Viribus Unitis!

Aktuálpolitikai kérdések és azok háttere ultradextro-konzervatív szemszögből.

Látogatók 2009-ben

free counters

Friss topikok

  • Otido: @Otido: Tévedtem, valóban Jean-Baptiste Carrier. Kevertem Collot d’Herbois-val és Couthon-nal, aki... (2011.11.08. 08:30) La Vendée Militaire
  • Szigmund: Üdv! ,,Azokat az embereket képviseljük, akik a magyarság egységével szimpatizálnak.'' Ez nekem kis... (2011.07.20. 07:38) DKKP - Hűség, Igazság, Tisztesség
  • krampam: királyi sarj ne legyen republikánus! vagy király vagy semmi. szerintem. (2011.03.22. 11:41) Diszkrimináció
  • sat.: Anna Seghersnek vagy egy jó kisregényi: A rabszolgaság visszaállítása Guadeluope szigetén Érdekes... (2010.04.21. 19:08) L'Union Fait La Force
  • citromosjegestea: @HuPiedone: Inkább hasonlítanám a Törököknél lévő szultánságot a britek Alkotmányos Monarchiájához... (2009.10.30. 12:10) V. Oszmán szultán - az utolsó Ottomán

Logo



A Romanovok misztikuma

2008.12.20. 18:35 anders

A Magyar Demokrata hetilap december 10-én megjelent, 50. számában Gerhát Petra írását olvashatjuk a Romanovokat övező növekvő tiszteletről. A cikk a jelenség kapcsán foglalkozik más monarchista mozgalmak jelentőségével is. A következőkben kortárs royalista gondolatok jelennek meg.

 

Royalista reneszánsz

 

Huszonkétmillió monarchistát tölt el reménységgel az orosz legfelsőbb bíróság legújabb ítélete. Az utolsó cári család rehabilitációja remek táptalajt jelenthet az újjáéledő legitimista mozgalmak számára.

A Romanovok tömeges kivégzése a szovjet rendszer egyik legnagyobb baklövése volt. Az utolsó előtti és az utolsó cár, valamint családjuk kivégzése olyan mártírokat adott a nagy orosz birodalom számára, akikre kevés példa volt a történelemben. Az 1917 februárjában kirobbant vörös forradalom napok alatt lángba borította az orosz királyi várost, Szentpétervárt. A cár szinte rögtön döntött, úgy ítélte meg, katonai beavatkozással helyre lehet állítani a rendet, a zavargásoknak a hadsereg azonban már nem tudott véget vetni. Miklós menteni akarta a menthetőt, a monarchia érdekében egy héttel később lemondott a trónról a maga és fia nevében, átruházva a hatalmat öccsére, Mihail Alexandrovicsra. Az utolsó orosz cár az ellenséges közhangulat hatására, alig huszonnégy óra alatt követte bátyja példáját. 1917. március 6-án a cárizmus megszűnt létezni.

Az egykori cári család Carszkoje Szelóban a forradalmi kormány túszává vált. Öt hónapig éltek fogságban, a viszonylagos biztonság álcája alatt. A „kormány” ez alatt az idő alatt Angliával folytatott tárgyalásokat – ott V György néven Miklós unokatestvére uralkodott –, hogy fogadja be a cári családot. Az angol király azonban féltette saját hatalmát a brit munkásoktól. Úgy vélte, saját monarchiáját diszkreditálná, ha engedne a kérésnek. A családot ezután Tobolszkba telepítették. A város a bolsevikok központjává vált az októberi forradalmat követően. A fehérgárdista mozgalom támadásai következtében azonban a forradalmi kabinet számára már Tobolszk sem nyújtott biztonságot, a monarchista hadseregek cseh segítséggel folyamatosan nyomultak előre, hogy kiszabadíthassák az uralkodót. A Romanovokat a szibériai Jekatyerinburgba menekítették az ellenforradalmárok elől.

