létre. Erről semmit nem hallunk, mert ez lényegében fiaskóval zárult. Sem a Habsburgoknak, sem az oroszoknak nem volt érdekük, hogy a fiaskó köztudottá váljon, így egyszerűen kiszorult ez a tény, pedig rendkívül fontos volt. Ennek pedig az volt a lényege, hogy kiszorítják a törököt, de nemcsak Európából, hanem Anatóliából is, ahova 1071-ben került be a török először Ha helyre akarják állítani ezt a területet, a II. bizánci birodalom címén, akkor kellett volna ehhez egy korona. Olyan korona nem maradt fent, amit leírnak bizánci források, viszont a magyar Szent Korona több vonatkozásban emlékeztet a legmagasabb szintű, az ún. kamelakionra, tehát át lehetett programozni.

A bizánci császár képmását eleve úgy méretezték, hogy előre kerüljön be, azért nem fér be hátul a foglalatba. Ezt akkor készítették, és ezt egy Bradák Károly nevezetű kiváló kutató egyértelműen bizonyította, hogy ez nem eredeti, tehát a bizánci korszakban készült kép, hanem a három uralkodó képmása, ami most hátul van az abroncson, mind a három 1784 és 1790 között készült, valószínűleg Bécsben valamelyik műhelyben.

Ezek szerint az sem bizonyított, hogy III. Béla idején illeszthették össze a Szent Koronát?

A feltételezések mind abból indulnak ki, hogy ez két különböző helyen és időpontban készült rész, és ezeket utólag kellett összeilleszteni, de erre nincs bizonyíték.

Azt mondják, hogy egészen más jellegű ötvöstechnológiával készült az alsó rész.

Mind a kettő az ún. bizánci rekeszzománc technológiával készült, ami annyira bizánci, mint én mondjuk eszkimó vagyok, de ezt így szoktuk nevezni. Ez akár egy műhelyben vagy legalábbis egy műhelyrendszerben készülhetett, a korra vonatkozóan pedig semmiféle adatunk nincsen.

A Szent Koronával koronázták meg Magyarország összes királyát?

Ezt fordítva kellene talán fogalmazni. Tehát csak az lehetett Magyarország királya, akit a magyar Szent Koronával koronáztak. Ez viszont kemény tény. Tehát ilyen módon például teljesen jogtalanul és oktalanul nevezzük, mondjuk II. Józsefet magyar királynak, II. József nem volt ugyanis magyar király, ő maga utasította vissza, hogy a Szent Koronával megkoronázzák. Volt még egy ilyen királyunk, I. Ulászló, ugyanis amikor őt koronázták volna, akkor az első Habsburg uralkodónknak az özvegye, Erzsébet királyné egyszerűen ellopatta a Szent Koronát. A nemzet nem volt fölkészülve arra, hogy ide bejön egy dinasztia, egy családi maffia, és saját érdekeinek megfelelően egyszerűen útszéli tolvaj módjára ellopja egy nemzetnek a legszentebb ereklyéit.

Hogyha ránézünk a Szent Koronára, akkor vélhetően az tűnik fel először, hogy ferde a kereszt a korona tetején. Hogy ferdült ez el?

Megint feltételezést fogok mondani, többfélét fogalmaztak már meg erről. A legkésőbbit a II. világháború befejezése, tehát az amerikai kézbe kerülés idejére teszik. Az is lehetséges, hogy akkor ferdült el, amikor 1849-ben menekítette a kormány a koronát, és Szemere Bertalan állítólag a fejére is tette. De a legvalószínűbb mégiscsak az, hogy akkor történt, amikor 1440-ben Erzsébet királyné ellopatta a Szent Koronát. A lopást Kottanner Jánosné nevű udvarhölgye intézte, és megírta a teljes emlékiratát, és abban jelentős tétel a Szent Korona ellopatása. Leírja, hogy ökörbőrt dobtak rá, ami nem éppen súlytalan, és nyilvánvaló, hogy azt nem tűrte jól a Szent Korona, utána még ráadásul ugye egy csecsemőt megkoronáztak vele, majd menekítették a csecsemőt, és a bölcsőjébe a szalma alá tették a Szent Koronát és ráfektették a csecsemőt. Ha rajta hagyták a keresztet, akkor a lassú rázkódás folytán kapott egyrészt a felső kis gömböcskéje egy benyomást, valószínűleg berogyott.