Oroszország más részein közben már folytak a kivégzések. A Romanov-család tizenhét tagját gyilkolták meg, és szinte a teljes, cárhoz hű egykori személyzetet. Akiknek végül megkegyelmeztek, azokat munkatáborba vitték. A gárdisták többszöri szabadítási kísérletei folyamatosan kudarcba fulladtak. A kényelmes uralkodó félt kockáztatni a halált, mindvégig bízott abban, hogy végül befogadja őket valamelyik európai monarchia, vagy a hadsereg visszaállítja a rendet.

A fehérek már közel jártak a városhoz, Lenin nem mert kockáztatni. A cár kivégzését amúgy is személyes ügynek tekintő politikus így szerette volna megbosszulni bátyja – a III. Sándor cár ellen sikertelen merényletéért kivégzett áruló – halálát a cári családon. 1918. június 17-ére virradó éjjel ért véget az uralkodó utazása. Börtön-házuk pincéjében egy csoport csekista kivégezte a teljes családot és kiszolgáló személyzetüket. A gyilkosságban több magyar illegális kommunista is részt vett. közük Nagy Imre, a későbbi forradalmár-miniszterelnök.

Míg Miklós halált rögtön elismerték, a közvélemény csak évekkel később szerezhetett tudomást családjának brutális meggyilkolásáról. Nyughelyet a kivégzés után még jó ideig nem nyerhettek, holttestüket

ugyanúgy menekítették valós és képzelt ellenségeik elől, ahogy korábban életükben. 1979-ben kivégzési helyüktől tíz mérföldnyire talált rájuk Alekszandr Avdonyin történész. A vizsgálatok szerint kilenc csontvázra leltek – a cár egyik leánya és a cárevics holttesté eltűnt. Ennek következtében kaptak életre azok a legendák, amelyek a Romanov-kultuszt megalapozták. Az amúgy is mitikus közegben élő oroszok számára a két hiányzó holttest egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy a trónörökös és egyik testvére túlélte a borzalmakat. Titokban egyre többen hittek abban, hogy ismét fordul egyet a világ, és a biztonságot jelentő cár atyuska felszabadítja népét az évtizedes terror alól. Többen látni vélték a szibériai lágerek közelében Alekszej cárevicset, az emigrációba menekült Romanovoknak pedig nem egyszer kellett szembesülniük egy-egy Marija- vagy Alexandra-imitátorral.

2006-ban bukkantak rá a hiányzó holttestekre, nem messze a többitől. De hiába a génvizsgálat, az oroszok egy része a mai napig szentül hisz abban, hogy mindez csak szemfényvesztés, hogy a cári rendszert végleg eltemethessék. Az emigrációban működő pravoszláv egyház már a szovjet nyitás idején szentjei közé emelte az utolsó előtti cári családot, majd 2001-ben, immár orosz földön – hivatalosan is megtette ugyanazt. A Romanovok reneszánsza is ekkor kezdődött.

- Kétségtelen, hogy a Romanovok ilyen borzalmas, önbíráskodás-jellegű kivégzésével a bolsevikok hatalmas öngólt lőttek, tényleg mártírt kreáltak egy gyenge, tehetségtelen uralkodóból. Ez most visszaüt. Nyáron egy szavazásos tv-műsorban II. Miklóst tartottak az orosz történelem egyik legnagyobb hősének – meséli Szergej Filippov, az ELTE Ruszisztika Tanszékének vezető adjunktusa.

A Romanov-szakértő történész szerint a média által generált cárkultusz egyelőre inkább divat, mintsem komolyan veendő népakarat. Az azonban tény, hogy az orosz szavazópolgárok tizenhat százaléka már tíz évvel ezelőtt is a monarchia restaurációját látta volna szívesen. Ez a nem csekély számú királypárti orosz mintegy huszonkétmillió embert jelent.