Ugorjunk előre a XX. századba. A korona nagyjából a II. világháborútól kezdve egészen 1978-ig az Egyesült Államokban volt, méghozzá a Forth Nox híres katonai erődítményben. 1978-ban még emlékezhetnek rá sokan, hogy milyen nagy dolog volt, amikor hazaérkezett a Szent Korona. 1978 után tisztázódott sok legenda?

Sok tisztázódott, meg be is betonozódott. Polarizálódott a helyzet, ami nem baj. Hosszas, két és féléves előkészítő munkálatok után aranyműveseket beengedtek a Szent Koronához, és ez volt az első eset, hogy nem egyházi személy és nem is a Szent Korona közvetlen őrzésére vagy felügyeletére rendelt személy hosszasan vizsgálhatta. Elvileg, amikor hazajött, miniszteri rendelet tette lehetővé, hogy szakember kellő felügyelet mellett vizsgálhassa, de ezzel nem élt a szakma. Tudomásom szerint egyetlen szakember, a már említett Váczi Péter volt, aki nem túl hosszan, de azért legalább egy olyan pár órát mégiscsak közelről vizsgálta.

Hogyan lehet, hogy nem élt ezzel a szakma?

Ezt az egyetemes szakmatörténet legnagyobb szégyenének értékelem, és ilyenkor egy kicsit magam is szégyellem, hogy művészettörténész vagyok.

Nem lehet, hogy a szocializmusban felső nyomásra nem misztifikálták túl a koronát?

Azóta sem történt semmi, nincs szocializmus, és mégsem foglalkoznak vele kellő súllyal. Hogy tudja megállni egy művészettörténész, hogy nem foglalkozik a magyar Szent Koronával, ami páratlan értékű?

Beszéljünk a korona szimbolikájáról. Háromféle korona létezik: házi korona, országló korona és beavató korona. A magyar Szent Korona melyik kategóriába tartozik?

A magyar Szent Korona az egyetlen az újkori civilizált országok koronái közül, amelyik beavató korona. Az Anjou-dinasztia első uralkodója Károly Róbert volt, akit a pápa támogatott. Őt háromszor kellett megkoronázni. A két első koronázást nem megfelelő koronával végezték, de mind a kettőre maga a pápa biztatta, annyira, hogy a második esetben, ez 1308-ban történt, külön készíttet egy koronát az akkori pápa küldötte. A mellékelt pápai leiratban elveszi a Szent Korona szentségét, és átruházza az általa készített koronára, ami egyébként nem maradt meg. Ebből az következik, hogy ő úgy gondolta, a pápa természetesen diszponál a magyar Szent Korona szentsége fölött. De kiderült, hogy nem így van, hiszen hiába koronázták meg vele Károly Róbertet, a nemzet egy pillanatra se fogadta el. Tehát ez azt jelentette, hogy ő hiába hozta a rendeletet, senki sem teljesítette. Tudniillik attól a pillanattól kezdve vált jogerősen királlyá, hogy a magyar Szent Korona érintette a fejét.

Aktualitás: (0/5)
Értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: szent istván szent korona államelmélet

Devlet-i Ebed-müddet

2010.08.20. 12:43 anders

Újra divatos az oszmán örökség

Egy zenészekből, táncosokból, akrobatákból és színészekből álló százfős csoport performanszot készül előadni a szultánok egykori lakóhelye, a Topkapi palota mellett, míg az isztambuli repülőtéren az oszmánok költészetéből rendeznek kiállítást. A közelgő ünnepségsorozat mérföldkőnek számít a török-török kapcsolatokban.

A múlt század nagy részében a török fiatalok még ferde szemmel tekintettek az Oszmán Birodalom történetére: Konstantinápoly 1453-as hódítását ugyan még elfogadták, de a szultánok pazarló, erkölcstelen, túlzásokba eső uralkodását kritikával illették, és úgy tartották, hogy az ellentétes a modern Törökország által képviselt értékekkel.

Törökország ma már nem tekinti magát a Nyugat szegény rokonának, diplomatái és vállalkozói Irakban, Iránban és Szíriában vetik meg lábukat – ott, ahol korábban az oszmánok voltak az urak. A régi és az új értékek szembenállása még régóta az ország identitásának ütközőpontjaira mutatnak rá. „Ez a vita lényege: mit jelent a modern Törökországnak az Oszmán Birodalom öröksége?” – tette fel a kérdést Donald Quataert, az Oszmán Birodalom: 1700-1922 könyv szerzője. „Ezen megy a vita már száz éve” – tette hozzá.