A monarchizmus azonban nem csak orosz földön bontogatja egyre szélesebb szárnyait. Európában minden egykori királyságban élnek olyanok, akik visszavárják uralkodóikat. A demokráciában csalódott tömegek számára az Istentől kapott, öröklött hatalom egy erőskezű, egyeduralmat gyakorló uralkodó kezében gátat jelenthetne a politikusok féktelenségével szemben. Portugáliában a szegfűs forradalom után, 1974-ben jelentek meg az elő monarchista egyesületek. A Monarchista Néppárt, bár az országos politikában még nem, helyi szinten rengeteg önkormányzatban jelen van. III. Don Duarte trónörökös aktív szószólója az elfeledett királyi házaknak. Az olasz királyi családdal szimpatizáló Alleanza Monarchia nevű szervezet a trónörökös, Viktor Emánuel botrányos előélete ellenére is bízik abban, hogy egyszer visszatér a régi rendszer – ám akadnak olyan szervezetek is Taljánföldön, amelyek Bonaparte Napóleon utódainak visszatérését várják. A szerb trónörökös, II. Sándor jelenleg is uralkodói kegyet gyakorol, hazája diplomáciáját segíti. Milosevic elnök bukása óta egyre nagyobb réteg támogatná trón igénylésében. Nevetségesen hangozhat, de még az Amerikai Egyesült Államokban is egyre többször vetődik fel a gondolat, hogy érdemes volna áttérni a demokráciáról a nagyobb biztonságot nyújtó királyságra. Új-Zélandon és Brazíliában is egyre többen érvelnek a hatalom megosztásának megszüntetése mellett.

A trón nélkül uralkodók közül talán a bolgár királynak van a legtöbb esélye arra, hogy visszaszerezze jogos jussát. II. Szimeon 1996 májusában térhetett haza először a kényszerű száműzetésből. Visszatértét több tízezren ünnepelték, látogatása után a közvélemény-kutatások szerint a bolgárok 71 százaléka őt tekintette a legszeretettebb bolgárnak. Az egykori gyermek cár tekintélye is hamar helyreállt, hiszen az újságok a mai napig Őméltóságaként vagy Őfelségeként emlegetik az amúgy szilárd lábakon álló köztársaságban. 1998-ra kapta vissza birtokait és három évvel később már saját pártját, a Második Szimeon Nemzeti Mozgalmát az ország legerősebb pártjának tudhatta. A 2001-es választásokon a szavazatok 45 százalékát sikerült megszereznie, így a 240 fős bolgár parlamentben 120 hely jutott a monarchista mozgalomnak. II. Szimeon cár, a volt miniszterelnök – jelenleg Bulgária második legerősebb pártjának elnöke – igencsak közel került a trónhoz.

A világon több száz royalista szervezet vár arra, hogy a régi rend visszaálljon. Az Angliában megalapított Nemzetközi Monarchista Liga mára sikeresen összefogta a világ szinte összes legitimista szervezetét. Tagjai között található a teljesség igénye nélkül Albánia, Ausztria (osztrák-magyar legitimista mozgalmak), Brazília, Csehország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Új-Zéland és a magyar restaurációért küzdő Szent Korona Szövetség is.

Oroszország történetében a monarchizmus a forradalom fellendülésével együtt szállt alá. A cár kiszabadítására és az ország rendjének helyreállítására felesküdött fehérgárdistákra halál várt. Egy részüknek sikerült külföldre menekülni, ám nagy többségük életét vesztette a cár halálát követő hónapokban. Az emigrációban élő gárdisták nem jelentéktelen, több tízezer főt számláló mozgalma a világ legkülönbözőbb pontjain rendszeresen biztosította támogatásáról a cári család túlélőit, minden erejüket bevetve igyekeztek minél több emigráns oroszt meggyőzni az ügynek. A rendszerváltás után az anyaországban is rögtön megindult a propaganda-hadjárat. Ekkoriban még bőszen élt a legenda Alekszej cárevics túléléséről.

A komolyabb figyelmet érdemlő, az uralkodóházhoz hű csoportosulások Jelcin elnök idején kezdtek kibontakozni. Ekkor alakult meg többek között az Országos Monarchista Központ, az Orosz Nép Uniója és az Orosz Monarchista Szervezet, de csatlakozott a mozgalomhoz az Orosz Birodalom Unió Érdemrendje is, támogatva a cári család életben maradt tagjait.