A diskurzus megkerülhetetlen szereplője Kemal Atatürk, akinek a nevéhez a köztársaság 1923-as megalapítása fűződik. Atatürk eltörölte a kalifátust, s a nyugati mintát követte, szekuláris alapokra helyezve szervezte újjá az Oszmán Birodalom romjain az országot. Ma állami hivatalok, üzletek és magánotthonok falain lógnak az alapítóról készült képek, utak és sport stadionok viselik nevét, az ankarai mauzóleumban megtekinthető földi maradványai előtt pedig külföldi potentátok róják le kegyeletüket. Még ma is istenkáromlásnak számít Atatürk örökségét kritikával illetni, akinek neve „a törökök apját” jelenti.

Sokan zokon veszik azt, hogy Atatürk megfosztotta az embereket szabad vallásgyakorlás jogától, de ugyanakkor elismerik: az alapító atya krízishelyzetben mentette meg az országot. „A köztársaságban történt változásokat rendre a legfelsőbb szinteken hozták meg, s nem a közvélemény alakította, ez pedig egy nagyon rossz szokása népünknek” – vont gyorsmérleget a köztársaság közel kilencven éves történelméből Ahmet Hicyilmaz publicista.

Atatürk nacionalizmusa nem engedett teret a kisebbségi jogok érvényesülésének, amelyben a nemzeti egység aláásásának veszélyét látta, ezzel szemben az oszmánok taktikai okokból – a szultánok uralmának fenntartása érdekében – sokszor toleránsak voltak a keresztényekkel szemben. A birodalom bukása után először most vasárnap I. Bartolomeiosz pátriárka vezetésével az ortodox keresztények misét tartottak a Fekete-tengerhez közeli ősi kolostorban, a bizánci Sümelában. Bartolomeiosz ökumenikusnak nevezte a patriárkátust, amellyel azonnal kiváltotta a török nacionalisták haragját, mondván, a spirituális vezető Vatikán mintájára államot akar létrehozni az ország területén – bár az összejövetelben Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök nem látott kivetnivalót.

„A köztársaság nagyon rossz fénybe helyezte az oszmán történelmet” – írta közleményében Suat Kiniklioglu, a török parlament külügyi bizottságának tagja. „Most megpróbáljuk helyreállítani ezt az egyensúlytalanságot”. Az iszlamista gyökerű kormány elutasítja a neo-oszmán jelzőt, s a korábbi török területek felé való orientációt nem tartja hegemón jellegűnek. Ilber Ortayli történész, a Topkapi palota múzeumigazgatója szerint az Oszmán Birodalom öröksége a törökök „alapidentitása”, amely néhány kisebbségi csoportot nem foglal magában. A történész leszögezte: a törökök ugyan komolyan tanulmányozták a korszakot, de „tudásunk tele van hibákkal és fehér foltokkal.”

Megjelent: Múlt-kor történelmi portál, 2010. augusztus 18.
(http://www.mult-kor.hu/20100818_ujra_divatos_az_oszman_orokseg)

Aktualitás: (3/5)
Értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!

Címkék: törökország ottomán

L'Union Fait La Force

2010.02.06. 00:46 anders

Ezúttal Gazdag István cikkét vesszük át - kommentár nélkül.

 

Ékes cáfolat a fajok egyenértékűségére: Haiti

Mi történik egy virágzó földművelő gazdasággal, ha néger forradalmárok lemészárolják vagy elüldözik a fehér földbirtokosokat, elpusztítják az ültetvényeket és az állatállományt, ily módon téve nemzeti örökséggé a hanyatlást, a pusztítást, az öldöklést és a káoszt? Nincs erre jobb prototípus, mint a karib-tengeri egykori francia gyarmat, Santo Domingo, amelyet manapság inkább a zombik országaként, Haiti név alatt ismernek, a történelemben ugyanis kevés gazdasági-politikai szerveződés élt át ilyen drámai felemelkedést és hanyatlást.

Hispaniola szigetét, amelynek nyugati részét ma Haiti foglalja el, Kolumbusz fedezte fel 1492-ben. Miután a spanyolok kiirtották az indián őslakókat, afrikai rabszolgákat hoztak az ültetvényeken való munkára. 1697-ben Spanyolország átengedte Franciaországnak ezt az alig dunántúlnyi területet, és néhány évtized múlva Haiti már elhomályosította jólétben a többi karib-tengeri francia gyarmatot, és a világ vezető cukortermelőjeként jelentős haszonhoz juttatta az anyaországot. Földjei termékenyek, ültetvényei jól szervezettek voltak.