A forradalmat a Romanov-család 19 férfitagja élte túl. A Franciaországba, Spanyolországba és az Egyesült Államokba menekült családtagok a mai napig dinasztiának tekintik magukat. A dinasztia jelenleg 12 férfitagot számlál. Jelen vannak Oroszországban is, a Romanov-család Tagjainak Egyesülete képviselettel rendelkezik a Föderációban. A jelenlegi trónörökös a Madridban élő Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő fia, Grigorij. A család többi tagja azonban vitatja címét. Marija Vlagyimirovna hercegnő az emigrációban, 1924-ben megkoronázott utolsó cár, Kirill Vlagyimirovics unokája. Már Kirillt – aki II. Miklós nagybátyja, II. Sándor cár harmadik fiaként – sem fogadta el a teljes család cárként, hiszen korábban házassága miatt száműzötté vált. Utódai emiatt szintén nagy belharcokra számíthatnak, ha a jövőben felmerülne a cári rendszer restaurációja. A család tagjai jelenleg nem látják esélyét a restaurációnak, ám Miklós rehabilitációjával egy lépéssel megint közelebb kerültek hozzá.

A család fejének számító Marija Vlagyimirovna 2005-ben kérvényezte a legfelsőbb bíróságnál kivégzett rokonai rehabilitációját. A nagyhercegnő így szerette volna a Romanov-ház becsületét, jó hírét és megítélését helyreállítani. 2008. október l-jén az orosz Legfelsőbb Bíróság ítélete nyomán végre minden kétséget kizáróan megszületett az első nagy port kavaró ítélet a kommunizmussal szemben. A Romanov-per lavinaként indíthatja el hasonló ítéletek sorát a régi rendszerrel szemben.

- A bíróság ítélete nyomán még objektívabb, pozitívabb lehet a forradalom előtti rendszer megítélése. Már most egyre erősödik a forradalom, majd a Sztálin idejében elkövetett bűnök bírálata. Egyre többen mondják, hogy a bírósági ítélet nyomán el kell űzni Lenint a Mauzóleumból, hiszen ő volt a vörös terror atyja – sorolja Filippov professzor a lehetőségeket. – Lehetőség nyílik más, hasonló ítéletekre is, például a katyini lengyel katonákkal szemben, ugyanis ez ügyben is folyik az eljárás.

A cár rehabilitációja fellendítheti az eddig elhallgatott történelmi igazságok nyilvános kinyilatkoztatását, azonban a restaurációnak még nem jött el az ideje

- A nemesi hagyományok a mai Oroszországban nem működőképesek, legfeljebb a történelmi érdeklődés szintjén. A volt orosz nemességnek semmilyen tényleges politikai vagy társadalmi vonatkozása nincs, hiszen túl hosszú ideig célszerűbb volt titkolni a nemesi származást – avat be a történész a meglehetősen bonyolult orosz társadalmi rendszerbe. – A cárizmus csak a „putyinizmus” kifulladásával válhat igazán komoly divattá. 2000-ben az orosz lakosság mintegy 16 százaléka kívánta a monarchia visszaállítását, de ismerve Putyin népszerűségét, nem hiszem, hogy a monarchisták száma nőne. Már csak azért sem, mert egy erős elnöki rendszer jelenleg vonzóbbnak tűnik a bizonytalan monarchiánál. A legfontosabb kérdés pedig nyitott: ki legyen az uralkodó?

Gerhát Petra
(Magyar Demokrata, 2008. december 10. XII. évfolyam, 50. szám)

Képek: a Romanovok címere és a rehabilitált cári család (Olga hercegnő, Tatjana hercegnő [felső sor], Mária hercegnő, Alexandra cárné, II. Miklós cár, Anasztázia hercegnő [középső sor], elől Alexej herceg)

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország kommunizmus romanov royalizmus

A bejegyzés trackback címe:

http://viribusunitis.blog.hu/api/trackback/id/tr44833893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.