1789-ben Haiti volt a legfejlettebb francia külbirtok, „a Karib-tenger ékköve, a világ leggazdagabb gyarmata” (Bernard Diederich), amelynek a prosperitását mi sem jellemzi jobban, mint hogy külkereskedelmi forgalma meghaladta az Egyesült Államokét, ahol ugyanebben az évben kezdte meg első elnöki mandátumát George Washington. Nyugati végén volt Cap Francais (ma Cap Haitien), ez a 25.000 lakosú város, csinos középületekkel és kőszínházakkal, amely méltán viselte az „Antillák Párizsa” nevet. 1789-ben a gyarmaton már csaknem száz éve folyt a földművelés. „Az északi gazdag alluviális síkság … mintegy ezer ültetvényes házzal büszkélkedett, monumentális oszlopfős kapuzatok mögött. Éjszaka csillogott a kifinomult bálok és a kivilágított lovas kocsik vidám fényétől, a tűzhelyek és a megszakítás nélkül dolgozó cukorfinomító berendezések pislákolásától”, írta egy Rodman nevű amerikai utazó. Mindez azonban rövidesen megváltozik.

1789-ben a francia forradalom megdöntötte a királyságot és proklamálta a „szabadság, egyenlőség, testvériség” doktrínáját. Már csak idő kérdése volt a franciaországi események által feltüzelt rabszolgák lázadása. A tombolás előestéjén 40.000 fehér élt Santo Domingón, 30.000 felszabadított néger és mulatt, valamint félmillió rabszolga. 1791. május 15-én a párizsi forradalmi nemzetgyűlés megszavazta a fehérek és a két szabad szülőtől származó mulatt férfiak teljes egyenjogúságát, és bár az intézkedés alig 400 embert érintett, mégis ez váltotta ki a néger rabszolgák őrjöngését, amely egészen addig tartott, amíg a ki nem irtották vagy el nem üldözték a fehéreket és a mulattokat mind egy szálig.

1791 augusztusára a sziget a portyázó néger rabszolgabandák szabad vadászterületévé vált, amelyek pusztítva, rabolva, gyújtogatva garázdálkodtak mindenfelé, miközben Párizsban a Forradalmi Nemzetgyűlés nyíltan a pártjukra állt. A helyi fehérek rájöttek, hogy a teljes kiirtás vár rájuk, ha a négereknek sikerül átvenniük az irányítást. A telepesek az anyaországtól való elszakadást tervezték. Minden kereskedelem megszűnt. A fehérek elkezdtek fegyverkezni a néger forradalom ellen, amely elpusztítással fenyegette őket. Ekkor Párizsból parancsok jöttek, hogy a néger rabszolgák fojtsák el a fehérek ellenállását. Ez már sok volt a fehérek többségének, akik elhagyták otthonaikat, gyakran csak a ruháikat tudván magukkal vinni. Ők voltak a szerencsésebbek. Rövidesen nagy tüzeket láthattak vidéken. A négerek felgyújtották a cukornádmezőket és lemészárolták az összes fehéret és mulattot, akik nem tudtak időben elmenekülni. A sziget belsejébe küldött felderítők közül csak kevesen tértek vissza és vérfagyasztó történetekről számoltak be. A férfiakat fejszével azonnal feldarabolták, a nőket azonban csoportosan megerőszakolták a rabszolgák, mielőtt halálra kínozták volna őket és gyermekeiket. Egyes esetekben a nőket a férjeik apáik vagy fivéreik holttestén erőszakolták meg.

1794. február 3-án a francia forradalmi kormány hivatalosan eltörli a rabszolgaságot és kijelenti, hogy az összes haiti néger Franciaország szabad állampolgára. Az 1789-es forradalom tehát egyszerre adta vissza a rabszolgák szabadságát és pusztította el máig tartó hatállyal az ország rentábilis mezőgazdasági alapjait. 1803-ra az egykor leggazdagabb francia gyarmat felperzselt földdé változott. E történelmi esemény hatásai egészen máig tartanak. Haiti az utóbbi két évszázadban semmi egyebet nem termelt, csak borzalmat, szegénységet, betegséget, sporadikus vérengzéseket és brutális diktatúrákat. Jelenlegi nevét 1804. január 1-én vette fel, az egykori rabszolga, Jean-Jacques Dessalines rendeletére, akinek az első tette az volt, hogy Napóleon mintájára császárrá koronáztatta magát, majd rögtön elrendelte a fehér lakosság teljes kiirtását. 1805. április 25-én közzétett proklamációjában hivatalosan néger állammá nyilvánította Haitit és örökre száműzte partjairól a fehéreket. A következő évre az összes fehéret kiirtották, és a vérrel borított sziget visszatért az őskorba.

Jean-Pierre Boyer (1820-1843) elnöksége alatt Haiti visszavonhatatlanul az analfabéta kisparasztok országává vált. 1843 és 1915 között 22 elnököt fogyasztott el. Technikailag mindig volt kormánya, gyakorlatilag viszont sohasem kormányozták. Ma az országban nem létezik rentábilis kereskedelmi vállalkozás. Haiti egy nyomorúságosan szegény nemzet, egy egész országnyi szegénynegyed. Az erdőket kiirtották, csupán az ország területének alig 2 százalékán léteznek még. A lakosság milliói a lecsupaszított völgyek esőtől erodált földjein termesztett növények termesztéséből vegetálnak, a tehetősebbek disznókat nevelnek parányi földjeiken. Városai lepusztult és koszos odúk. Noha névlegesen katolikus, az afrikai múlt örökségeként elterjedt a vudu kultusza. A születési ráta rendkívül magas. Egy nem régi közvélemény-kutatás szerint gyakorlatilag a teljes lakosság kivándorolna az Egyesült Államokba, ugyanakkor a szigetre irányuló turizmust nagymértékben gátolja Haiti reputációja mint az AIDS egyik legfőbb rezervoárja.

A Föld első független néger állama több mint két évszázad óta szabadon sáfárkodhatott a saját sorsával. Az eredmény magáért beszél...

Aktualitás: (1/5)
Értékelés: (0/5)

1 komment

Címkék: rasszizmus 1789 haiti

V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

2009.09.28. 23:36 anders

Meghalt a török szultánok utolsó leszármazottja

97 éves korában meghalt Ertugrul Osman, a Törökországot több mint 600 évig uraló szultánok utolsó örököse. A herceg New Yorkban bérelt egy kis lakást. Hazájába, ahonnan 1924-ben kiutasították, csak a kilencvenes években térhetett vissza. Családja boszporuszi palotájába turistaként ment el.

Isztambulban halt meg 97 éves korában "az utolsó Ottománnak" nevezett Ertugrul Osman, a török szultánok utolsó leszármazottja. Osman, II. Abdul-Hamid szultán unokája lehetett volna az Oszmán Birodalom uralkodója, ha az 1920-as években Törökország nem alakul köztársasággá.

Az 1912-ben született herceg élete nagy részét New Yorkban töltötte, egy első emeleti bérlakásban. A New York Times korábbi portréja szerint a férfit, akinek hivatalos neve - magyarra fordítva és kissé leegyszerűsítve - Őhercegsége Ertugrul Osman Effendi, ismerősei csak Osmannak szólították.

A herceg 12 éves volt, amikor családját - amely 1299-től 1924-ig uralkodott - kiutasították Törökországból Musztafa Kemál Atatürk, a modern Törökország alapítójának utasítására. Ezután Bécsben tanult, és egy ideig még Európában élt, majd New Yorkba költözött, ahol több mint hatvan éven át ugyanabban a lakásban lakott, a BBC szerint szerény körülmények között.

Osman a New York Times portréja szerint mindig kerülte a feltűnést, és sokszor elmondta, hogy nincsenek politikai ambíciói. Annak is örült, hogy Törökország jövőjét rendezettnek látta. "Gyakorlatias ember vagyok. A demokrácia jól működik Törökországban" - mondta a New York Times riporterének.

Hazájába az 1990-es évek elején tért vissza először, a török kormány meghívására. A látogatás közben elment a boszporuszi Dolmabahce-palotába is, ahol az oszmán uralkodók laktak. A herceg egy turistacsoporthoz csatlakozott, úgy nézte meg a ma múzeumnak berendezett 285 szobás palotát. "Nem akartam nagy felhajtást. Nem vagyok olyan ember" - mondta, de hozzátette: azért az felzaklatta, amikor az egyik teremőr rászólt, hogy ne lépjen a parkettázott szobák padlójára, ahol gyerekkorában még játszott.

A herceg örököse nála harminc évvel fiatalabb felesége, Zeynep, aki az utolsó afgán uralkodó leszármazottja. "Őutána megszakadnak a családi hagyományok, hiszen minden élő családtag már külföldön született" - mondta férjéről a hercegnő a New York Timesnak.

Az Origo.hu cikke.

Egy eredetibb és kevés részrehajló cikk a CNN oldalán, angol nyelven.

Fényképgaléria a temetésről.

3 komment

Címkék: törökország ottomán